A palesztin kérdésről

2018. május 16. 20:15

Trombitás Kristóf
Mandiner

Nem lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Egyre csak nézem a hazai és nemzetközi mainstream jobboldal viszonyulását ahhoz, ami az elmúlt napokban történik Izraelben, és elkeseredetté tesz a helyzet. Elkeserítő, hogy az izraeli kormány Soros-utálata és jó kapcsolatuk a Fidesszel elfogadhatóvá teszi minden lépésüket, már csak ab ovo a baráti viszony miatt. Elkeserítő, hogy miután Trump sokak idolja, ezért minden egyes cselekedetét úgy ünneplik, mint egy jól megérdemelt csapást az eddigi világrendre. Miért kell feltétlennek lennie az Izrael-barátságnak?

Nem tudom, hogy ez valami  odavágás akar lenni az elmúlt évtizedek antiszemita vádjai után, avagy tényleg akkora a gyűlölet a muszlimok felé, hogy velük szemben mindent elfogadhatónak tart  a mainstream jobboldal, de valójában mindegy is. Ahogy az iszlamofóbiáról szóló cikkemben is írtam, ez az egész – legalábbis európai és az utóbbi éveket tekintve magyar részről – kizárólag a bevándorlással kapcsolatos. Ez a jobboldal Izraelre példaként tekint, ahogy ők bánnak a palesztinokkal, és leegyszerűsítve ez az egyetlen oka ennek a kritikátlanságnak. A belülről feltörő vágy, hogy nekünk is így kéne tenni és mennyivel élhetőbb lenne a helyzet.

Ennél még a republikánusok szektásainak – akik sok milliónyi szavazatot adnak – is tiszteletreméltóbb a véleménye, mert ők legalább őszintén hisznek abban, hogy a zsidóknak feltétlen dominanciát kell biztosítani Izraelben. Számukra az utolsó idők jelei közé tartozik Izrael újkori megalapítása, most Jeruzsálem fővárosként való elismerése, illetve a későbbiekben a Templom felépítése. És ha mindez megtörténne, akkor már belátható távolságba kerülnének azok a bizonyos utolsó idők, hiszen így szólnak a próféciák.

Ám egy dolgot elfelejtenek. Van nekünk egy Újszövetségünk is, amit mi, keresztények, azért szeretünk egy polccal feljebb helyezni az Ószövetségnél – utóbbi jelentőségének feltétlen elismerése mellett –, már csak azért is, mert Élő Isten megtestesüléséről szól. Aki feltámadt a halottak közül és ezzel felépült az új Templom. Erről beszél János az evangéliuma második fejezetében, ahol szóról-szóra arról van szó, hogy az Ő teste az új és örök Templom.

Ezzel pedig azok az ószövetségi próféciák, amelyekről fentebb szóltam és amik az amerikai republikánusok igen jelentős részét befolyásolják külpolitikai elhatározásaikban is, egyszerűen érvényüket veszítik. Jézus meghaladottá tette azokat. Amikor tehát Jared Kushner vagy Ivanka Trump minden befolyását latba veti, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek az általuk hitt végkifejlethez, akkor nekik a saját logikájukat nézve igazuk van, de nekünk, keresztényeknek más a logikánk.

Miért teszünk úgy, mintha nem így lenne? Ezek a milliók miért mutatkoznak tudatlannak vagy éppen tudatos tagadónak az Írás felé?

Európai és magyar szempontból viszont nem tudunk ilyen felmentést adni, mert itt az Izraelhez való viszonyulást kizárólag aktuálpolitikai tényezők határozzák meg. Azért én megpróbálnék a figyelmükbe idézni egy joggal felmerülő párhuzamot.

A 2006-os őszi események mind a mai napig egy meghaladhatatlan pontot jelentenek jobb és baloldaliak között, amiben teljes nyugvópontra nem lehet jutni. Míg az egyik fél azt állítja, hogy egy jogállamhoz méltatlan cselekedet volt emberek százait összeverni, egyeseket bizonyítottan félig megvakítani, nehezen feldolgozható lelki sebeket is okozni – pár évvel ezelőtt egy megvert, talán fél szeme világát elveszítő tüntető meg is halt, és többen sérülése fizikai és lelki szövődményeinek tudták ezt be –; addig a másik kitart amellett, hogy a csőcselék randalírozott és bár valóban történtek törvénytelenségek, de végül komoly retorzió a rendőri vezetők közül senkit sem ért, így az ügyet le kéne már zárni.

