Magyar álhírterjesztéssel vádolta Kocsist – csattanós választ adott a frakcióvezető
„Akiket felzaklatott az a téves hír, hogy szír volt az elkövető, és megnyugodtak, amikor kiderült, hogy szaúdi, azoktól elnézést kérek!” – írta a frakcióvezető.
Közleményben reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Velencei Bizottság felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban közzétett véleményére. Szerintük a kettős mércét nem szabad elfogadni.
A kettős mércét nem szabad elfogadni – írta a Velencei Bizottságnak a felsőoktatási törvény módosítása ügyében közzétett véleménye kapcsán pénteken kiadott közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A kormány megvizsgálta az Európa Tanács szakértő testületének véleményét és egyetértett azzal, hogy a külföldi felsőoktatási intézmények működésének engedélyezése, a feltételek meghatározása az egyes országok szuverén joga. A külföldi felsőoktatási intézmények alapítására vonatkozó szabályok az európai országokban jelentős eltérést mutatnak, nincsenek európai standardok. A kormány üdvözli a Velencei Bizottságnak azt a megállapítását, mely szerint a magyar törvényben meghatározott feltételek – nemzetközi szerződés előírása a nem EGT országok vonatkozásában, a székhely szerinti országban való tényleges működés valamilyen formájának megkövetelése, a névazonosság elkerülése vagy a munkavállalási engedély megkövetelése - a jövőre nézve legitimek a magyar törvényhozó részéről.
„Ugyanakkor az az álláspontunk, hogy az említett követelmények kapcsán a kettős mércét nem szabad elfogadni. A törvényeknek Magyarországon minden felsőoktatási intézményre vonatkozniuk kell, így a Soros-egyetemre és más egyetemekre is” – áll a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében, mely kitér arra is: a kormánynak már több felsőoktatási intézménnyel sikerült megállapodást kötnie. A kormány vitatja a Velencei Bizottság azon megállapítását, amely szerint a fenti követelményeket a hazánkban már működő külföldi oktatási intézmények esetén – kellő határidő megadásával – ne lehessen előírni.
Sajnálattal és értetlenül áll a kormány az előtt a tény előtt, hogy a Velencei Bizottság megállapításainak döntő részét a CEU New York, illetve a Közép-Európai Egyetemre vonatkoztatva alapítja, noha a Velencei Bizottság is elismeri, hogy a törvénymódosítás több Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményt érint. Ugyanakkor a Velencei Bizottság is elismeri, hogy az Európai Felsőoktatási Térségben a CEU New York – Közép-Európai Egyetemhez hasonló, kettős identitással rendelkező felsőoktatási intézmény sehol sem működik. „A Kormány álláspontja szerint a Velencei Bizottságnak az az ajánlása, hogy a már Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményre ne vonatkozzon a jogszabály-módosítás, sérti az Európai Emberi Jogok Egyezményének 14. cikkében deklarált egyenlő elbánás elvét” – áll a közleményben.
A Velencei Bizottság pénteken közzétett előzetes véleménye szerint alapvetően megfelel a bevett európai gyakorlatnak a magyar felsőoktatási törvény, a módosított szabályozás azonban több „rendkívül problematikus” előírást tartalmaz a már Magyarországon működő külföldi egyetemekre vonatkozóan. A bizottság véleménye szerint miközben a törvénymódosítás rendelkezései jogszerűen alkalmazhatóak az újonnan letelepülő külföldi intézményekre, az országban már jelen lévő egyetemek esetében nem ez a helyzet, az utóbbiakra vonatkozó új előírások egy jelentős része ugyanis „túlságosan szigorú sőt akár indokolatlan”.
(MTI)