„Lehet, hogy hibáztam” – Hörcher Ferenc a brit tudósok bojkottjáról

Dühös?

Intézetvezetőként nem szoktam dühös lenni. Sőt.

Sőt? Örül netán, hogy megfúrták a konferenciát, amelyet egy éve kezdett szervezni?

Az ön által használt kifejezés elég pontos, ezért talán költői túlzás lenne úgy fogalmazni, hogy örülök, de tanulságosnak tartom a történteket. A politika, a társadalom és a kultúra működését elemző filozófusnak, számos – alapvetően tudományetikai - kérdést vet fel, amelyeket közpénzből eltartott kutatóként kötelességem is végiggondolni. Hankiss Elemér egykori sikerkönyvének címét kölcsönözve, a társadalmi csapdák működésére irányítja a figyelmet.

Merthogy ön hibázott?

Lehet. Nem vagyok hibátlan. 

Az volt a hiba, hogy bevonta a szervezésbe az MMA-t, Fekete Györgyöt?

Ha hibáztam, akkor nyilván ez volt a hiba. Az érdekesebb kérdés az, hogy is lehet egy ilyen típusú vélelmezett hibát a jövőben elkerülni?

Nem azok hibáztak, akik itthonról rossz hírét keltették az MMA-nak, leveleket írtak a brit tudósoknak, hogy ne jöjjenek?

Nem lenne szép, ha újságon keresztül üzengetnék bárkinek a konkrét ügyről. De általánosságban megfogalmazható: személyes meggyőződésem, egyben az MTA küldetése is, hogy a politikát nem szabad beengedni a tudományba. Ezt az országot a politikusaink fölszabdalták. Nézzük meg, milyen a kulturális vagy a hétköznapi életünk. Lövészárkok mindenütt. A tudományos életet ettől jó lenne megóvni. Nem lehet kétféle orvostudomány, jobbos és balos. A humán tudományokra is igaz ez. Nevetséges lenne, ha politikai szempontjaink lennének, hiszen a tudományos életben mégiscsak a tudományos teljesítmény az egyetlen legitim szempont. 

A politikai filozófia, amelyet művel, már hogy lehetne politikamentes? Ön például tudottan konzervatív.

Van politikai meggyőződésem, van politikai filozófiám is, de ezeknek semmi köze az itt zajló kutatóintézeti munkához. Nem világnézet vagy az alapján választunk például munkatársakat, hogy ki hova szavaz vagy kinek mi a politikai filozófiai meggyőződése. Eddig a társzervezőket sem e szerint válogattuk. Nem szeretném, ha a politikusok politikai meccseit beengednénk a tudományba.

Már értjük, mit hibázott! Az MMA önmagában politikai szimbólum, a közösködéssel tehát a saját elvét szegte meg.

Felteszem, többen így gondolják. De ha ezt elfogadjuk, akkor a kiélezett magyar politikai életben politikai szimbólum a CEU és az NKE is, sőt a Corvinus vagy a Pázmány is, akikkel szintén együtt dolgozunk. Én úgy látom, hogy tudományos együttműködés egy mindenki által elismert szakmai rendezvény létrehozására nem szabadna, hogy politikai kérdés legyen. Ezért nem láttam előre, hogy milyen ellenérzéseket szülhet a döntésem, amit sajnálok. Másfelől azért is érdekes helyzet állt elő, mert most amiatt támadták az MMA-t, amit egyébként kritikusai elvárnak tőle. Hogy ugyanis: tessék nemzetközi szintű szakmai rendezvényeket szervezni a kortárs tudományosság színvonalán. Az MMA most éppen ebben segédkezett volna, ezért kicsit furcsa nekem, hogy ebben megakadályozták.

Egyáltalán miért kellett az MMA segítségét kérnie? Az MTA-val egyenrangú köztestület. Önöknek nincs elég pénzük konferenciát szervezni egyedül?

Kicsit szégyenkezve vallom be: nincs. Az MMA-s támogatás nagyjából egymillió forint lett volna, ami szállást, helyszínt, étkezést és utóbb idegen nyelvű szövegkiadás előkészítését is magába foglalta volna. A saját intézetem saját forrásból sajnos nem tudja biztosítani ezeket a feltételeket, bár a BTK és személyes Lovász elnök úr is segítőleg áll a filozófiához, egyszer külön el is látogatott az intézetünkbe. Humán területen nem könnyű a tudományfinanszírozás, főleg, ha figyelembe veszik, hogy mi évente tucatjával szervezünk nemzetközi rendezvényeket. 

