Nem olyan bonyolult matematikai feladat kiszámolni – ahogy az Index ma korrektül és alaposan meg is tette –, hogy 2018-ra a kívánatos GDP-arányos kiadási szint nagyrészt a gazdasági növekedésnek köszönhetően is előállhat, ha a kiadási oldalt szinten tartja a kormány. Például átlagosan évi 2 százalékos növekedést (ennél vannak alacsonyabb és magasabb előrejelzések is) és a kiadások reálértékének megőrzését feltételezve a mai büdzsé a 2018-as GDP 46,7 százalékát tenné ki, ez azt jelenti, hogy négy év alatt nem 5,6, hanem 1,7 százalékpontnyi valódi kiadáscsökkentésre lenne szükség.
Persze ez sem kis feladat, és a Fidesz 2010 előtt egész biztosan megszorítás! megszorítás!felkiáltásokkal ellenezte volna az ehhez szükséges intézkedéseket (e terminus ellen most a leghatározottabban fog tiltakozni, ha úgy van). Az elmúlt ciklus gazdálkodásából biztató jel, hogy a kormány szigorúan tartani tudta magát a 3 százalékos hiánycélhoz, ami finoman szólva sem volt jellemző a korábbi ciklusokra. Kevésbé biztató, hogy ezt egyrészt a bevételek emelésével, másrészt a honvédelmi és a felsőoktatási kiadások megvágásával érte el, miközben reál-nyugdíjemelésre és egyebekre azért futotta. Nem lenne ellenemre, ha a 2018-ig tartó ciklusban ez pont fordítva történne.