nem CEU-, vagy Soros-ellenes vizsgálat zajlott,
az a 28, itt működő külföldi egyetemet érintette. Szavai szerint egy thaiföldi, egy malajziai, egy kínai és négy amerikai intézménynél probléma az államközi szerződés hiánya. Az oktatási államtitkár hangsúlyozta: minden intézménynek meg kell felelnie a hatályos magyar törvényeknek. Palkovics László nemmel felelt arra az újságírói kérdésre, hogy a kormány célja a CEU ellehetetlenítése, vagy az, hogy elköltözzön. Jelezte: az egyetem rektorával szerda este ülnek le tárgyalni és áttekinteni a helyzetet, esetükben több ponton volt szabálytalanság. Ha államközi megállapodásra megkeresés, kezdeményezés érkezik, a magyar kabinet támogatni fogja – tette hozzá kérdésre, és példaként az Andrássy egyetemet említette.
Kitért arra is: a feltételeknek 2018. februárjáig kell megfelelni, és ha ez nem történik meg, akkor 2018 szeptemberétől új képzés már nem indítható, az addigiak befejezhetők. Szerinte a törvénymódosítás pontjai teljesíthetők.
Az oktatási államtitkár a Pető Intézetre vonatkozó kérdésre elmondta: az intézet 2014-ben állami fenntartásba került, és azóta konszolidálták működését, lényegesen nagyobb a támogatása, és jól működik. A hét konduktor helyzetét úgy látta: a gyerekek fejlesztése köznevelési feladat, és akik őket fejlesztik, pedagógusok. A gondot az okozta, hogy van olyan tevékenység, ami nem a közneveléshez tartozik, és akik nem gyerekekkel foglalkoznak, és nem pedagógusok, át lehet sorolni. Az egyetem vezetése a jogszabályok alapján járt el, de az ügy rávilágított arra, hogy az intézet helyzetét át kell gondolni. Folynak egyeztetések a Semmelweis Egyetemmel az esetleges együttműködésről, de erről majd a két intézmény szenátusa dönt – közölte Palkovics az MTI tudósítása szerint.