Tézisek a magyar művelődésről

2018. július 20. 15:27

Az igazság nem jobb- vagy baloldali. Az új minták kritériuma nem más, mint a magyarság nyelvi és szellemi hagyományaihoz való illeszkedés, ezek továbbfejlesztése, valódi újdonság létrehozása abban az egyetemes-európai közegben, amelybe beletartozunk.

Mezei Balázs vallásfilozófus, egyetemi tanár kommentárja az elmúlt hetekben kialakult, értelmiségi feladatokról szóló közéleti vitához, a Békés-, Szalai-, Czopf cikkek témájához.

***

 

  1. A magyar alkotó értelmiség legkiválóbbjai a 19. század folyamán felzárkóztak a meghatározó nyugat-európai tudósok, politikusok, művészek szintjéhez. Korszerű, nagyszabású műveket hoztak létre úgy a természettudományban, mint a jogban, a bölcsészettudományban, vagy a szépirodalomban. Egy európai tényezővé emelkedett nemzet kulturális élete artikulálódott az akadémiai és művészeti intézmények sokaságában, az államigazgatásban, a gazdaságban, az építészetben, a technikában. Részletes névlista helyett itt elégedjünk meg azzal, hogy Jókai Mór jól jelképezi az európai nívót elérő magyar szellemiséget: élete átfogja a szabadságharc, a kiegyezés, majd a századfordulós fellendülés évtizedeit. Regényeit a kor nagyobb nyelveire lefordították, hatása a korszak legjelentősebb irodalmáraihoz mérhető.

  2. A Trianon utáni tragikus helyzetben az óriási nehézségek közepette újjászervezett ország ezt az örökséget képes volt továbbvinni, sőt egyes tudományos és technikai területeken, művészetben és gondolkodásban a kortárs európai fejleményeken is túlmutató eredményekhez segítette. Ezt a munkát olyan nevek fejezik ki, mint például Szent-Györgyi Albert, Bartók Béla, Molnár Farkas, Kerényi Károly, Járay Pál… Noha csak 25 évről beszélünk, az eredmény maradandó, egyben – a világháborús felfordulás miatt – tragikus ellentmondásokkal terhelt.

  3. 1945-ben a front közeledtére a vezető értelmiségiek közül sokan elmenekültek az országból, mások áldozatul estek az ostromnak. A megszilárduló szovjet önkényuralom arra törekedett, hogy kihasználja a korábbi, főképpen a szaktudományokban és a technikában elért eredményeket. Másrészt – a harsányan hirdetett ideológia nevében – megtizedelte a magyar értelmiséget: alkotók, művészek, gondolkodók sokaságát űzték vagy hallgattatták el, ítélték börtönbüntetésre, akadályozták meg a munkájukat. 1956 után a korábbi tisztogatást szélsőséges erőszakkal, kivégzésekkel fejelték meg, miközben az alkotó értelmiség nem kis része elhagyta az országot.

  4. Az embertelen megtorlás évei után a Kádár-korszak vezetői tudatosan törekedtek a minőségi „szocialista” értelmiség létrehozására, amelybe igyekeztek bevonni mindenkit, aki a rendszert politikailag elfogadta. A vezető pozíciókba a pártállam figurái kerültek, de munkájuk során már teret engedtek a szakmai szempontoknak is. Ennek eredménye a sok helyütt kiváló minőségű alkotói tevékenység lett. Ám nem szűnt meg a diszkrimináció: bizonyos szerzőket nem lehetett kiadni, feltalálókat elhallgattattak, ismét másokról nem vettek tudomást. A felemás légkör rányomta a bélyegét a kultúrára: hazugságbuborékot létesített, amelyben a maníros színlelés, a számító-elvtelen helyezkedés mindent felülírt. Ez kulturális mintát teremtett, mely túlélte a korszakot és máig érvényesül.

  5. 1990 után a legtöbben azt vártuk, hogy az értelmiségben, legjelentősebb intézményeikben megtisztulás, tárgyszerű helyreállítás következik be: az egyetemek, a szakszervezetek, a kulturális és tudományos intézmények helyreállítják az 1945-ben megszakadt folytonosságot, revideálják a törvénytelen korszakban hozott döntéseiket. Az intézmények ideig-óráig megnyíltak, de 1994 után az új szektás-diszkriminatív légkör jött létre, melyben gyakran a Kádár-korszak vezető személyiségei irányították a fejleményeket. Az eredmény a kádári hazugságbuborékra emlékeztető kétes világ, amelyből a mai napig hiányzik a megbízható minőségbiztosítás. Ha a 19. század jelképes alakja Jókai, a Horthy-rendszeré Bartók, és a Kádár-korszaké Weöres, úgy az 1990-2010 közötti kor emblematikus alakja Kertész Imre – minden írói-emberi erényével és egyenetlenségével együtt.

