Orosz körkép

Kommunista krőzus, celebnő és a jó öreg Zsirinovszkij: orosz elnökjelöltek Putyinon túl

2018. március 16. 16:55

Írta: Illés Gergő

Elnököt választ Oroszország vasárnap. Bár a győztes kilétét már most könnyű megjósolni, a jelöltek között számos érdekes figurát találunk: az offshore-bankszámlákat nyitó burzsoá kommunista, az orosz Való Világot vezető celeb-újságírónő, és az olcsó vodkaboltokat ígérő Vlagyimir Zsirinovszkij is ott lesz a szavazólapon. Körképünk.

Március 18-án elnököt választanak a világ legnagyobb országában, az Oroszországi Föderációban. Az orosz értelemben vett demokrácia ünnepén összesen nyolc jelölt méretteti meg magát, hogy a Kremlbe költözhessen, a szavazólapon pedig a posztszovjet Oroszország számos régi motorosa mellett pár érdekes, új jelöltről is érdemes szót ejteni.

Lapunk éppen ezért csokorba szedte a jelölteket, hogy bemutassa, pontosan kikre is szavazhatnak az orosz választók.

***

Persze le kell, hogy hűtsük a kedélyeket: egyértelmű, hogy senki nem tudja – és több jelölt nem is akarja – átrendezni az erőviszonyokat az elnöki palotában, így egész Oroszországban: a választásnak csakis egy győztese lehet, aki pedig nem más, mint Vlagyimir Putyin.

Hogy ez miért is alakult így, és hogyan kötötte gúzsba az orosz demokráciát a regnáló elnök, már korábbi cikkünkben is foglalkoztunk. Akkor Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő nyilatkozott lapunknak, aki kifejtette: az egyetlen erősebb ellenzéki jelölt, Alekszej Navalnij nyilvánvalóan politikai indíttatású kizárásával „imitációvá vált” a választás, ami így nem is a valódi verseny jegyében zajlik majd.

 

 

De mielőtt még jobban beleugranánk a témába, nézzük meg, hogyan is választ elnököt Oroszország. Egészen 2012-ig négy évre szólt az elnök mandátuma, akire kétfordulós rendszerben voksolnak. Ha az első körben egy jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább 50 százalékát, a két legerősebb részvételével második fordulót tartanak. Az más kérdés, hogy erre a modern orosz demokrácia történetében mindösszesen egyszer, 1996-ban került sor, az összes többi alkalommal Putyin – vagy párttársa, Medvegyev – bőségesen begyűjtötte az abszolút többséghez szükséges voksokat.

Ahhoz, hogy valaki elindulhasson az orosz elnökségért, legalább 35 évesnek kell lennie, 10 éve Oroszországban kell élnie, és százezer aláírást kellett összegyűjtenie – a függetlenként indulóknak viszont ennél háromszor több ajánlásra volt szüksége. A feltételeket végül többen is teljesítették, a szavazólapon azonban nem szerepel mindannyiuk neve: a programjául az elnöki poszt eltörlését kitűző Jekatyerina Viktorovna színésznő például hiába adta le időben több mint 107 ezer aláírását, januárban visszalépett, mondván, hogy

az eljövendő választások „show és bohózat” lesznek csupán.

Nem ugyanez a helyzet a fentebb is említett Alekszej Navalnijjel, akit az orosz választási szervek akadályoztak meg az indulásban felfüggesztett börtönbüntetése miatt. Így alakult ki a végleges, nyolcfős névsor, őket most népszerűségi sorrendben mutatjuk be.

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin

Putyin Moszkvában kampányol. Fotó: MTI

Ki más is kerülhetne a listák első helyére, mint a választások toronymagas esélyese, az országot egy négyéves kihagyástól eltekintve immár lassan két évtizede elnökként vezető politikus? Vlagyimir Putyint senkinek sem kell bemutatni, az államfő neve annyit szerepel a világsajtó címlapjain, hogy azt sok, Oroszországnál jelentősebb politikai és gazdasági teljesítménnyel bíró állam vezetője megirigyelhetné. Nem hiába: amikor 1999-ben Borisz Jelcin orosz exelnök a három miniszterelnök-helyettesi poszt egyikére az ifjú technokrata, akkor még csupán 45 éves Putyint nevezte ki, nemhogy a világban, de még Oroszországban sem ismerte jóformán senki. Ez hamar megváltozott, amikor kíméletlenül véget vetett a második csecsen háborúnak, az 1999. december 31-én váratlanul lemondó Jelcin pedig Putyint jelölte ki utódjául. Az újdonsült elnök romokban heverő országot kapott meg az akkorra népszerűségét vesztett Jelcintől: a gazdasági helyzet válságos volt, az oligarchák szétlopták az országot, nem is beszélve Oroszország akkorra teljesen megszűnő nemzetközi tekintélyéről.

