Tajani: Meg kell őrizni kultúránkat és keresztény gyökereinket

Vannak régi személyes emlékei Magyarországról, a magyarokról?

1956-ban hároméves voltam. Gyerek- és kamaszkoromban sokszor szó esett a magyarok forradalmáról és következményeiről a családomban. Csodáltam Mindszenty bíborost, aki egy szabadságharcos, európai példa volt a bátorsága miatt, ahogy ellenállt a kommunista diktatúrának és elnyomásnak. Becsületes ember volt, aki akkor is ellenállt, amikor meg akarták tiltani neki az imádkozást a börtönben. Soha nem térdelt le az üldözői előtt, mindig feltartotta a szabadság, a hit és a haza lobogóját. Mindszenty példaértékű volt számunkra, fiatal „nyugat”-európaiak számára. Bemutatta, hogyan kell ellenállni a kommunista veszedelemnek Európában, különösen Olaszországban, ahol a kommunista párt sokáig megpróbálta megszerezni a hatalmat. Mindszenty életútja segített nekünk, olaszoknak abban, hogy válaszoljunk a kommunisták egyetemek, igazságszolgáltatás és média felé irányuló hatalomszerzési törekvéseire.

Tart kapcsolatokat Magyarországgal?

Sok kapcsolatom van Magyarországgal, amihez sok szálon kötődöm európai biztosi, bizottsági alelnöki pozícióm, valamint európai parlamenti képviselői és alelnöki tisztségeim miatt. És különösen az Európai Néppárton keresztül vannak erős kapcsolataim a magyarokkal. Személyesen közel állok Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Budapesten az a megtiszteltetés ért, hogy háromszázezer ember előtt beszélhettem, és utána Orbán Viktor házában vacsorázhattam a családjával. A fociról is beszélgettünk, majd egy nagyszerű borral ajándékozott meg.

Ön fiatalkorában részt vett az olasz monarchista mozgalomban – hogyan került velük kapcsolatba?

Igen, tagja voltam az olasz monarchista ifjúságnak, és országos titkárhelyettes is voltam, mielőtt az Il Giornale újság szerzőjévé váltam, amit Indro Montanelli alapított meg. Ő volt az egyik első tudósító, aki 1956 októberében Budapestre ment. Én úgy vélem, a monarchiák kapcsán olyan különleges emberekre kell ma gondolni, mint János Károly volt spanyol királyra, akinek mindenkinél nagyobb ereje volt a demokrácia visszaállításához, és ahhoz, hogy Spanyolország Európa és a modernitás felé nyisson. Emlékszem arra, amikor Tarancon bíboros megkoronázta őt a Los Jeronimos katedrálisban 1975 november 20-án. Ebben az időben a kommunisták nagyot tévedtek, amikor úgy vélték, János Károly csak rövid ideig lesz szereplő a politikában. Ehelyett János Károly minden spanyolok királya lett, és még a kommunistákat is az ő idején legalizálták újra. A király semlegesítette a Tejero-puccskísérletet is. Emlékszem a beszédére, amit a puccs után mondott. Nagy király volt, aki a nyilvánosság előtt állította le Chávez venezuelai diktátort is.

Úgy véli, a monarchiák jobb államformák lettek volna a háború utáni Európa számára?

A 28 uniós tagállamból hét ország tartotta meg a monarchikus államformát, és éppen ezek az országok élvezik a legnagyobb stabilitást és hosszú demokratikus hagyományaikat. Belgiumban és Spanyolországban hónapokig próbálkoztak kormányt alakítani a bizonytalan választási eredmények miatt. Ezekben az esetekben éppen a monarchia biztosította a folyamatosságot és talált megoldást a politikai vákuumra. Ez nem véletlen: a monarchia természete az, hogy a pártok fölé emelkedik, független tőlük, és így, ha jól működik, akkor a nemzeti egység, az emberek és a pártok viszonyításai pontja marad. Európa a sokszínűsége miatt erős, beleértve a politikai rendszerek sokszínűségét. A történelmi változások azt hozták, hogy egyes királyi házak megőrizték a presztízsüket és a nemzeti alkotmányok adta keretek között gyakorolják a hatalmukat. A monarchia nem rosszabb modell a parlamentáris demokráciánál. II. Erzsébet brit királynő például 65. éve fogadja a miniszterelnököket, Churchilltől Theresa Mayig, közöttük Thatcherrel, Blairrel, Cameronnal. A mesék is úgy kezdődnek, hogy „volt egyszer egy király – vagy királynő...”. Az uralkodók erkölcsi szerepet is játszanak a nagyközönség előtt, és ezt is újra értékelni kell.

„Az olasz kommunisták bűnrészesek voltak a magyar forradalom véres leverésében”

A 20. század második felében Európát és Olaszországot is inkább a baloldali, szocialista ideológiák uralták. A kommunista rendszerek bűnei hatással voltak a nyugati kommunista és szocialista politikusokra?

A nyugati kommunista pártok, köztük az olasz is sajnos sok évig támogatta a kommunista országokat és elhallgatta az ott történt bűnöket, különösen a Szovjetunióban történteket. A múlttal való szakítás paradox módon csak a berlini fal 1989-es leomlása után történt meg - egy időben a kelet-európai kommunista ideológia összeomlásával. Utóbbiban nagy szerepe volt a magyar és lengyel embereknek, valamint a katolikus egyháznak is, amely II. János Pál pápát emelte a trónra. Olaszországban csak 1986-ban jutott el egy vezető kommunista politikus, Alessandro Natta egy részleges önkritikáig, utalva az 1956-ban Magyarországon történtekre. Csak a szovjet birodalom összeomlása vezetett ahhoz, hogy az olasz kommunisták szembenézzenek a véres múlttal, a terrorral és üldözésekkel, amelyek több nemzedéknyi európait sújtottak.

