Mi a magyar – most?

Az egyszeri információfüggő újságíró – jó esetben – a szabadsága alatt ki tud szabadulni a katatón hírszkrollozásból, de aztán egy-egy izgalmasabb közügy csak visszacsábítja a hálóra. Így járt épp e sorok írója is: a Telekom magyaros reklámja megfogott és nem ereszt.

Mi a magyar? Ezredéves nemzeti kérdés ez, és máig nincs rá megnyugtató, közmegegyezéses válaszunk. Talán ez nem is baj. Talán ne is legyen közmegegyezéses válaszunk.

Amíg az írektől a görögökig, a portugáloktól az oroszokig a legtöbb európai népről megvan a magunk – és mindenki más – sztereotípiája, jók és rosszak egyaránt, valahogy mi magunkat még ilyen egyszerű skatulyákba se tudjuk betenni. Az (ön)kritikára pedig szuperérzékenyek vagyunk – vagy izé, ez is egy sztereotípia a magyarokról?

A Telekom is megpróbálkozott állítani valamit arról, mi a magyar. És – kapaszkodjon meg mindenki – nem rossz szándékkal tette ezt. Ne gondoljuk, hogy egy olyan hatalmas multi, mint a Telekom egy általa már rég belakott országban, helyi felhasználók millióival, helyi cégek ezreivel és a mindenkori magyar állammal együttműködve egyenesen nemzetvesztő, nemzetgyalázó szándékkal követte el ezt a reklámot.

Épp ellenkezőleg:

a Telekom egy általa elképzelt modern nemzeti önképért száll síkra – ezért is szólítja meg a nézőt a reklám felénél, hogy hé, amit eddig nem láttál, az nem a tipikus magyar, hanem csak a (negatív) sztereotípia.

Ez viszont nem jön át a nézők egy részének. Egy jelentős részének. Akik pont a dupla csavar mögé rejtett jó szándékot nem értik, és bármiféle csavar nélkül értelmezik a reklám eleji negatívumokat – majd hülyét kapnak a csavar utáni posztmodern magyarságképtől.

„A közszellem is sokkal ironikusabbá, vagy ha úgy tetszik, metábbá vált” – írja Leimeiszter kolléga a témáról. Ez egyrészt igaz, másrészt ki is egészíthető: a közszellem részben vált csak metábbá.

A másik része, amihez valószínűleg a magyar lakosság jelentős többsége tartozik, nem hallott még a meta szóról semmilyen összefüggésben, s különösen nem ironizál a saját magyarságán, különösen nem 2018 Magyarországán – a NER 9. évét írjuk ugyebár. Túlteszünk Cyranón: nem hogy másnak, de magunknak sem hagyjuk meg önmagunk kigúnyolásának jogát. Ironikusan sem. Kikacsintva sem.

Egy reklám esetében nem célszerű sem szimpla, sem duplacsavaros iróniába rejtenünk amúgy jó szándékú, előremutatónak szánt mondanivalónkat.

Más ország sem áll csak ilyen figurákból. A legszélesebb tömegek – akikre reklámokkal hatni akarunk – nagyon hamar el tudják veszteni a fonalat. Azt pedig egyik néző sem szereti.

Legközelebb érdemes a színpompás, csavaros, posztmodern becsomagolás helyett kicsomagolva, a legszélesebb tömegek számára közérthetően teríteni a mondanivalónkat. Esetleg csipetnyi piros-fehér-zöld körítés jöhet köréje. Lehet, hogy uncsi, lapos, lehet, hogy snassz, de azt mindenki érteni fogja. És szeretni. Mert ilyenek vagyunk mi, magyarok.