Megoldjuk okosba'? Elfogynak a „jó magyar szakik”

„Ott kezdem, hogy mindent ismerőssel csináltatok, pont azért, hogy elkerüljem a jó magyar szakikat” – kezdi Laci, aki egyszer azonban arra kényszerült, hogy az autóját egy teljesen idegen szervizbe vigye. Azóta se tudja eldönteni, hogy végül is megbánta-e. A végeredmény az lett, hogy elég olcsón csinálták meg a kocsit, és azóta nincs is rá panasza; de ehhez több mint egy hétig hitegették, hogy „holnapra kész lesz”, és volt, hogy fölöslegesen vett ki egy nap szabadságot, hogy elutazzon a város másik végén lévő szervizbe. „Végül is a vártnál olcsóbban, jó munkát végeztek, csak emellett egy útról beesett senkinek néztek” – összegezte.

Ez csak egy a sok kellemetlen történet között, amik a legkülönfélébb területeken tevékenykedő „szakik” munkájáról szólnak. Nyilván mindenkinek vannak saját vagy hallomásból ismert történetei a szakik és mesterek tevékenységéről és a mai, sokak szerint egyre súlyosbodó munkaerőhiányról és színvonalesésről ezen a téren.

A munkaerőhiányról szóló riportsorozatunk utolsó előtti részében a különböző szerelők és betanított munkások hiányát járjuk körül, megszólaltatva elképedt megrendelőket, generálkivitelezőket, munkaerő-kölcsönző cégeket, és olyan megyei iparkamarát, amely jóformán már csak az ukrán vendégmunkások importálásában bízik.

Az asztalos az IKEA-bútort sem tudta összerakni, a vizes és a gázos egymásra mutogatott

Gergő pár hónapja fejezte be lakásfelújítását. Az, hogy középszerű, közepes tehetségű mesterekkel hozta össze a sors, csak egy dolog. De a nem túl pallérozott mesterek neki kifejtett panaszkodásai komolyabb gondokra mutatnak rá. Azt állítják, ők maguk sem találnak megfelelő segédeket, minden értelmes fő és ügyes kéz elszivárgott az országból.

Ad hoc összeálló csapatok kezdenek bele kisebb-nagyobb projektekbe, de a társak hol így, hol úgy kiszállnak belőle egy másik, pénzesebb meló vagy külföldi csábítás miatt. Ez történt Gergő lakásfelújítása során is. Az egymásra mutogatás persze alap. A legrosszabb élménye egy magát nagyon profinak feltüntető asztaloshoz fűződik, aki számára Gergőéknek kellett elmagyaráznia az IKEA-konyha összeszerelési útmutatóját.

A lakásfelújítás sokakban hagyott hasonlóan fájó emlékeket, Laura például azt mesélte a Mandinernek: bár afféle „majdnem-generálkivitelezőkkel” dolgoztak, „csak” a gépészetet kellett maguknak szervezniük, de ez is épp elég volt. A víz- és gázcsöveket például számtalan eltűnés és átverés után csak a hetedik szakember volt képes normálisan megcsinálni – „mint a népmesében”, teszi hozzá Laura ironikusan. Ez azt is jelentette, hogy az egész család rokonokhoz és barátokhoz járt fürdeni hetekig, aztán még ez után sem volt három hónapig fűtés, mert valahol szökött a víz a rendszerből, és ezért a tömegével megbízott szakik közül egyik sem vállalta a felelősséget.

„Minden kivitelező minden alkalommal azt mesélte, hogy sajnos nem tud hozni jó szakembert, mert aki jó, az már rég elment külföldre. Már senki nincsen itt Magyarországon, csak az elhivatottak meg a pancserek. Meg az alkoholisták. Hát, van benne valami. Ja, és az elhivatottak viszont egy évre előre le vannak kötve” – összegezte a tapasztalatait Laura, aki arra is rájött: muszáj valamennyire „képbe kerülni”, mielőtt felújításba vág. „Addig azt hittük, hogy kompetens értelmiségiként, kettőnknek közel öt diplomával már van némi tudásunk a világról: hát nem, nincs, és ezt minden szaki érzékeltette, hogy mennyire gáz egy páros vagyunk” – mondta.

