Ki kell állni a CEU-ért?

2017. április 6. 10:47

Jeszenszky Zsolt
Mandiner

Egy egyetem megszüntetéséért marhára nem rajonganék, még akkor sem, ha az enyémmel ellentétes szellemiséget képvisel. Ne szűnjön meg a CEU.

Áll a bál a felsőoktatási törvény módosítása körül, tüntetések zajlanak a CEU-ért, elszabadultak az érzelmek, indulatok. Az egyik oldalon, a feltétlen hívek körében minden jó, amit Orbán csinál, és aki ellentmond az hazaáruló, sorosbérenc. A másik oldalon a tanulás szabadságát temetik, diktatúráról, sötét középkorról, Putyinról vizionálnak. No meg ott van a zsigeri orbanofóbia: amit a szultán csinál, az ellen mindig, minden eszközzel harcolni kell.

A szekértábor-logika és az ezzel járó megszokott reakciók helyett próbáljuk meg mégis a gondolkodás luxusát alkalmazva, némi távolságtartással nézni az ügyet.

*

Adott egy intézmény, melynek szellemisége nem titkoltan gyökeresen szemben áll mindazzal, amit a magyar kormány képvisel. Ezzel önmagában természetesen semmi baj, és emiatt egyetlen oktatási intézményt sem szabad megszüntetni.

Az egyetemek, általában a felsőfokú képzés egyik fontos feladata, hogy gondolkodó, vitázó és vitaképes, különböző véleményeket kritikusan szemlélni, azokat vizsgálni, saját gondolkodásukba beépíteni, közöttük választani tudó, nyitott szemléletű, művelt embereket adjon a világnak, szemben az egyszerűbben, lineárisabban gondolkodó tömegekkel. Ehhez elkerülhetetlen, hogy az egyetemen a hallgatók egyrészt találkozzanak is számos különböző véleménnyel, elvi és gyakorlati megközelítéssel, mentalitással; másrészt oktatásuk során kapják is meg az ezek elfogulatlan meghallgatására és mérlegelésére való képességeket.

Az oktatás szabadsága, a nyitottság és változatosság eszméjének nem csak azt kell jelentenie, hogy legyenek „A-t és B-t mondó” egyetemek is, sőt, kifejezetten káros, ha kizárólag egy fajta szellemiség jelenik meg egy-egy intézményben, és így a különböző egyetemekről kikerülők egymást megérteni nem képes, a szekértábor-logikát újratermelő, ideológiailag erősen determinált, korlátolt gondolkodású „eszme-katonák” lesznek. Az amerikai egyetemeken sajnos ez történik évtizedek óta; az úgynevezett SJW (Social Justice Warrior – a Társadalmi Igazságosság Harcosa) mentalitás gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált; a fehér, heteroszexuális férfi mint ősellenség jelenik meg, aki folyamatos elnyomásban tart minden (faji, nemi, etnikai, szexuális alapú) kisebbséget; és ez ellen a vélt társadalmi igazságtalanság ellen éjjel-nappal harcolni kell, minden eszköz megengedett, sőt, szükséges, és ezt az erősen véleményes elvet tudományos alapigazságként fogalmazzák meg. Az így fanatizált fiatalok aztán erőszakos tüntetésekkel akadályozzák meg, hogy az általuk látogatott oktatási intézményekben konzervatív mentalitású, a status quót bolygató, a kánonba, a megszokott gondolatvilágukba nem illő, azzal ellentétes gondolatokat megfogalmazó előadók megjelenjenek.

A CEU természetesen nem képez SWJ-ket, utóbbi egy sajátosan amerikai jelenség. Az európai egyetemeken szelídebb formában jelentkezik az ideológiai monopólium. Nemrég egy CEU-hallgatókból álló 6-8 fős társasággal sikerült megismerkednem egy VII. kerületi pubban; volt köztük libanoni, szerb, holland… nagyon értelmes, jópofa társaság. Nem voltak bezárt gondolkodásúak, kifejezetten kérték, hogy vázoljam fel nekik Orbán Viktor politikáját; ők ugyanis az egyetemen kizárólag becsmérlő véleményeket hallottak róla, de hát valami oka mégis csak kell legyen, hogy az emberek újra megválasztották, pedig hát mennyire gáz már a pali.

