Mi a szellemi forradalom tartalma? – Válasz Szilvay Gergelynek

2018. szeptember 21. 15:41

Babarczy Eszter
Vendégszerző

Hol vannak azok a kulturális teljesítmények, amelyeket a most fellángolt kultúrharcban védelmezni és támogatni kívánnak a kormány támogatói?

A Mandineren minap megjelent első vitacikkemben megfogalmazott eredendő kérdésemre, hogy az illiberalizmusnak valóban van-e olyan mély filozófiája, mint amit Lánczi András számonkért a Sargentini-jelentést megszavazó EP-képviselőkön, őket „liberálisnak” címkézve, nem kaptam választ Szilvay Gergely válaszcikkében – hacsak nem azt a választ, hogy ilyenre nincs is szükség, hiszen rendelkezésünkre áll Arisztotelész és Szent Ágoston, vagy a természetjogi katolicizmus.

Ahogy írtam, kétségesnek tartom, hogy van a (klasszikus, felvilágosodásban gyökerező) liberalizmus értékeinek szekuláris alternatívája: Szent Ágoston és a természetjogi katolicizmus nem szekuláris, Arisztotelész pedig nehezen nevezhető konzervatívnak.

Ma a társadalmi intézményekben megtestesülő bölcsesség a tágan értett liberalizmus – vagy liberalizmusok – hivatkozási alapja. A 2009-es Fidesz is erre az intézményes hagyományra támaszkodva kérte az EU-t, hogy képviselje az európai értékeket Magyarország akkori kormányával szemben.

Most viszont mintha szakítani kívánna ezzel az intézményes hagyománnyal, úgy valahogy, ahogyan a két háború közti német konzervatív forradalom vagy ma az alt-right az Egyesült Államokban. A kérdésem az,

mi ennek a szellemi forradalomnak a tartalma

– pontosabban van-e egyáltalán tartalma, vagy puszta ressentiment vezérli.

A modern szekuláris konzervativizmus és a klasszikus liberalizmus értékeinek gyökere azonos – hogy Roger Scrutont idézzem –, csak a hangsúly esik máshová. Ezt Szilvay is elismeri, amikor az emberi méltóság elvét, a hatalmi ágak elválasztását „és a hasonló fogalmakat” a konzervatív értékek közé sorolja. Csakhogy ezeket az értékeket kérte számon az EP többsége Orbán Viktoron. Ezeket utasítja el Lánczi András a cikkében „irracionálisként.” Nem csak én állok vitában ezek szerint Lánczival, de Szilvay Gergely is.

Szilvay nem válaszol egy másik lényeges felvetésemre sem. Azt, hogy ez a politikai hatalom kultúrát kíván termelni, nem én találtam ki, én csak ironikusan elfogadtam. Békés Márton új hegemóniát szeretne a kultúrában, a forradalom és a harc metaforáit használja, alátámasztva első tézisemet.

Maga Orbán Viktor is egy új korszak kezdetét hirdette meg a szellem világában, mindjárt most szeptembertől fogva. Én csak felteszem a kérdést, vajon

hol vannak azok a kulturális teljesítmények,

amelyeket a most fellángolt kultúrharcban védelmezni és támogatni kívánnak a kormány támogatói.

Mindeddig úgy tűnik, elsősorban az a kultúrharc fókusza, mit tegyen lehetetlenné a kormány – például a genderszakon való ingyenes tanulást, illetve egyes szerzők vagy művészek támogatását –, vagy mit kellene leváltania – a „liberálisokat”, a „68-asokat” és a nem kellően rendszerkonform intézményvezetőket.

Ha NER-nek a harmadik kétharmados ciklus kezdetén nincsenek olyan kulturális teljesítményei, amelyek magukért beszélnek, akkor el kell fojtani a tényleges kulturális teljesítményeket? Ez a politika bosszúszomjas, kicsinyes és ideologikus. Vajon a Mandiner szerkesztői egyetértenek-e vele?

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/135976