Most  a jobboldali nyilvánosság bagatellizálja el a jeruzsálemi nagykövetség megnyitása idején meggyilkolt és megsebesített palesztinok sorsának jelentőségét. Ahogy ironizálnak az eseményeken, már-már örömtelinek nevezve azokat, tudomást sem véve vagy direkt elfedve a valóságot. Ez a 2006-os Heller Ágnes és Vadai Ágnes szintje.

A jobboldali nyilvánosság tényleg ezt a mércét szabja meg önmagának? A kialakult hivatalos magyar-izraeli barátság ellenére sem kellene az izraeli kormányzat minden lépését kritikátlan örömmel fogadni.

Amikor az Aszad-rezsim által elkövetett újabb mészárlásról hallunk, forráskritika nélkül beszélnek a világ vezetői a szükséges retorziókról. Izraelben egyetlen nap haltak meg emberek tucatjai, felnőttek és gyerekek az összecsapásokban. És mi a reakció? Nagyon komoly szavak ugyanazoktól a vezetőktől, akik ugyanilyen eljárásért már bombázókat is indítanának egy másik ország felé. Vajon a Gázában megölt 8 hónapos csecsemőnek lesz olyan utóélete, mint ami egykor egy szíriai kisfiúnak volt? Nyilvánvalóan nem, hiszen a szíriai kisfiúval az egész elpuhult, érzelmileg bármire rávehető Európát kellett jobb belátásra téríteni, ami a menekültek befogadását illeti, de a névtelen, 8 hónapos gyerekkel nem lehet ilyen magasztos propagandát előadni.

Most állunk ott, hogy a Trump-kormányzat katasztrofális külpolitikai tevékenysége miatt Izrael úgy érzi, bármit megtehet. Az elmúlt napoknak sem volt következménye és feltehetőleg nem is lesz. Maximum egy ENSZ-bírálat, és akkor mi van? Szíria és főleg Irán démonizálásában érdekelt mind az amerikai, mind az európai mainstream jobboldal – amit egyesek ki tudja miért, de szélsőjobboldalnak hívnak –, Izrael pedig köszöni szépen a sanszot.

Az elkövetkezendő éveket nézve ez egy eldőlt helyzet, de még egyszer felteszem a kérdést: ennek miért kéne, hogy örüljünk? Önmagára és saját elveire adó embernek nem magyarázat az, hogy nekünk mindez nem számít. Elég olcsó dolog a saját eszmerendszerünket így becsapni, még inkább csupán ilyen gyenge cölöpökre felépíteni.

Mert kapaszkodjon meg mindenki: teljesen mindegy, hogy Jeruzsálem kié. Nincs jelentősége az üdvtörténetben, amióta Jézus Krisztus a mi Templomunk. Újfent az a tényállás, hogy napi, politikai dimenziót akarunk belezsúfolni egy metafizikai közegbe. Keresztény szemszögből a földi Jeruzsálem jogállása és hovatartozása irreleváns.

Elszomorító, ahogy a magyar jobboldali nyilvánosság pusztán érdekből úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, ami pedig történt, az helyes. A palesztinok szenvedéseit megemlíteni, azok ellen kiállni valahogy már olyan idejétmúltnak tűnik. Különben is rájuk szálltak a balosok, zöldek, anarchisták, meg ki tudja még kik, és így az elmúlt években szépen és lassan a jobboldal elfelejtette a palesztin-kérdést. Már nem számít skandallumnak, hogy vannak, akik menekülttáborokban töltik el az egész életüket, avagy éppen csak a házukat rombolják le. Nem érezzük már felháborítónak azt, hogy a nemzetközi közösség döntése miatt százezrektől vették el azt a területet, ami korábban évszázadokig az övék volt – miközben Trianon továbbra is fáj nekünk.

Amolyan megsárgult újságcikkek fekete-fehér fotóira hajazóan merül már csak fel, hogy egykor a jobboldal fel tudta emelni a hangját a palesztinokért is. A köznapian és politikailag értelmezett fejlődő létrontásnak köszönhetően a jobboldal sok tekintetben ott tart, mint a baloldal – különös tekintettel előbbi divatos verzióira.

De azért vagyunk páran, akiknek a lelkiismerete ezt nem fogadja el. Akkor sem, ha kielégítő a materiális világ jelenleg győztesnek látszó oldalán vigyorogni.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129752