Szabad-e általánosítani a muszlimokra?

Ha a korábbi eseteknél a mismásolás, a moralizálás helyett adekvát válaszlépések történtek volna, akkor a közvélemény nem lenne frusztrált és felháborodott, és nem sodródna a szélsőjobb felé.

A szilveszterkor Kölnben, egy kb. 1000 fős, „arabnak tűnő” férfiakból álló társaság által elkövetett csoportos garázdaságot és nemi erőszakot napokig próbálták a német hatóságok bagatellizálni, eltitkolni az elkövetők hovatartozását. Ma már tudjuk, mi történt, sőt, azt is, hogy Hamburgban is hasonló atrocitások voltak. Sayfo Omar remek írást közölt arról, milyen reménytelen és értelmetlen innentől kezdve megvédeni a muszlim bevándorlókat, kiállni az általánosítás ellen, elmagyarázni az arab világot, hogy megérthetőbb legyen az európaiak számára.

Lám, nem is kellett sok idő, máris megjelentek azok a vélemények, hogy ez a cikk „gusztustalan”, általánosító, blabla, stb. És persze a szokásos újratematizáló, átpozícionáló próbálkozások; hogy ez pusztán egy garázdasági, kriminalisztikai ügy, az elkövetőket majd a rendőrség kézre keríti és jól megbünteti, stb. Egy másik remek írás Birgit Kellétől pedig arról szól, miként maradnak most síri csendben a feministák, akik már egy munkahelyi, külsőre vonatkozó dicséretért is hadat üzennek, zaklatást és szexizmust kiáltva – feltéve persze, ha heteroszexuális fehér férfi a „zaklató”.

Gyanítom, arra sem kell sokáig várnunk, hogy válaszul a neonácik felgyújtsanak pár menekültszállást, a szélsőjobb pedig még néhány százalékkal feltornázza szavazótáborát. Persze a politikailag korrekt, eltunyult, Európa fölött mára teljes politikai és kulturális befolyásra szert tett, '68-as marxista avagy neoliberális politikusok, szociológusok, publicisták és egyéb véleményvezérek ismét csak a rossz következtetéseket fogják levonni. Ugyanazokat a szar, avítt szlogeneket szajkózva, a szélsőjobboldali veszélyről, a rasszizmusról, stb., stb. – tehát megint tulajdonképpen az áldozat lesz a hibás, a helyzet pedig olyan, mint amikor a klasszikus viccben a verekedés úgy kezdődik, hogy a Jimmy visszaütött.

Igen, a szélsőjobb válaszai biztosan jönnek, és erről teljes mértékben az előbb leírt (nem ismétlem a jelzőket, pedig nem lehet elégszer ismételni) figurák és az általuk teremtett polkorrekt, (ál)liberális légkör tehet. Mert ez a nagyon sokadik eset volt – még ha „végre” már annyira súlyosnak is bizonyult, hogy úgy tűnik, átütötte az ingerküszöböt. Svédországban évek óta erőszakolják a hosszú lábú, miniszoknyás szőke nőket a bevándorlók, gyilkosságokra is sor került. A különböző robbantásokról, terrorcselekményekről ugyan sok szó esik a közbeszédben – de a nyugat-európai politikusok és véleményvezérek ezekre sem tudtak/akartak megfelelően reagálni. Az elmúlt években megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb robbantást, terrorcselekményt, nők elleni csoportos erőszakot, emberrablást, kivégzést, stb. követtek el, mondjuk csak ki szépen: muszlim elkövetők.

És hány ilyet is követtek el nem muszlimok? Persze, néhányan – lassan a komplett idiotizmus határát átlépve - ilyenkor mindig bedobnak egy-egy esetet. Breivikkel jönnek, néhány kocsmai verekedéssel protestáns és katolikus írek között, vagy amikor Lickóvadamoson Józsi bácsi úgy megpofozta Mari nénit, hogy felrepedt a szája. Bár ez most olyan humorizálgatónak tűnhet, de nem az: tényleg vannak, akik képesek a – létező és nagyon sajnálatos – családon belüli erőszakkal bizonygatni, hogy „lám, mi sem vagyunk jobbak”. Persze a Mari nénis esetekből nyilván ott is pont ugyanennyi történik (sőt, valószínűleg több, mert sem közmegvetés, sem jogkövetkezmény nincs, ha valaki otthon ilyet csinál), de mondjuk azt – jóindulattal –, hogy egál. Csak éppen van itt még nekünk néhány robbantás, bombamerénylet, tömegmészárlás egy koncerten…

Mindezzel szemben Breiviket lehet komoly ügyként felhozni. Amit a mi társadalmunk – helyesen - mélységesen és hangosan, egyként elítél. (Megjegyzem, Mari néni szájbaverését is.) A felmérések szerint a muszlimok 30%-a szimpatizál a radikális iszlámmal, támogatta a párizsi terrorcselekményeket; elítélő nyilatkozatot ritkán hallottunk a békés és mérsékelt „többségtől”. Az újabb megrázó és felháborító esetek pedig csak jönnek és jönnek.

