Teljhatalom hat évre

Örülhet Putyin az orosz elnökválasztás után?

2018. március 19. 09:26

Írta: Illés Gergő

Háromnegyedes többséggel választotta újra Oroszország Vlagyimir Putyint. De mit várhatunk tőle a következő hat évben, elégedett lehet-e az eredménnyel, és milyen esélyei vannak az államfő ellenfeleinek?

Nehéz lenne hosszú elemzéseket írni a 2018-as orosz elnökválasztás éjszakáján. Ez nem az Egyesült Államok, ahol 2016-ban a politika iránt érdeklődők a körmüket tövig rágva hajnali 4-ig aggódhattak a képernyők előtt, majd döbbenettel figyelhették, hogy a teljesen esélytelennek tartott Donald Trump kényelmes előnnyel a háta mögött költözhet be a Fehér Házba.

Ez nem Franciaország, ahol egy fiatal, addig a nagyvilág előtt ismeretlen technokrata bankár az egy évvel az elnökválasztás előtt alapított pártjával együtt a feje tetejére állítja az egész francia politikai életet.

Ez nem az Egyesült Királyság, ahol egy előrehozott választáson a szinte teljes brit politikai élet által addig csak körberöhögött szocialista Télapó, Jeremy Corbyn leszalámizta Theresa May, és a Konzervatívok parlamenti többségét.

Ez Oroszország. Az ország, ahol nem tévedhetnek nagyot a közvélemény-kutatók, és nem fog gigantikus meglepetésről, a választói akarat mindent elsöprő erejéről cikkezni a világsajtó a választás másnapján.

Az ország, ahol a belpolitikában már 2000 óta csak az a kérdés, mennyivel nyer választást Vlagyimir Putyin, vagy éppen „Dmitrij Medvegyev”. Gondoljunk csak bele: legutóbb Putyin legelső megválasztásakor, a 2000-es elnökválasztáson fordult elő, hogy a 83 oroszországi, úgynevezett „föderális szubjektum” egyikében ne Putyin, vagy Medvegyev győzzön. Még az elnök számára szinte kudarccal felérő 2012-es választás is csaknem kétharmados győzelmet hozott számára. Habár közismert és nem igazán tagadható tény, hogy a biztonság kedvéért a helyi szervek sok helyen durván és látványosan beavatkoztak a hat évvel ezelőtti választás tényleges eredményébe, Putyin valós támogatottsága valószínűleg még azon nehéz időkben is jócskán 50 százalék fölötti volt.

***

Putyin ellenfele önmaga

A – természetesen megkérdőjelezhetetlen – választói akaraton felül a népszerűségben persze jelentős szerepet játszik az is, hogy az orosz vezetés közismerten rövid pórázon tartja ellenzékét. A parlamenti ellenzék jelentős része nem is akarja, de ha akarná, sem tudná leváltani Putyint és embereit. Azon ellenzéket, akit pedig a Kreml sem tud kontrollálni, egyszerűen és találóan a „rendszeren kívüli” jelzővel illet, és mint azt számos példa is mutatja, azt minden lehetséges eszközzel próbálja ellehetetleníteni.

Aki tehát Oroszországban választáson indul, ezt nagyon is jól tudja,

valószínűleg már régen megkötötte a saját kis alkuját a rendszerrel.

Nemigen kívánják maguknak a „rendszeren kívüliek” sanyarú sorsát. Valójában a jelöltek között senki sem volt, aki megkérdőjelezte volna, hogy a 2018-as orosz elnökválasztásnak más győztese is lehet, mint Vlagyimir Putyin. Valószínűleg még a magát „mindenki ellenében” meghatározó, egyébként igen határozottan Putyin-ellenes Kszenyija Szobcsak sem.

Vlagyimir Putyin népszerűsége Oroszország egyes föderális egységeiben. Forrás: Russia Today

Putyint a szavazatok 98 százalékának megszámlálása után 67 százalékos részvétellel, 76,63 százalékos aránnyal választották újra. Ha hihetünk Putyinnak, ez volt az utolsó elnökválasztása, és pályafutása eddigi legnagyobb arányú győzelmét aratta: 2004-es rekordja” 71,31 százalék volt, ezt sikerült most jó 5 százalékkal megdöntenie. És valóban: az elnök legnagyobb ellenfele nem is a szavazólapon szereplő többi jelölt, hanem éppen önmaga volt. Medvegyev 2008 és 2012 közötti beugrójától” eltekintve Putyin 2000 óta az Oroszországi Föderáció teljhatalmú elnöke, és népszerűség ide vagy oda, fennállt a veszély, hogy a választás teljes érdektelenségbe fullad. 

Érthető: a politikai versengés és a tét legkisebb jele nélkül miért is menne választani az egyszeri orosz választópolgár? Ezt az apátiát viszonylag sikeresen tudta legyőzni Putyin, hiszen a 67 százalékos részvétel kellő legitimációt ad a választásnak, és egyúttal további hat évre teszi megkérdőjelezhetetlenné az államfő hatalmát. Arról persze már a Russia Today hivatalos eredményjelző oldalán sem szól a fáma, hogy a választás alig ért véget, máris tömegével keringenek a közösségi- és videómegosztó oldalakon a súlyos választási csalásokról szóló bizonyítékok, felvételek. Oroszországban ezen lassan már meg sem kell lepődni, azt pedig

sajnos megtippelni sem lehet, mennyit adnak hozzá a valós eredményhez az elcsalt szavazatok.