A történet innentől ismerős lehet: Putyin a 2000-es években a nyugattal kulturált kapcsolatokat ápoló vezetőként kedveltette meg magát, majd a 2008-as grúziai orosz beavatkozás után mindinkább világpolitikai babérokra tört. Szövetségesei számára létrehozta az egyértelműen moszkvai irányítással működő Eurázsiai Gazdasági Uniót, bekebelezte a Krímet, szatellitállamok sorát támogatja érdekszférájában, és a valószínűsíthetően általa létrehozott csatlósállamokon keresztül 2014 óta hibrid háborút folytat Ukrajna keleti részén. Az újdonság a nemzetközi porondra való kilépés volt: az Egyesült Államokban számos közszereplő magát az orosz vezetést vádolja az amerikai elnökválasztásba való beavatkozással. A szíriai helyzetbe való beavatkozással pedig Oroszország nem titkolt célja, hogy regionális középhatalomból nagyhatalommá váljon: Putyin nyíltan kiállt Bassár el-Asszad szír elnök mellett, és Aleppó városát is orosz támogatással vették vissza a szír kormányerők.

A függetlenként induló elnököt éppen az orosz befolyást kiterjesztő lépései, no meg

a média, a bíróságok és egyéb ellenőrző szervek fölötti kontroll tehetik a választás favoritjává.

Úgy látszik, az orosz közvéleménynek bejön a világpolitikában keményen fellépő elnök képe, hiszen a közvélemény-kutatások legfrissebb adatai alapján a voksok 67-69 százalékát söpörheti be, munkáját pedig az oroszok több mint 80 százaléka támogatja. Elnöki székéért tehát nem kell aggódnia Putyinnak, az egyetlen tét is inkább csak szimbolikus, mintsem valós: az elnöki adminisztráció célja, hogy Putyint magas részvételi arány mellett a választók határozott többsége válassza újra.

Pavel Grugyinyin

Pavel Grugyinyinnek eltitkolt számlái voltak Svájcban és Ausztriában

Régi párt, új jelölt. Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) a rendszerváltás óta az elnökválasztások stabil szereplője és örök második helyezettje. A pártelnök, Gennagyij Zjuganov eddig szinte mindig megmérettette magát Jelcin, Putyin, vagy Medvegyev ellen, de eddigi legnagyobb eredménye, hogy 1996-ban sikerült a második fordulóba jutnia, majd ott alaposan kikapnia Jelcintől.

Ezért úgy látszik, Zjuganovék úgy gondolták, ideje új nevet előhúzni a kalapból: Pavel Grugyinyin a  Moszkva melletti Lenin Állami Gazdaság tulajdonosa és igazgatója. Persze a kommunisták iránti elkötelezettsége kicsit megkérdőjelezhető, miután 1999 és 2001 között Grugyinyin a Putyint teljes mellszélességgel támogató Egység párt tagja volt. 2007 és 2010 között az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország tagja volt, innen fordult a kommunistákhoz, akik már vele vágtak neki a 2018-as kampánynak.

Nem ez az egyetlen kritika, ami a kommunista jelöltet a kampány során érte: az orosz baloldal azzal támadta, hogy üzletember lévén a burzsoázia megtestesítője, ami pártja alapelveivel megy szembe. Valóban: Grugyinyin vagyona 2015-ben 752 millió rubel volt, és az általa birtokolt állami gazdaság is jelentős bevételeket generál neki. Nem igazán egy kommunista jelölt képét mutatja több külföldi bankszámlája sem: Grugyinyin öt olyan osztrák számlának is a tulajdonosa, amiket a Központi Választási Bizottság előtt nem tüntetett fel, később pedig a választási testület arról is beszámolt, két osztrák és két svájci számláját a Szövetségi Adóhatóság előtt sem jelentette be. Grugyinyin kálváriája ezzel viszont nem ért véget: március elején a svájci hatóságok azt jelentették orosz kollégáiknak, hogy

a kommunista jelölt további 11 aranyalapú bankszámlát is tulajdonol. 

Így áll tehát a kommunizmus 2018 Oroszországában.