És még mindig mi Európa válasza? A politikusok részéről még több willkommenskultur, a szendvicsemberek részéről még egy vajaskenyér, a baloldali publicisták és egyéb véleményformálók részéről a szigorúbb fellépést követelők szokásos megbélyegzése, rasszistázása. Pedig ha a korábbi eseteknél a mismásolás, a moralizálás helyett adekvát válaszlépések történtek volna, kellő retorziókkal, súlyos börtönbüntetésekkel, kitoloncolással ÉS AZ EURÓPAI KÜLSŐ HATÁROK MEGVÉDÉSÉVEL, akkor a közvélemény nem lenne frusztrált és felháborodott, és nem sodródna a szélsőjobb felé. De az elképesztő mértékű, szélsőségesen balos nyomásra sajnos az európai jobbközép is puhapöcsű polkorrekt seggfejek gyülekezetévé vált, akik féltik a pozícióikat és nem mernek szembeszállni az uralkodó libernáci gondolkodással. A szélsőjobb erősödése sajnálatos, de teljesen logikus.

Szóval megítélhetjük-e ezer randalírozó alapján az összes migránst? Derék liberálisaink szerint az általánosítás csak olyankor megengedhető, ha néhány katolikus pap pedofil ügye kapcsán az egész keresztény vallást lehet sározni. Vagy ha néhány, a Facebookon minden migráns/arab/zsidó/stb. tengerbe lövéséről fröcsögő idióta alapján országos rasszizmust, fasisztaveszélyt, barna esőt, stb., lehet kiabálni. És valóban, még ezer ember szervezetten, tudatosan és VALLÁSUK NEVÉBEN elkövetett bűncselekményei alapján sem szabadna általánosítani. Csak hogy ez a nagyon-nagyon-nagyon sokadik eset volt. És persze, bizonyára létezik sok-sok olyan muszlim, akik valóban nem követnek és nem is követnének el ilyen tetteket. De hol vannak? Miért nem szólalnak meg kellő gyakorisággal?

Mivel nem teszik, meg kell mutatnunk, hogy nekik kell ellehetetleníteni a szélsőségeseiket. Az egész 30%-ot (vagy amennyivel több valójában). Amíg nincsenek rákényszerítve, sőt, újabb szendvicseket kapnak, sosem fogják megtenni. Szabad-e általánosítanunk? Nem hogy szabad, hanem kifejezetten KELL! Ilyenkor kéne valami olyasmit lépni, hogy jó, mostantól akkor két hónapig egyetlen migráns sem jöhet Európába (mondjuk, az EU határainál rég állnia kéne a kerítésnek és az őröknek); és ha a próbaidő alatt egyetlen vallási indíttatású bűncselekményt sem követnek el, akkor újra el lehet rendezetten – tehát nem a határt áttörve, stb. – menedékjogot kérni.

Hogy addig mi lesz „szegény menekültekkel”? Semmi. Rég nem menekültekről van szó. Biztonságos országokból jönnek tovább, ráadásul a háború sújtotta területeken újabb frontok jó ideje nem nyíltak, sőt, lassan visszaszorul az Iszlám Állam, hála többek közt a kurdoknak. Tehát sem morálisan, sem a genfi egyezmény ellen nem vétünk, ha egy ideig egyszerűen nem jöhet senki. Ha mindenki „szív” a radikálisaik miatt, akkor szép lassan kénytelenek lesznek alkalmazkodni. Előbújni a „mérsékelt muszlimoknak”, elítélni a terrorizmust, meggátolni újabb cselekmények elkövetését, horribile dictu, modernizálni a vallásukat, gondolkodásukat. Nekik maguknak! De amíg semmilyen érdekük nem fűződik ehhez és semmilyen hátrányuk nem származik abból, hogy hallgatólagosan (sőt, sokszor hangosan is) támogatják ezeket az akciókat, addig mi hiába várjuk a „muszlim reneszánszt” és az integrációt. Ahogy Einstein mondta: csak az őrült hiszi azt, hogy ha ugyanazt csinálja újra és újra, akkor egyszer majd más eredményt hoz.