Hogyan reagált az olasz baloldal 1956-ra, 1968-ra és a kommunizmus bukására?

A magyarokat magukra hagyták az európai és olasz kommunisták, de a nyugati kormányzatok és az Egyesült Államok is, amelyeknek nem volt bátorságuk szembemenni a jaltai egyezménnyel. Nyugat-Európában láttuk, ahogy elárulták a liberális értékeinket, ahogy megtagadtak egy forradalmat, aminek a célja Magyarország valódi függetlenségének megteremtése volt, és amely Lengyelországot és más Vasfüggöny mögötti országot is érinthetett volna. Az olasz kommunisták bűnrészesek voltak a magyar forradalom véres leverésében. Palmiro Togliatti, aki akkoriban az olasz kommunisták vezetője volt, a magyar felkelőket ellenforradalmároknak és banditáknak bélyegezte, és sürgette Moszkvát, hogy reagáljon az eseményekre. A szovjet világot akkoriban szocialista paradicsomnak tekintették. Csak sok évvel később szólalt meg Giorgio Napolitano, későbbi olasz elnök, hogy az olyan szocialisták, mint Pietro Nenni és Antonio Giolitti helyesen álltak ki a felkelők mellett és joggal kritizálták Moszkvát. Az olasz kommunisták 19 tagú elnöksége egységesen elítélte a budapesti felkelést. Tizenkét évvel később, a prágai tavasz idején már elhatárolódtak az agresszoroktól, de ettől még megtartották a testvéri kapcsolataikat a szovjet kommunista párttal. Csak a rendszerváltások után néztek szembe a múlt tetteivel.

Ön dolgozott is a Szovjetunióban tudósítóként. Beszélt valaha a szovjet hivatalosságokkal vagy hétköznapi emberekkel 1956-ról vagy más szovjetellenes mozgalmakról?

Sokszor voltam a Szovjetunióban újságíróként, de 1956 óta megváltoztak az idők. A magyar forradalom, a prágai tavasz és a lengyel Szolidaritás megmutatták nekik is, hogy a szovjet rendszer fenntarthatatlan, és végül véget ért az európai történelem e szomorú fejezete.

A Forza Italia hogyan vette fel a harcot az olasz baloldallal?

Silvio Berlusconi fellépése és a Forza Italia 1994-es megszületése az olasz politika valódi csodája volt. Az akkori botrányok összedöntötték a világháború utáni ötpártrendszert. A kommunisták viszont hatalomra törtek. Tervük amiatt bukott meg, mert Berlusconi a jobboldali-liberális programjával egyesítette a középjobb erőket. Ez Berlusconi, egy a hidegháború szülötteként erősen antikommunista érzelmű, a múlt árnyaitól szabadulni kívánó új Európát szorgalmazó személyiség nagy történelmi tette volt.

„A szabadságot el lehet veszíteni, és annak újbóli megszerzése hosszú és nehéz folyamat”

Ön az európai elit tagja: hogyan látja Európa jelenlegi helyzetét, egymásra tornyosuló válságait?

Európának alapvető döntéseket kell meghoznia, hogy miként kíván a globális versenyben részt venni, hogyan akar túl lenni a gazdasági válságon és a migrációs hullámon. Ebből a szempontból Magyarországnak megvolt az érdeme, hogy az egyik első országként foglalkozott az EU külső határainak védelmével. Úgy vélem, Európát meg kell reformálni, hogy egységesebb legyen és hogy közelebb kerüljön a polgáraihoz. Egy erősebb és integráltabb, átláthatóbb, hatékonyabb Európa fel kell haladni. Ezért küzdök most az európai intézményekben.

Hogyan tudjuk megőrizni azt a szabadságot, amit mi, európaiak kivívtunk magunknak 1945, illetve 1989 után?

Hatalmas tévedés lenne azt hinni, hogy a szabadság egy olyan vívmány, amit egyszer és mindenkorra megszereztünk magunknak. Senki nem tudja ezt jobban, mint a korábbi Kelet-Európa népei. A szabadságot el lehet veszíteni, és annak újbóli megszerzése hosszú és nehéz folyamat. Európában, úgy vélem, a szabadság kapcsolódik az intézmények hatékonyságához és a polgárok jólétéhez. Ezt meg kell őrizni a növekedési politikákkal és a gazdasági forrásokon alapuló szolidaritással. És mindenekfölött szükséges megőriznünk és erősítenünk az Európa alapvető értékeihez, a mi ősi kultúránkhoz, keresztény gyökereinkhez és vallási szabadsághoz való kapcsolatainkat. Mindezeket minden nap meg kell védeni, miközben központi szerepet kell játszani a nemzetközi színtéren.
 

***

Az interjú eredeti változata az 1956 Around Europe című, a magyar EPP-delegáció által kiadott '56-os interjúkötetben jelent meg.

Tunne Kelam észt politikus: '56 reményt jelentett számomra

Alojz Peterle, Szlovénia első miniszterelnöke: Csodálom a szabadságszerető magyarokat

Tőkés László: a magyar utat jelenti 1956

Sandra Kalniete lett politikus: A szabadság nem magától értetődő dolog