Azon nyolc republikánus szenátor közül, aki 2018-ban újraválasztásáért indul, Bannon csupán Ted Cruz texasi szenátort kívánja támogatni, a többi politikust – köztük az elnök hangos kritikusát, Jeff Flake-et – az előválasztásokon kívánja kigolyózni a volt főtanácsadó, aki ahhoz a feltételhez köti a szenátorok kihívóinak támogatását, hogy ezek segédkeznek McConnell eltávolításában, valamint támogatják a filibuster nevű, a törvények elfogadását megnehezítő obstrukciós módszer eltörlését. Bannon egyszer már sikerrel járt a pártelit elleni harcában: mint arról a Mandiner is beszámolt, a szeptemberi alabamai előválasztáson Bannon a populista Roy Moore mellett állt ki a pártelit és Trump által támogatott Luther Strange-dzsel szemben, Moore pedig végül elnyerte a jelöltséget. Bannon akkor azt mondta: nem az elnök ellen lépnek fel, hanem arról van szó, hogy Trump hívei felismerték, az elnök támogatásához olyan jelöltre kell szavazniuk, aki fellép a washingtoni elittel szemben.
Bannon eközben nem hagyta szó nélkül Bob Corker republikánus szenátornak a napokban tett kijelentését sem, miszerint Trump nem képes felelősen ellátni a tisztségét. A Fox News hétfő esti műsorában Bannon kijelentette: Corker „szégyenletes”, azonnal le kellene mondania, majd hozzátette: Corker az alabamai eset miatt nem merészel ismét elindulni a szenátusi választáson.