A megrendelők nem értenek hozzá, de mindent olcsón akarnak

Hasonló helyzetet vázolt fel a Mandiner által megkérdezett generálkivitelező, Kádár András is, aki szerint azonban a megrendelők többsége nem jut el erre a felismerésre. Pozitív példái azért neki is vannak: „Jött egy fiatal pár, hogy van negyvenmilliójuk és családi házat akarnak építeni, hozták a terveket. Mindent együtt kitaláltunk, megmutogattunk nekik, mi hogy lenne, nagyon lelkesek voltak, de végül egy csokival és borral megköszönték, hogy lebeszéltük őket erről az egészről. Majd visszajönnek, ha lesz hatvanmilliójuk.”

Ők ugyanis belátták, hogy nem szeretnének csalódni, de kompromisszumokat se akarnak kötni; a legtöbben azonban beleesnek abba a hibába, hogy nagyon alulbecsülik a költségeket. Nem csak akkor, ha házat építenek, de akkor is, ha kisebb javítási, felújítási munkákról van szó – mondja Kádár András. Általában próbálják kispórolni a menedzsmentet és a munkaszervezést, mert úgy gondolják, ezt maguk is meg tudják csinálni – holott ez rengeteg munka, ami nagy tapasztalatot és szakértelmet igényel; hozzáértés hiányában viszont az lesz gyakran az ügy vége, hogy rosszul szervezik és összevesznek a vállalkozóval.

„Érdekes, ha orvoshoz mész, akkor nem kezdesz el alkudozni az orvossal, hogy inkább másfajta gyógyszert írjon vagy máshogy operáljon. De ha építkezések, javítások terén egyből mindenki ki akarja tekerni a problémák nyakát és megoldani okosba, olcsóbban, egyszerűbben, mert azt hiszik, ők tudják, mit kell oda beépíteni” – közelíti meg a problémát egy hasonlattal a vállalkozó, aki ugyanakkor nem akar túl pesszimista sem lenni. Mind mondja, már van egy olyan megrendelő réteg, akik már túl vannak egy két csalódással teli munkán, és tudják, hogy miért nem éri meg kísérletezgetnie az embernek élete egyik legnagyobb beruházásán. Ők nagyon nagyra értékelik a profin előkészített munkát, van is erre kereslet, amint azt Kádár András a generálkivitelező cégénél tapasztalja.

Kádár András most egy másfajta, „ingatlanszerelő” üzletbe is belevágott, aminek a lényege, hogy két univerzálisan bevethető „ezermesterüket” lehet hívni kisebb ház körüli javításokra, bár Kádár András nem rajong ezért a megnevezésért, inkább az „ingatlanszerelő”-márkát szeretné bevezetni a magyar piacra. Ők nem adnak előre árajánlatot, hanem órabérben dolgoznak. A legnagyobb küzdelem ugyanis a megrendelőkkel mindig az, hogy elmondják a telefonban, mi a probléma, mondjuk „valami miatt folyik a mosogatógép alól a víz”, és rögtön tudni akarják, mennyibe kerül megcsinálni, úgy, hogy ekkor még senki nem tudja, mitől és pontosan honnan folyik a víz.

A kivitelező szerint nagy rizikó ilyenkor bármit is mondani, ezért ők a kiszállási és óradíjakat úgy kalkulálták ki, hogy nagy valószínűséggel megérje – kisebb javításoknál ez a megrendelőnek is biztosan megéri, mert egy-két órás munka esetén tizenöt-húszezer forint alatt kijön a dolog, cserébe ezért mindent megjavítanak, nem kell több szakival egyezkedni. Csakhogy Magyarországon egyszerűen nem értik az emberek, hogy mi ez. „Rendre egészen komplett felújításokat akarnak a nyakunkba sózni, és mikor a többnapos munkát felszorzom az órabérrel, hogy ez mennyibe kerülne, akkor elképednek, hogy milyen drága” – mondja.