A kommunista jelölt egyébként nem számíthat többre a szavazatok 7-8 százalékánál, ennek értelmében pedig bajszától is meg kell válnia: februárban ugyanis Grugyinyin fogadást kötött Jurij Dud népszerű orosz videobloggerrel, miszerint ha Grugyinyin nem éri el a szavazatok 15 százalékát, levágja bajszát; viszont ha túllépi ezt a határt, Dud kopaszra borotválja a fejét. Egyelőre az előbbi forgatókönyv tűnik valószínűbbnek.

Vlagyimir Zsirinovszkij

Zsirinovszkij és Szobcsak az elnökjelölti TV-vitán

Vlagyimir Zsirinovszkij Liberális Demokrata Pártjával kapcsolatban gyakori közhely, hogy se nem liberális, se nem demokrata. Valóban, a 2004-es elnökválasztás kivételével minden egyes voksoláson induló Zsirinovszkij talán a rendszerváltás utáni orosz politikai élet legradikálisabb szereplője.

A nevéhez köthető botrányokat napestig lehetne sorolni, elég beírni a nevét a legnépszerűbb videómegosztó oldalra, és milliónyi találatot kapunk: nevéhez kötődik már parlamenti verekedés, rendőrrel való üvöltözés, de legutóbb például az elnökjelöltek tévévitáján folyamatosan félbeszakította Kszenyija Szobcsak liberális jelölt mondandóját, ami miatt az könnyek között vonult ki a stúdióból – a felvételt egyébként érdemes megtekinteni, még orosztudásra sincs szükségünk, hogy az orosz politikai- és vitakultúra ékes megtestesülését lássuk benne.

És mivel akarja Zsirinovszkij ismét elnyerni a választók bizalmát? Elsősorban, megszüntetné Oroszország föderatív struktúráját, helyette centralizálna, a kormányzóságok intézményét állítaná vissza. Ezen felül az „Oroszország Elnöke” tisztséget eltörölné, azt az „Oroszország Legfelsőbb Kormányzójára” változtatná meg. Megígérte azt is, hogy

az orosz határt az 1985-ös állapotára állítja vissza, amit a volt tagállamokban rendezett referendumokkal kényszerítene ki.

Ígéretet tett arra is, hogy hadbíróságokat állít fel, teljes politikai és bűnügyi amnesztiát hajtana végre, és az állam által tulajdonolt italboltokban olcsó, de jó minőségű vodkát árusítana. Megoldaná a rubel gyengülésének problémáját is, ki nem találnák hogyan: levágna két nullát az értékből, így 1 dollár 60 rubel helyett 60 kopejkába kerülhetne. További ígéreteit szinte lehetetlen felsorolni, elolvasni őket viszont annál jobb szórakozás. Mindenesetre úgy tűnik, egyelőre Zsirinovszkij hozza a tőle megszokott, 5-10 százalékos eredményt: a felmérések 5-6 százalékra mérik a földkerekség legradikálisabb liberális demokratáját.

Kszenyija Szobcsak

Kszenyija Szobcsak

Az egyetlen női elnökjelölt egyértelműen a liberális oldal szavazataira hajt majd március 18-án: Kszenyija Szobcsak életútja ugyanis a vidéki, konzervatív orosz lakosság számára minimum megosztó, a kutatások szerint pedig messze ő a legelutasítottabb elnökjelölt. Ezt a celeb-újságíró-politikus egyébként részben magának köszönheti: a 36 éves Szobcsak Szentpétervár első demokratikusan választott polgármesterének és Putyin mentorának, Anatolij Szobcsaknak a lánya – többen is rebesgetik, hogy a jelölt keresztapja nem más, mint maga az elnök. És bár Anatolij Szobcsak 2000-ben Putyin egyik kampányrendezvényén rejtélyes körülmények között hunyt el, lánya karrierje ezután indult be igazán. Ismertté az orosz Való Világ, a Dom-2 valóságshow vezetése tette, de több filmben is játszott, sokan pedig egyszerűen az orosz Paris Hiltonként emlegetik.

Celebből a 2010-es években vált politikai aktivistává, és újságíróvá: az ellenzéki TV Dozsgy csatornán sikeres műsort vezet. Ilyen módon már igen ismert volt, mikor bejelentette jelöltségét, azonban indulásának fogadtatása még a szűk orosz liberális berkekben sem volt tisztán pozitív: maga az indulástól eltiltott Alekszej Navalnij ment neki talán a legkeményebben Szobcsaknak. Szerinte

a celeb-politikus a Kreml által elképzelt „liberális jelölt karikatúrája”, amivel az orosz vezetés a szabad választások látszatát akarja fenntartani.