A CEU mögött teljesen nyíltan Soros György áll, aki 2005-ben személyes levélben köszönte meg Magyar Bálint akkori liberális oktatási miniszternek a személyes közbenjárást abban, hogy az egyetem (továbbra is) sajátos jogi kivételezettséget élvezhessen. Míg az előbbi (Soros személye) önmagában szintén nem lehet érv az egyetem ellen, az utóbbi már némi aggályokat felvet. De messze nem indokolhatja egy egyetem megszüntetését, még az erre irányuló törekvéseket sem. Amennyiben egy oktatási intézmény törvényesen működik (és mondjuk, nem radikális fundamentalistákat képez terrorcselekmények végrehajtására), addig inkább alapítani kell ezeket, segíteni a működésüket.

Hogy melyik egyetem mennyire hasznos, az persze más kérdés, de ezt döntsék el a hallgatók.

A CEU kifejezetten a társadalomtudományok képzésére összpontosít, aminek természetesen vannak gyakorlati, financiális okai (ezekben a tudományágakban lehet a legtöbbet bullshitelni magas tandíjakért, míg pl. egy orvosi egyetemet létrehozni és működtetni sokkal drágább), és persze stratégiai okai is (a bullshitelés viszont termékeny táptalajra hull, s a végzett hallgatók a társadalmat befolyásolni képes pozíciókba továbbviszik az egyetemen kapott ideológiákat). Azt is tudjuk persze, hogy a különböző szociológiai, kommunikációs és hasonló szakokon szerzett diplomák sok esetben egyenes belépőt jelentenek a gyorséttermek és kávézók világába – és nem vendégként. Ha azonban egy hallgató (és szülei) ezt a döntést hozzák, azzal szemben lehetnek ugyan morális fenntartásaink, hogy átverték őket, de el kell fogadnunk a szabad piacgazdaság törvényeit.

*

Nem vitás, hogy a CEU-n szerzett diploma jelentős értéket képvisel, még akkor is, ha a más egyetemeken szerzett ugyanilyen papír valóban leginkább csak a Burger Kingben hasznosul. A CEU-diploma rangot jelent, amit erős elitista felhanggal, nem is rejtenek véka alá azok, akik megtehetik, hogy oda járnak – ami nem olcsó –, és szinte garancia a networkben való gyors, könnyű elhelyezkedésre. Hogy milyen tényleges tudást ad, azt egy ismerősöm egy frappáns, természetesen kissé sarkos Facebook-posztban foglalta össze:

Elmentem ebbe a CEU-ba, hogy ne legyek iskolázatlan proli. Mondtam, hogy orvos szeretnék lenni. Azt mondták, hogy ott ilyen szak nincs. Mondtam, hogy akkor jogász szeretnék lenni. Olyan szak sem volt. Akkor mérnök szeretnék lenni. Olyan sem volt. Végül elvégeztem a gender szakot. Szakdolgozatom témája a „Nővé operálásom folyamata” volt. Végre nem vagyok már iskolázatlan proli!

A CEU tehát egy „elit hatalmi gettó”, oda bejutni csak a kiváltságosok, a gazdagok, a szerencsések tudnak; viszont ha már bejutottak és elvégezték, az további előnyöket garantál számukra – szemben a tömegekkel. A nyugati gazdasági elit és a kelet-európai rendszerváltó politikai elit kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésének terméke, a fennálló gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek konzerválódásának, újratermelődésének egyszerre tünete és okozója. Nem, mindezt nem én mondom, nem Orbán és nem Putyin; hanem Braun Róbert, az MSZP korábbi képviselője, Gyurcsány Ferenc egykori főtanácsadója írja meglepően józan és tárgyilagos írásában a HVG-ben. Emellett persze kiáll a CEU-ért – amit ezek szerint lehet józan gondolkodással is tenni.

*

Miről is szól ez az egész CEU-kérdés? Valószínűleg több mindenről. Amiből a tiltakozók (vagy épp a vezért mindenben követő kormánypártiak) vajmi keveset értenek.

Donald Trump elnökké választásával az eddig domináns, már-már a szocialista internacionálé legszebb napjait idéző „végső győzelem” kapujában álló progresszív-liberális doktrína óriási vereséget szenvedett.

Ráadásul ereje teljében, váratlanul, így kétségbeesett prüszkölése is érthető. És küzd is keményen tovább (ami persze érthető), így ez a csata messze nem ért még véget. Számos tabu dőlt meg a világban, számos eddig megkérdőjelezhetetlennek vélt dogma alól csúszott és csúszik ki a talaj, számos eddig kimondhatatlannak és szalonképtelennek bélyegzett, ám komoly létjogosultsággal rendelkező témáról lehet végre nyíltan beszélni – az illegális bevándorlás kérdésétől kezdve a vallási fanatizmuson keresztül, a kisebbségi ügyeken át a deviáns szexuális viselkedési formákig. Inognak a bástyák, veszélyben a megszokott berendezkedés.

