Ha az össze kis liberális párt külön indul, mivel szinte ugyanabból a táborból merítenek, valószínűleg azt fogja eredményezni, hogy közülük kettő sem jut be a parlamentbe Böcskei Balázs szerint.
Gajdics Ottó hangsúlyozta: a népet nem lehet lecserélni. Ezzel leginkább arra akart utalni, hogy a Momentum le akarja cserélni a politikai elitet, de Gajdics szerint erre nincs meg a fogékonyság a társadalomban, hiszen még a rendszerváltás környékén sem volt meg.
Mráz Ágoston azt hangsúlyozta: mivel a Momentum minden prominense leszögezte, hogy nem lesz összefogás, a hitelességüket veszítenék el, ha racionális okokból mégis amellett döntenének a választások kapcsán. Tóth Csaba erre félig viccesen megjegyezte: az lehet a kiskapu, amit Fekete-Győr korábban egy interjúban elmondott, hogy még az is előfordulhat, hogy a most párbeszédes Karácsony Gergely egy év múlva majd momentumos lesz.