Versenyezni a fekete gazdasággal

Persze ekkor hívják ki a tipikus „szakit”, aki azonnal kijön, megcsinálja valahogy tíz-tizenötezer forintért számla nélkül, aztán eltűnik, és ha rossz munkát végzett, utóbb letagadja, míg ők nem sokkal többért számlát adnak és biztosításuk is van – teszi hozzá. A vállalkozó épp ezért még örülne is, ha megjelenne egy-két konkurens cég a piacon, hogy legalább elterjedjen ez az órabéres javítós modell.

Budapesten rengeteg a rossz állapotú ingatlan, így nem csoda, hogy hatalmas az igény a különböző szakikra, akikből Dunát is lehet rekeszteni, csak épp a minőség kérdéses. Ha még feketén is csinálják, szép summákat keresnek, és még az esetleges hibáikért sem nagyon vonják őket felelősségre, mivel nem érik őket utol.

Például egy festő burkoló tisztán 4-500 ezret hazavisz egy hónapban! Én cégvezetőként csak szeretnék ennyit keresni. Viszont ha a megrendelőtől elkérek egy munkáért 650 ezret, akkor abból 260 ezres fizetést tudok adni maximum, mert ennyi a béren az adó. Plusz még áfát kell fizetnem, kocsit, irodát fenntartanom, rezsit fizetnem. 260 ezret, miközben a feketén dolgozó mesterek 500-at hazavisznek. Szóval ilyen feltételek mellett kell versenyezni – persze nem lehetetlen, jobb szolgáltatást kell nyújtani” – összegzi Kádár András. Szerinte ugyanakkor látni kell, hogy aki „emberektől rendszeresen pénzt vesz el egy szakmunkáért cserébe, amiért felelősséggel tartozik, és még mindig nem tart fenn céget, nem ad számlát, az nyilván másban érdekelt, mint az, aki adót fizet és felelősséget vállal az embereiért és azok munkájáért”.

„Jelentkező? Olyan már rég nincs! Fejvadászni kell szinte mindenkire!”

Ezt Vég Ottó, a ManpowerGroup munkaerő-közvetítéssel, munkaerő-kölcsönzéssel és HR outsourcinggal foglalkozó vállalat magyarországi ügyvezetője válaszolta nevetve a Mandiner kérdésére, amikor arról érdeklődtünk: milyen tendenciákat érzékelnek a műszaki és betanított munkákra jelentkezők körében. Mint kifejtette: a munkaerőhiány nem teljesen új jelenség, már 2015 második fele óta érzékelhető. Ennek az okai, hogy a válság utáni fellendüléssel sok befektetés jött az országba, például autógyárak –ahová egyébként nem csak szak- és betanított munkások kellenek, de magas képzettségű mérnökök is. „Egyre több szakember kellett, de egy idő után elfogytak” – summázta.

A „miért” kérdésre Vég a béreket és az oktatást említette. Az alacsony bérek miatt aki jól képzett és tapasztalt, az már külföldön dolgozik. Ugyan most valamennyivel emelték a minimálbért, de a kis cégeknek ezt nehéz kigazdálkodni, a nagyok pedig pont azért hozzák ide az üzemeiket, mert itt az alacsonyabb fizetések miatt költséghatékonyabban tudnak működni. Vagyis a béremelés se mindenre megoldás, de az biztos, hogy ha a külföldi és a magyar bérek közti hatalmas különbség legalább valamelyest csökkenne, akkor többen maradnának itthon, még ha a kint lévők haza nem is jönnének – mondta. Eközben Magyarországon belül nagyon kicsi a mobilitás, még Kelet-Magyarországról Nyugat-Magyarországra se nagyon akaródzik sokaknak költözni, bár az is igaz, hogy alacsonyabb fizetésből nehezebb is mobilisnak lenni – tette hozzá Vég.