A CEU nem csak elit hatalmi gettó Magyarországon, de szerves része ennek a megszokott berendezkedésnek is. Soros György nem a világ mindenható ura (ahogy ebben a cikkben is leírtam), de nagy hatalommal rendelkező szereplője, előmozdítója és haszonélvezője az eddig uralkodó, a '90-es években kiteljesült globalista világrendnek. Így nem meglepő, hogy az általa 1991-ben gründolt egyetemnek is szerepet osztott. Az Antall-kormány még teljesen tehetetlen volt a progresszív liberális doktrínákkal és annak előmozdítóival szemben, gyakorlatilag béna kacsaként rendelkezett a felszínen a politikai hatalommal, de semmi mással – és ez húsz éven keresztül nem sokat változott. És még egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna nekimenni ennek az intézménynek.

Ehhez szükség volt az USA-ban is az óriási fordulatra. Persze ezt a kérdést sem látják kellő komplexitásában a #jesuisCEU, #istandwithCEU és hasonló hashtag-ek azon rajongói, akik nagy elánnál hangoztatják, hogy lám, lám, még a Trump-kormányzat is a CEU mellett áll. Ugyanis nem. Az Amerikai Külügyminisztérium valóban kiadott egy állásfoglalást a CEU mellett, a magyar kormánnyal szemben. De nem maga az elnök. És aki esetleg valóban követi az amerikai politika világát és az ottani diskurzust (nem sokan), az tudhatja, hogy az új kormányzat számára az egyik legnagyobb fejfájást azok az állami tisztviselők okozzák, akik az Obama-kormányzat tudatosan hátrahagyott partizánjai, a gépezetbe helyezett „időzített bombák”, akik folyamatosan szabotálják a jelenlegi kormányzat intézkedéseit.

Kifejezetten a State Department az, ahol a legtöbb ilyen szabotőr található,

így nem kellene meglepődnünk azon, hogy egy Soros-párti, Orbán-ellenes állásfoglalást adnak ki.

Más kérdés, hogy az Egyesült Államok – jogosan és érthetően – igyekszik védeni saját érdekeit, saját intézményeit a világban, ideológiai vagy pártpolitikai kötöttségektől függetlenül is. És ez is így van helyesen. Ahogy a focicsapatunknak is szurkolunk, függetlenül attól, hogy szeretjük-e az éppen aktuális politikai hatalmat, úgy a vállalataink sikere is össznemzeti érdek. A mostani persze egy politikai szempontokkal súlyosan terhelt kérdés – amiben a Fehér Ház eddig még nem lépett. Vélhetően Orbán Viktor is kifejezetten várja a Fehér Ház lépését. Nem szeretnék a rossz hír hozója lenni, de ne ringassák magukat abban az illúzióban a miniszterelnök ellenségei, hogy Trump majd jól helyreteszi. Elég sokszor reménykedtek már ebben, hogy majd az EU, majd Merkel, majd az IMF… Einstein is megmondta: a bolond definíciója az, aki ugyanazt csinálja újra és újra, és azt reméli, hogy legközelebb más lesz az eredmény.

Tévedés ne essék, azt sem gondolom, hogy a CEU esetleges bezárását – bármennyire is az „ellenség”, Soros György irányítja – a jelenlegi amerikai kormányzat szó nélkül hagyná. De nem is gondolom – ez persze személyes vélemény –, hogy erre sor kerülne, vagy hogy egyáltalán cél lenne ez. Sokkal inkább egy nagyon erős lépésnek, üzenetnek érzem. Orbán Viktor nagy taktikai érzékű, ösztönös ráérzéssel bíró játékos, aki gyakran kockáztat – és nagyjából mindig be is jön neki. Sokszor már rövid távon, de hosszabb távon végképp. Emellett a megfelelő pillanatot is gyakran képes jól kiválasztani. Mint fentebb írtam, a CEU „megfingatása” akár egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Most viszont lehet vele üzenni. Hiába a világszerte aláírt petíciók a CEU mellett, ahogy azt a HVG is nagy lelkesen mutogatja, az üzenet világos: a magyar törvények nem a dél-amerikai és ausztrál szabadelvű kávézókban aláírt petíciók alapján dőlnek el, hanem a választott országgyűlés hozza azokat. Akkor is, ha esetleg valamelyik valakinek nem tetszik.

