Semjén célja, hogy Magyarország ismét vadászati nagyhatalommá váljon

2012. augusztus 18. 13:59

Semjén Zsolt az országos vadásznapon szombaton célként jelölte meg, hogy Magyarország ismét vadászati nagyhatalommá váljon. Elmondta: az új vadászati törvény előkészítésébe bevonják a szakmát is.

2012. augusztus 18. 13:59

Az új vadászati törvény előkészítésébe bevonják a szakmát is: a vadgazdálkodási szervezetek és a hivatásos vadászok javaslatai, észrevételei alapján végzik majd el a törvényjavaslat kodifikációját – közölte Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, miniszterelnök-helyettes az országos vadásznapon szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Szany községben.

Ünnepi köszöntőjében célként jelölte meg, hogy Magyarország ismét vadászati nagyhatalommá váljon. A miniszterelnök-helyettes hangoztatta: ennek jegyében bontották le az indokolatlan, bürokratikus terheket, amelyek az 1950-es évek végétől a magyar vadásztársadalmat sújtották. Az eddigi intézkedések közül kiemelte a fegyvertörvény módosítását és a hozzá kapcsolódó rendeletet, amely – mint rámutatott – „végre véget vet a vadászok évtizedes vegzálásának”.

Semjén Zsolt fontos feladatként jelölte meg az új vadászati törvény megalkotását. Hozzátette: a törvényjavaslatot az erdészetekkel, a gazdákkal, a természetvédőkkel történő egyeztetés után nyújtják majd be az Országgyűlésnek.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion
2012. augusztus 19. 10:42
A vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás." Végtelen nyugalom nyújtózkodik körülöttem. Még a fűszál sem rezdül. Ilyenkor alkonyattájt olyan csodálatosan elnémul a vadon. Az éjszaka hangjai nem ébredeznek még, a nappalié viszont elhallgattak már. Szünet van ilyenkor. Senki, semmi sem mer szólni, nehogy megzavarja a Csendnek mindent betöltő némaságát....A Csendet nem lehet becsapni. Sokadalom, lárma kell ahhoz, hogy a hazugság prosperálhasson, a Csend megfojtja a hazugságot. Azért jön ránk ez a felséges nyugalom a vadonság magányában, mert a Csend - az Isten hangja. Gróf Széchenyi Zsigmond. Aki ezt átélte és megértette (mindegy, hogy Somogyban vagy Szudánban vagy a monitor előtt), az nem beszél hülyeséget a vadászatról. A többiek nem érdekelnek.
Parasztvakítás
2012. augusztus 19. 09:58
Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, miniszterelnök-helyettes Még jó hogy a fityeszbe nincsenek,ÁLLÁSHALMOZÓK!!
Tikka
2012. augusztus 19. 09:32
Az "Új hozzászólás" ablak nem azt jelenti ám, hogy "Panelprolik! Eljött a ti időtök kibontakozni!" :D Ennyi sötét szerencsétlent, aki még a semminél is kevesebbet tud a vadászatról. Egyél vegyi csirkét a fogarasi teszkóból, aztán gyere ide okosakat mondani! :D
HSL
2012. augusztus 19. 09:03
vadászhatunk semjénre? kap 10 perc előnyt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!