  6. 2010-ben nemcsak az vált világossá, hogy az ország megint utat tévesztett, hanem az is, hogy műveltségét is újra kell építenie. A korábbi minták elavultak; a klasszikus példák elhaványodtak. A szektás-diszkriminatív világ, amely önkényesen határozott meg „sikeres” alkotókat, kudarcnak bizonyult. Az ország felébredt. Mivel intézményeit nem kis részben a szakmai-politikai diszkrimináció határozta meg, értelmiségi körökben késlekedett az ébredés. Jellemző, hogy nem valamely akadémiai műhely, hanem a Magyar Nemzeti Bank alkotta meg az ország első, globális fejlesztési stratégiáját.

  7. Mivel az ébredés mégis eljön, a teendő a jelen szempont szerint a következő: a) A klasszikus minták helyreállítása, mivel a magyarság európai folytonosságát másképpen nem biztosíthatjuk. b) Az 1945 utáni korszak átfogó és rendszeres kiértékelése, ideértve a Kádár-rendszer fejleményeit, illetve az 1990 utáni korszakot a maga felemás világával. c) Klasszikus alapokon álló, ám minőségileg új szellemi mérce kialakítása.

 

Ad (a): A klasszikus minták helyreállítása. Ez nem naiv restaurációs irányt jelent, hanem azt, hogy ismerjük és értjük az elődeinket. A feladat negatív és pozitív: meg kell szabadulni a kádári-posztkádári kliséktől és új értékelési szempontokat kell bevezetni. A legfőbb szempont: a magyarság egyetemes-európai, nyelvi és szellemi valósága. Világossá kell tenni, hogy a magyarság, Európa szellemi magvával együtt „örök” (lásd itt és itt.) A klasszikus minta lényegi része, hogy a művelődés hierarchikus: bizonyos tudományterületek szellemi jelentőségük miatt elsőbbséget élveznek, mások, hasznosságuk miatt, elismerést. Bármennyire fontos is a technika világa, korszakos művelődést csak szellemi megértésre lehet alapozni.

Ad (b): Az 1945 utáni korszak kiértékelése. A 20. század kiemelkedő alkotóinak újraértékelése fontos. Itt már eddig is sok minden történt, hiszen bár nincs Kerényi Károly-hagyatékfeldolgozás, de létezik Hamvas Béla Kutatóközpont. Nincs Brandenstein Béla-életműkiadás, de van Magyar Művészeti Akadémia… A helyreállítási munka során jobban érthetővé válhat a Kádár-korszak klasszicizáló mintázata, hiszen e korszakban (Marx nyomán) a korábbi mérce alapján, azt ideológiailag torzítva jártak el. E korszakot megfelelően kell értékelni, de látni kell azt is, hogy a pl. a művészetekben, a szellemi orientációban miféle diszkrimináció folyt.

Ad (c): Új minták kialakítása. Itt arra hívom fel a figyelmet arra, hogy az igazság nem jobb- vagy baloldali. Az új minták kritériuma nem más, mint a magyarság nyelvi és szellemi hagyományaihoz való illeszkedés, ezek továbbfejlesztése, valódi újdonság létrehozása abban az egyetemes-európai közegben, amelybe beletartozunk. Mérlegeljünk csak: Gaudí egyszerre a keresztény-katalán hagyományok folytatója és egyben új építészet alkotója; templomát ma a legkorszerűbb technológiákkal, hatalmas anyagi ráfordítással igyekeznek befejezni. Ezzel szemben az újdonságot a hagyományos formavilág alapján kereső Makovecz Imre legnagyobb épületegyüttese ma a lassú enyészet szomorú állapotában leledzik. El kell érnünk, hogy útkereső géniuszainkat megbecsüljük és ezzel bátorítsuk azokat is, akik a régi alapján új utat, megértést, kibontakozást keresnek.

Végül: Ezt a három pontot egymással összefüggésben kell felfognunk: olyan egészként, amely újdonságot valósít meg szakterületen éppúgy, mint a közélet népszerű szintjein. Újdonságot csak szabad szellem képes létrehozni; segíteni lehet, irányítani nem. Megfigyelve és elárulva csak kevesek mutattak olyan dacos eltökéltséget, amelyből új, önálló és nagyszabású gondolkodás születhetett. Ha a mai politikai ciklus képes a klasszikus mércék helyreállítására, a közelmúlt kiértékelésére, és nem kevésbé új lehetőségek feltárására, újabb alkotói korszak, “új reformkor” nyílhat meg, ahogyan ezt korábban is vázoltam. Annak, aki az utókor szemében ezt az eljövendő korszakot jelképezheti, Jókai, Bartók, Weöres, Csontváry szinvonalán kell állnia. Mert ez az a vonal, amelyen a magyarság döntően járul hozzá az emberiség közös ügyéhez.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/133000