Sarkalatos oktatás

A másik sarkalatos pont szerinte az oktatás: hogy azok, akik most a munkaerőpiacon vannak, mit tanultak 5-10-20 évvel ezelőtt, és hogy most mit tanítanak. Eleve tendencia, hogy a szülők inkább egyetemre küldik a gyerekeiket, nem szakmunkásképzőbe, miközben igenis szüksége van a piacnak a szakmunkásokra. A kormányzat által bevezetett oktatási reformok, például a duális képzés Vég szerint nem rosszak, de ez önmagában lassú és kevés is ahhoz, hogy megoldja a problémát, és a stratégiai távlatú gondolkodás szerinte továbbra is hiányzik az oktatási rendszerből.

Vég Ottó szerint megoldás lehetne a közmunkások átterelése a versenyszférába, ami a kormányzatnak is szándéka. Ha a 220 ezer közmunkásból akár csak 40 ezernek sikerülne az átállás képzéssel, támogatással, már az is jó lenne. Jelenleg három hónapig támogatja az állam a közmunkából a versenyszférába átkerülőket, és az átköltözést is támogatják. Vég ezt jó iránynak tartja, de szerinte gyorsabban és nagyobb mértékben kellene csinálni.

Szegény ember mindig a gazdag országba akar menni, így működik a világ

Nyugat-Európában egyébként minden fizikai- és szakmunka hiányszakma a hegesztőtől a szakácsig, így nem csoda, hogy nehéz kielégíteni az ottani munkaerő-igényt. A különbség az, hogy ott ezeket meg is fizetik – mondja a kifejezetten külföldi munkaközvetítésre szakosodott Euwork ügyvezetője, Tanay Marcell a Mandinernek. Ugyan néhány szektorban, például az építőiparban Magyarországon is növekedtek a bérek, de már későn, mert addigra már sokan elvándoroltak, ráadásul az építőiparban még ma se számít normálisnak, hogy valaki rendesen be legyen jelentve, szabadság járjon neki és normálisak legyenek a munkavédelmi körülmények. „Ehhez képest Ausztria ég és föld” – összegezte.

Mint Tanay elmondta, az utóbbi években nem növekszik, inkább stagnál azoknak a száma, akik rajtuk keresztül próbálnak szerencsét külföldön. A fiatalok és az ötven fölöttiek – akiknek a gyerekeik már kirepültek – képezik a törzsbázist, de újabban az egészen fiatalok, 18-23 évesek is megjelentek, akik sokszor a tandíjra valót akarják megkeresni külföldön.

„A szegény ember mindig a gazdag országba akar menni, így működik a világ” – ezt már Fülöp Gábor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára mondja a Mandinernek, akit annak kapcsán kerestünk meg, hogy a HKIK információs programot indított a megyebeli cégeknek az ukrán vendégmunkások alkalmazásáról.

Kérdésünkre elmondta, hogy jelenleg többnyire a betanított és a szakmunka határán lévő munkakörökben alkalmazzák a cégek az ukrán vendégmunkásokat. Felvetettük, hogy meddig maradnak ők majd itt, és mi akadályozza meg őket, hogy továbbmenjenek. Fülöp erre azt mondta: ez csak egy megoldási kísérlet, nyilván az lenne a legjobb, ha a külföldön dolgozó magyarok hazajönnének. Heves megyében most kétezer munkavállaló hiányzik, de becslései szerint nemsokára ötezerre fog emelkedni ez a szám, tehát valamit kell csinálni.

Hosszútávon szerinte a technológiában van a megoldás: minél kevesebb emberrel kell ugyanannyi termelést megoldani, mert a demográfiai adatokat elnézve arra nem lehet számítani, hogy több lesz a munkaerő. Felvetésünkre, hogy amúgy is erre, az elektronizáció, automatizáció felé megy a világ (ezt boncolgatja többek között az IT-szektorról szóló korábbi riportunk), a HKIK elnöke úgy válaszolt: persze, a drónokat is megcsinálja valaki, „az is munkaerő, csak Kínában. Munkahelyet teremtünk, csak a kérdés, hogy hol?”

*

A hazai munkaerőhiánnyal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatják.