Bárhogyan próbálom, nem tudom elfeledni a képet, ahogy a megkéseléséből lábadozó Jair Bolsonaro isteni nonchalance-szal odamutatja a sztómazsákját a kamerának.
Azt hiszem, a Twitteren láttam a videót, sajnos most már nem találom, így csak emlékezetből tudom elmesélni a látottakat: a betegágyán fekvő elnökjelölt valami vendéget fogad, akivel kedélyes beszélgetésbe kezd, majd egyszercsak – talán a másik kérésére? talán a merénylet súlyosságát bizonyítandó? – fellebbenti a köpenyét, és megvillantja a hasán lógó, kétes színű zacskót. Nem ismerem e látogató kilétét, sem látogatása kontextusát, portugálul sem értek, de hát mindez nem szükséges ahhoz, hogy meglássam ebben a hányaveti bolsonarói kézmozdulatban a politika jövőjét, a kontentpolitika végső kiteljesedését.
Íme, a király meztelen: a posztmodern államférfi a székletét sem takargatja a nyilvánosság előtt, béltartalma, hús-vér valójának legbensőbb részletei is közüggyé – tömegkommunikációs alapanyaggá – válnak. Már amennyiben beszélhetünk hús-vér valóságról vele kapcsolatban, hiszen lénye jelenleg Facebook-reakciókból és megosztásokból áll. Kontentből lett, és egy napon, amikor egy még színesebb, még virálisabb alak tűnik fel a színen,
puszta kontentként fog megtérni a jegesvödrös-videók meg a Pepe-mémek digitális limbuszába.
Bolsonaro felhágott a hatalom csúcsaira, végképp az időszerűtlenségbe taszítva a mértékadó médiumokat telerettegő szakértőket és kommentátorokat, akik egyre kétségbeesetten próbálják kivetni a liberális létértelmezés foszladozó halászhálóját a nemzetközi politika történéseire.
A fogalmak, amikből ezt a hálót szőtték – „szélsőjobboldali”, „xenofób”, „nőgyűlölő” –, eredetileg sem jelentettek semmit, a véres és iszonytató emberi történelmet meghaladni kívánó globalista világrend azonban hosszú évtizedeken át erőt (méghozzá egészen rémületes erőt) kölcsönzött nekik.
Íme, a király meztelen: az elmúlt évek eseményei egyszer és mindenkorra bizonyították az uralkodó elitek mondandójának – értsd: a spin doctorok meg a mainstream sajtó által hömpölyögtetett „közbeszéd” – ürességét.
Hiába értetlenkedik azon a The New York Times, hogy ez a szörnyűség bekövetkezhetett egy „szívélyességéről és meleglelkűségéről ismert” nép körében. Árulkodó a szóhasználat: a domináns ideológia és erkölcs számára kétségkívül a „meleglelkűség” a legnagyobb kulturális teljesítmény, amit egy nemzet elérhet.