Úgy van vele a Tudományos Akadémia vezetése, hogy bölcsészeknek elég a papír meg a toll?

Nem tisztem az MTA vezetői nevében nyilatkozni, ők, tudom, mindent megtesznek a maguk részéről. Az viszont biztos, hogy a tudomány nem áll meg az országhatárnál, minőségi munkához pedig a lehető legjobb tudósokat kell megnyerni. Ez most majdnem sikerült is nekünk, sőt, a britek készek voltak fizetni a saját útjukat is, érdemesnek találtak minket az együttműködésre. Illőnek gondoltam, hogy a költségeik egy részét mi, a vendéglátók álljuk, ebben is, meg a szövegkiadásban is partner lett volna a Művészeti Akadémia, s a Vigadó egyik helyiségét is biztosította volna számunkra, ami egy esztétikai konferenciánál szintén nem hátrány. 

Ön is kritizálta az MMA-t a létrehozásakor eleget. Mostanra kibékültek „a jobbosok”? Összenő, ami összetartozik?

Ennek a hangsúlyozottan politikai olvasatnak végképp semmi értelme. A Műcsarnokot vezető Gulyás Gábor eltávolítása idején aláírást adtam a döntés ellenében, beszélgettem utána erről Fekete Györggyel is. Azt hiszem, sem ő, sem senki más nem gondolja, hogy hasonló lenne a világképünk. De hol állhatunk meg a lejtőn, ha a tudományos partnereket elkezdjük politikai rokonszenveink szerint válogatni? És főleg: kinél van a tévedhetetlen zsinórmérce, hogy megmondja kivel, mikor, meddig szabad együttműködni? 

Új épületben ücsörgünk épp. Ha az MMA-val baja volt a briteknek, miért nem tette át a helyszínt egyszerűen a Vigadóból ide?

Költözködtünk épp, s ez az épület – nem a mi hibánkból - még most sincs bebútorozva, ettől függetlenül megpróbáltam ezt is, kár, hogy a vendégeinket már ettől is elijesztették. 

Le tudja fordítani jó szalagcímre a sztoriját kormányszempontból?

Nem. Amikor ebben az intézményvezetői székben ülök, nem foglalkozom politikai publicisztikával. 

Akkor segítünk. „Soros megfúrta ezt is”. CEU-s doktorandusz, Kajtár László szólt a briteknek ugyanis, hogy az MMA csúnya hely, ne közösködjenek vele.

Szerintem nem Kajtár kollégán kellene elverni a port. Őt nagyra becsülöm, hiszen névvel együtt kiállt a véleményével mindenki elé. Ráadásul képes volt sajnálatának is hangot adni, ha cselekvésének nem kívánt következménye támadt. Másoknak is ezt kellene tenni. Én például most ezt teszem: kiállok, válaszolok a kérdéseire és egyben sajnálkozásomat is kifejezem, ha hibáztam. Csak az egyenes beszéd visz előre. A sorosozásnak meg semmi értelme velünk kapcsolatban. Már csak azért sem, mert múlt héten oxfordi, kanadai professzor részvételével, a CEU-val együtt rendeztünk az elmaradthoz hasonló, csak még nagyobb volumenű konferenciát a migránsválság filozófiai vonatkozásainak témakörében. Próbálunk aktuálisak maradni, miközben a filozófia nagy hagyományát is feladatunk ápolni, de ehhez legtöbbször partnert is kell találnunk.

Nyugodtan panaszkodhatna most a liberális világ-összeesküvésről, amely még egy magyar konferenciát sem engedélyez, ha ahhoz jobbos alapítású köztestületnek is köze van. Nincs hozzá kedve?

Viccnek is rossz lenne. Ki kell ábrándítanom: nincs világ-összeesküvés. Traumatizált hazai társadalom, az van, amelyet a politika és a történelem taccsra tett. És van politikailag meghurcolt bölcsészértelmiség is. Mindkettő: társadalom és értelmisége is úgy működik, a politika legnagyobb örömére, hogy a törésvonalakat transzponálja a saját világába. Miközben a civil társadalomnak, s így a tudománynak, művészetnek, kultúrának is együttes érdeke épp az lenne, hogy ne érvényesüljön a divide et impera elve. 

Egykori fideszes énjét ezek szerint maga mögött hagyta?

Nem voltam fideszes.

Dehogynem. 2010 előtt a Heti Válaszban írt publicisztikái arról tanúskodnak. 

