Az elnök Twitter-bejegyzéseit heves kritika fogadta. A péntek esti televíziós műsorok elsöprő többségében ezzel, illetve általában Trump elnök sajtónak címzett bírálataival foglalkoztak, újságírók és elemzők egyaránt. A CNN-ben hosszas részletet játszottak be Richard Nixon elnök és külügyminisztere, Henry Kissinger 1972-ben zajlott egyik telefonbeszélgetéséből, amelyben Nixon azt mondja Kissingernek: „a sajtó az ellenség, az elit az ellenség, a professzorok az ellenség”. Majd a beszélgetés résztvevői Nixon és Trump sajtóhoz való viszonya között vontak párhuzamot, kifejtve, hogy a sajtó nagy mértékben járult hozzá Nixon bukásához.
Nixonnal példálódzott Michael Beschloss történész is egy másik televíziós vitaműsorban, szintén Nixon azon mondatait idézte, amelyek szerint a sajtó az ellenség.
Jobboldali kritika
Shepard Smith, a republikánusokhoz közelálló Fox televízió műsorvezetője szintén bírálta az elnököt. „Ez teljes őrület” – fogalmazott a műsorvezető, aki szerint a sajtó elleni támadásokkal az elnök mintha azt akarná elkerülni, hogy az Oroszországgal kapcsolatos vitákról beszéljen.
A jobboldali rádiós, Rush Limbaugh viszont nagyon is elégedett volt az elnök sajtóval kapcsolatos megállapításaival. Limbaugh nem a pénteki Twittereket kommentálta, hanem a csütörtöki sajtókonferenciát.