Bevallom, nekem sem tetszene, ha a CEU megszűnne. És nagyon remélem, hogy nem fog, hanem születik valamilyen kompromisszumos megoldás. Amely meghagyja az egyetem függetlenségét (beleértve a szabadelvű-globalista irányultságot is), de egyrészt nem részesül korábban szerzett előjogokban, másrészt a szellemiség megőrzése mellett teret enged a vélemények valós sokszínűségének is. És nem csak egy-egy látszat-jobboldali, a baloldal progresszív-liberális dogmáit a szalonképesség (és nem utolsósorban a magas előadói díjak) érdekében csendben elfogadó, azokkal nem vitázó – ún. „cuckservative” - díszprofesszor meghívásával.

Ugyanakkor az eddigi, megingathatatlannak hitt status quóba, az érinthetetlenség kényelmes érzetébe való beletrollkodást nagyon is díjazom.

A liberális hegemónia, a más vélemények fasiszta módon történő diszkreditálása, az elmúlt évtizedek dogmatizmusa távol kellene álljon minden valóban szabad gondolkodótól. Persze érthetőek az egzisztenciális félelmek is; sokan komoly haszonélvezői voltak a fennálló rendnek – a valós társadalomtudományok között gombamód elszaporodott „neszesemmifogdmegjól” tárgyakat oktató előadóként, vagy csak az ezek körül felépült intézményrendszerekben „aktivistáskodva”. Számukra húsbavágó kérdés a fennálló rend (és benne a CEU) fennmaradása. Ahogy egy másik barátom fogalmazta a Facebook-on. „…Nem lehet majd affektálni a kis alapítványaikban a lóf**ztudja milyen jogokról […], amiből kijön a hatodik kerületi garzon a mamzelnek és a gyereknek, aki hopp, már úton is van. Szarul áll a büdzsé és nem tudják sokáig kikoplalni. Az az életstílus, amit ez a belvárosi liberális értelmiségi lét jelent, veszélybe kerül, amikor ilyen megostromolhatatlannak hitt bástyák, mint a CEU, inogni kezdenek. Ilyenkor az Írók Boltjának kirakata is hirtelen elsötétül a szemük előtt, mert az az életmód van veszélyben, amit ők élnek.”

És akár kicsiben, a semmittevő, de nagyon megmondó, a könnyű drogok habkönnyű élvezetének élő urbánus ficsúrok játszóterén akár nagyban, világpolitikai szinten nézzük, jó az az irány, amelyik rámutat a betonbiztosnak gondolt dogmák, bástyák, intézmények megkérdőjelezhetőségére. Ez tette lehetővé a feudalizmus, az egyházi tekintélyelvűség meghaladását, a reformációt, a felvilágosodást, az ipari forradalmat, az Egyesült Államok létrejöttét vagy épp a hippi-mozgalmat… de a kommunizmus legyőzését is.

A rend, a tekintély, a hagyományok nagyon fontosak a világ működéséhez – de ezek időről időre történő megkérdőjelezése is. És az egészben ez tetszik nekem.

Egy egyetem megszüntetéséért marhára nem rajonganék, még akkor sem, ha az enyémmel ellentétes szellemiséget képvisel. (Pedig a legkevésbé sem vagyok „cuckzervatív”.) De a ledönthetetlennek hitt bástyák, az előjogokat élvező és azzal visszaélő „hatalmi gettók” megingása, a több évtizedes progresszív-liberális hegemónia felszakadozása óriási eredmény.

Végül, ha már föltettem a címben a kérdést:

Ki kell-e állni a CEU-ért? Nehéz. Az oktatás, a gondolatok szabadságáért igen. Egy oktatási intézmény ellehetetlenítésével szemben szintén. A véleményszabadságért végképp.

Jók-e a módszerek? Attól függ, kinek. A kormánynak biztosan. Az a fröcsögés, értelmiségi picsogás, az a paláver, amit néhány ezren csapnak egy olyan kérdésben, amely a lakosság 95%-át nyilvánvalóan nem érdekli, elég kontraproduktív tud lenni. Nem véletlenül olvastam már azt is a Facebook-on, hogy „köszi az újabb kétharmadot, seggfejek”. Ugyanis akárhogy is nézzük, nagyon kilóg a lóláb. Itt ugyanis nagyon világosan érdekekről van szó. A CEU nem az a magas színvonalú, széles körű tudást biztosító, komoly tudományágakban hasznos oktató- és kutatómunkát végző, „világjobbító” intézmény, aminek láttatni igyekszik magát. Hanem egy nagyon is tendenciózus, konkrét érdekek és célok szolgálatában álló, ugyanakkor azokból hasznot is húzó, egy bizonyos érdekkörbe integrálódott, egy bizonyos világrendben érdekelt hálózat egyik eleme. Mint ilyen, természetesen lehet létjogosultsága, és tevékenységének egy – akár jelentős – része lehet hasznos is. Ne szűnjön meg.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/110579