Konzervatív voltam és az is maradtam. A publicisztikáim reményeim szerint arról szólnak, hogy csak határozott értékrenddel szabad politikát csinálni, de a politikára reflektálni is. Vagyis igyekeztem megtartani a kritikai distanciát. A politikára irányuló reflexiónak legalább két síkja van. Az egyik az újságírói, publicisztikai szint. De már ezen a szinten sem szabad „fideszesnek” lenni – lehet viszont az újságírónak mondjuk konzervatív értékrendje. Akkor jár el helyesen, ha ebből a nézőpontból kritizálja a kormányt, legyen bár az fideszes vagy baloldali, amikor az szembe megy ezekkel az értékekkel. Én mindenesetre akkor jöttem el a Heti Választól, amikor a Fidesz hatalomra került. Pedig akkor még azt hittük, hogy a Fidesz konzervatív. A második szint, amikor filozófusként dolgozom. Evidencia, hogy nem lehetek politikai filozófusként „fideszes”. Végül a legszigorúbb feltétel, ha egy intézményért felel az ember. Ilyenkor végképp ajtón kívül kell hagyni a politikai meggyőződéseket. Ami azt illeti, négy éve vagyok a posztomon, s aki ismeri tevékenységemet, az eddig politikai elfogultsággal még nem vádolt, s ez azért megnyugtató számomra. A héten voltam például egy Lukács-iskoláról tartott rendezvényen és ott sem érzékeltem azt a fajta politika feszültséget velem szemben, amit az ügyről írt újságcikkek sugalltak. 

Lukács nagy emberünk?

A magyar filozófia egyik legismertebb szerzője. Ez nem azt jelenti, hogy szeretni kell, de tény.

Azért nyugtasson meg, hogy nem lett lukácsista!

Nyugi, nem lettem. '87-ben, amikor elvégeztem az egyetemet, megfogadtam, hogy – mivel annyira telítődtem vele korábban – húsz évig nem olvasok marxista, s különösképpen nem sztálinista szöveget vagy szovjet propagandát, beleértve a fordulat utáni Lukácsot is. Ez 2007-ben lejárt, de akkor megfejeltem a moratóriumot újabb 20 évvel. Ettől függetlenül ifjú kutatói állást tervezünk kiírni az intézetben Lukács tanulmányozására. Számomra a legfontosabb, hogy a Filozófiai Intézetet, amely a nemzeti közvagyonnak tekintendő Bölcsészettudományi Központ része, minél magasabb szintű tudományos tevékenység fémjelezze, s ehhez a fiatal és a középgeneráció helyzetbehozása is szükséges. Másfelől a Lukács Archívum páratlan kutatói kincsesbánya, amit – ahogy azt egy, a honlapunkon is olvasható szakmai anyagban már részletesen kifejtettem - az eredeti helyén meg kellene tartani. Ehhez próbálunk szakmai segítséget nyújtani.

TGM elnyerheti az állást?

Az ifjú kutatói ösztöndíjat? Bingó. Nem. 35 év alattiak pályázhatnak, ez a fiatalok számára kínált lehetőség. Nem TGM, nem is az ön nemzedéke, hanem a még fiatalabbak, a gyerekeim generációja számára.

A Momentum-nemzedék számára.

Pontosan. Fontos, hogy a fiataloknak ne külföldön kelljen érvényesülniük, hogy hazahívjuk a külföldi doktoranduszokat, kutatókat. Hogy a saját elfuserált huszadik századunkat ők próbálják meg feldolgozni, ami ennek a traumatizált társadalomnak, nekünk is nagyon fontos.

Lát jövőt a Momentumban?

Ez egy másik beszélgetés lenne már. Intézményvezetői székben ülve nem formálok politikai véleményt. 

De hisz' Horkay Hörcher Ferenc publicisztikákban szokta megírni a véleményét!

Ön viszont Hörcher Ferenc intézményvezetővel beszél.

Mondjuk ha lemegyünk az utcára, akkor kérdezhetjük Horkay Hörchert politikáról? 

Úgy igen. Az MTA épületén belül viszont nincs politizálás. És ebben a cikkben sem, abból is ki kell sétálnunk, ha politikáról akarunk beszélgetni. 

Akkor induljunk lefele és kifelé is, jó?

Rendben.

***

Interjúnk második részét, amelyben a belpolitikát tárgyaljuk ki az utcán ácsorogva, itt olvashatják.