Levágott bajusz, lenyakazott ellenzék

Arra persze bonyolultabb rájönni, hogy ilyen esélyekkel miért is indult a többi hét jelölt Putyin ellen. Ironizálhatnánk, hogy a második helyezett kommunista Pavel Grugyinyinnek az örökké divatos párttitkár-bajuszának megóvása volt a tét: ő volt ugyanis az a jelölt, aki egy orosz videobloggerrel arra fogadott, levágja bajszát, ha 15 százalék alatti eredményt ér el. Most az offshore-bankszámláiról elhíresült kommunista jelölt 11,85 százalékon áll. Kíváncsiak vagyunk tehát, hogy Grugyinyin tartja-e a szavát, netalán Juhász Pétertől ihletve élő videóban borotválkozik meg.

A harmadik helyet az orosz politika állócsillaga, a legendás Vlagyimir Zsirinovszkij tartja 5,71 százalékkal. Neki egyébként jelentős szerepe volt abban, hogy az állami televízión sugárzott elnökjelölti viták

– melyektől az ilyen kicsinyes csetepaték fölött álló politikus képét mutató Putyin rendre távol maradt – 

inkább a Mónika-show tetszőleges adására hasonlítsanak, mintsem kulturált eszmecserére. Zsirinovszkij, miután összeszólalkozott Kszenyija Szobcsak elnökjelölttel, egy pohár hideg vizet kapott a nyakába Szobcsaktól, akit válaszul „kurvának” nevezett a liberális demokraták elpusztíthatatlan politikusa.

Apropó, Szobcsak. A jelöltek között talán ő az egyetlen, aki deklaráltan nekiment Putyinnak, amolyan liberális anti-establishment jelöltként határozva meg magát: fő kampányeleme volt például, hogy a szavazólapokra hozzák vissza a „mindenki ellen” való voksolás opcióját, úgy látszik ez a kampányüzenet 1,65 százalékra volt elég. A legsúlyosabb csapást azonban nem is a kocsmai stílusban ordibáló Zsirinovszkij, hanem az orosz mérce szerint liberálisnak számító, Putyin-ellenes – és ezért a választási indulástól némileg koncepciós alapon el is tiltott – Alekszej Navalnij mérte rá.

Navalnij ugyanis, miután indulását megtagadták a helyi szervek, a választások bojkottjára szólított fel, Szobcsakot pedig nem tartotta hiteles ellenzéki jelöltnek – szerinte ha az lett volna, akkor nem szerepelhetett volna fő műsoridőben az állami csatornák műsoraiban. A választás éjszakáján Navalnij kampányirodájában végül a két politikus leült egymással beszélgetni, itt. Navalnij még azzal is megvádolta Szobcsakot, hogy bizonyosan szép kis összeget kapott a Kremltől az indulásért cserébe.

Moszkvai pofon Szobcsaknak

Navalnij és Szobcsak vitája az elnökválasztás éjszakáján

Miközben azonban a rendszeren belüli és kívüli ellenzék az egymással való kakaskodással volt elfoglalva, Putyin szép csendesen visszavette Moszkvát. 2012-ben Moszkva volt az egyetlen föderális egység, ahol az elnök a mágikus, 50 százalékos szavazatarány alá szorult. Persze az ellenzék megosztottsága miatt itt is nyerni tudott, mégis jelzésértékű volt a főváros lázadása. Most a 46,95 százalékos eredmény után Putyin 70,74 százalékra tornázta fel magát Moszkvában, ami alig alacsonyabb az országos átlagnál. 

A moszkvaiak idén inkább a fotelekből lázadtak”.

A 67 százalékos országos részvételhez képest alig 53 százalék ment el szavazni. Hogy ez a fővárosban erős Navalnij bojkottra hívásának eredménye, vagy csak a rendszerbe való belefásultságnak köszönhető, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a moszkvai eredmény nagy pofon a Navalnij-szavazókra hajtó Szobcsaknak: a női jelölt csupán 4,2 százalékot szerzett, és még a Moszkvában nem túl népszerű Zsirinovszkij is megelőzte.

Nem lehet hátradőlni

De mit is szűrhetünk le a voksolás fő tanulságaként? Putyin túlélte 2012-es, személyes mélypontját, amikor olykor százezres tömeg tüntetett ellene Oroszország-szerte, és a választásokon is érezhetően megcsappant a népszerűsége. Túlélte, most pedig erősebben tért vissza, mint valaha. A Krím visszavételével, a világpolitikában való aktív orosz szerepvállalással, no meg persze a demokratikus normák, a szabadságjogok és az ellenvélemények minden eddiginél durvább korlátozásával soha nem látott hatalomra tett szert, ehhez pedig egy soha nem látott választói többség adott neki legitimációt.

Választás előtt. Fotó: MTI

És mi lehet a legnagyobb kérdőjel a következő hat évben? Nem tudni, folytatódik-e a 2012 utáni represszív fordulat az orosz politikában: ekkor kezdődött a belpolitikai színtér gyökeres átalakítása, az internet feletti totális kontroll megszerzése, majd az NGO-k és a rendszeren kívüli ellenzék felperzselése Oroszországban.

A mostani helyzet azonban gyökeresen eltér a hat évvel ezelőttitől: nincsenek Putyin-ellenes tömegtüntetések, és egy-két lázadó hangtól eltekintve szinte mindenki legitimálja az újabb elnökséget. Az államfő egyébként győzelmi beszédében is igen engedékeny hangot ütött meg: találkozni akar vetélytársaival, mert „nem akarja, hogy bárki legyőzöttnek érezze magát”, Oroszországról pedig mint egy nagy „össznemzeti csapatként” beszélt, akinek mindenki a tagja.

Még az is elképzelhető tehát, hogy utolsó elnöki ciklusában egy engedékenyebb Vlagyimir Putyint láthatunk majd.

Ám hátradőlnie még neki sem szabad: ha 2024-ben győztesként akar távozni – már ha majd tényleg távozni akar – az orosz politikából, akkor rengeteg megoldandó probléma vár rá.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126740