Míg Navalnij maga a választások bojkottjára szólít fel, Szobcsak politikai programja leginkább a „mindenki ellen” kifejezéssel írható le. A jelölt többször is kifejezésre juttatta, hogy azon választók szavazataira hajt, akiknek elegük van a politikai elitből. A közvélemény-kutatások alapján egyelőre úgy tűnik, ezen választók aránya 1-2 százalék lehet, ugyanakkor Szobcsak nem úgy néz ki, hogy be akarja fejezni politikai karrierjét: Dmitrij Gudkov volt parlamenti képviselővel együtt bejelentette, Változások Pártja néven új politikai alakulatot hoz létre, melynek alapjául a Szobcsakot jelenleg is támogató Polgári Kezdeményezés párt fog szolgálni.

Grigorij Javlinszkij

Javlinszkij Zsirinovszkijhez hasonlóan az orosz rendszerváltás utáni politika kiirthatatlan szereplője, a két politikus azonban nézeteit tekintve nem is állhatna távolabb egymástól. A közgazdász Javlinszkij liberális nézeteket vall, sokáig vezette a liberális Jabloko (Alma) pártot, most is annak színeiben indul. Ismertté az 500 napos program tette, melyben kevesebb, mint két év alatt tervutasításos gazdaságból piacgazdasággá alakította volna Oroszországot.

Azonban hiába nagy politikai tapasztalata és kétségtelen gazdasági hozzáértése, az olyan karakteres jelöltek között, mint Szobcsak, vagy a Putyin-elnökség számos korrupciós ügyét feltáró Navalnij, Javlinszkij nem tudott kiemelkedni. Oroszországban azzal sem lesz túl népszerű, hogy talán egyetlen jelöltként nem támogatja a Krím orosz annektálását. Szerinte újabb referendumot és egy, a félsziget helyzetét rendező nemzetközi konferenciát kéne tartani az ENSZ felügyeletével.

Mivel Oroszországot politikailag Európához tartozónak vallja, s normalizálná az EU-val és az Egyesült Államokkal fennálló viszonyt is,

ezen ígéreteivel az 1 százalékos hibahatáron egyensúlyoz,

túl nagy meglepetést semmiképp sem várhatunk vasárnap tőle.

A Kremlben minden marad a régiben?

...És a többiek

A következő három jelöltet a közvélemény-kutatók bőven 1 százalék alá mérik, politikai jelentőségük és esélyeik pedig igen elhanyagolhatók. Így inkább az érdekesség kedvéért álljon itt azon jelöltek neve is, akiket valószínűleg az orosz választók jelentős része sem tudna beazonosítani:

Borisz Titov: Szintén közgazdászként végzett, jelenleg pedig úgy néz ki, főnöke ellen indul: Titov 2012 óta ugyanis a vállalkozói jogokért felelős elnöki biztos (üzleti ombudsman) szerepét tölti be, de 2016 óta vezeti a Növekedés Pártja nevű politikai formációt is. Bár ellenzékinek nevezi magát, már maga a párt is közelebb van a Kremlhez, mint azt egy ellenzékitől várhatnánk, a közvélemény által nagyban a Kreml szatellitpártjaiként szokták jellemezni. Titov Putyin pártjától sem tartotta magát távol: 2007-ben az Egységes Oroszország Legfelsőbb Tanácsába is beválasztották.

Szergej Baburin: Őt a nacionalista Orosz Össznemzeti Unió támogatja, indulásának komolyságát illetően elég csak egy 2007-es választási ígéretet felemlegetni: akkor Baburin minden orosz állampolgárnak 4 millió rubelnyi – mintegy 18 millió forintnyi – rubelt ígért a '90-es évek privatizációjában elkövetett hibákért cserébe. A jelölt követeli a Medvegyev-kormány lemondását, emellett a „társadalom spirituális és morális megtisztítását” ígéri.

Makszim Szurajkin: Egy másik kommunista jelölt, egy másik kommunista pártból. Az Oroszország Kommunistái párt honlapjára kattintva Sztálin és Lenin szigorú tekintete vetül ránk a címlapról, mellőlük pedig egy „Oroszországnak sztálinista-kommunista elnökre van szüksége” felirat úszik be. Szurajkin programja a „Tíz sztálinista csapás a kapitalizmusra” néven fut, ám

Lenin valószínűleg forog a sírjában a mauzóleumban, mert ez a kommunista jelölt sem veti meg túlságosan a burzsoáziát.

Szurajkinnak 52,3 millió rubelje, 6,2 millió rubelnyi értékpapírja és nem mellesleg 12 cége van – kíváncsiak lennénk, elnöksége esetén rá is vonatkoznának-e a sztálinista csapások.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126651