A Napi.hu információi szerint október 15-ig teljes kommunikációs tilalom van érvényben a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. Ezt a nyilatkozat-stoppot törte most meg Varga Mihály, aki a Napi Gazdaság konferenciáján beszélt arról: a GDP 45 százalékára kell csökkenteni az államháztartás kiadási oldalát, és szűkíteni kell az újraelosztás mértékét.
Idén várhatóan a GDP 50,6 százalékát teszi majd ki az újraelosztás mértéke, vagyis a kívánt érték eléréséhez a GDP 5,5 százalékát kitevő kiadáscsökkentést kell majd végrehajtani, ami 1700 milliárd forintos kiigazítást jelent. Ez megegyezik a Bokros-csomag keretében két év alatt végrehajtott hiánycsökkentéssel – írja a Napi.hu.
A most Varga Mihály által bejelentett kiadási arányt sem egyszerre, hanem több lépésben, 2015-2017 között kívánja elérni a kormány, ami viszont még így is évi több mint 500 milliárdos kiadáscsökkentést jelent. A Napi.hu szerint ez egyébként a legpiacbarátabb lépés, hiszen nem hiánycsökkentésről – ami akár adóemelést is jelenthetne – beszélt Varga, hanem kiadáscsökkentésről.
A forint erősödött a bejelentés hírére.
Visszaszorítani a feketegazdaságot
Varga Mihály nem csak a kiadáscsökkentési tervekről beszélt a Napi Gazdaság konferenciáján, hanem elmondta azt is, mik lesznek a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendői. A miniszter szerint ezek kötött van a feketegazdaság további visszaszorítása, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítése, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálás, a gyermekvállalást ösztönző intézkedés.
A nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság vállalati finanszírozást körbejáró keddi, budapesti konferenciáján kiemelte, hogy a kormány célja a fenntartható növekedés ütemének folyamatos emelése, ezzel párhuzamosan pedig a fiskális fegyelem, azaz a ciklus egészében a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt lévő államháztartási deficit fenntartása. Varga Mihály elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezése már folyamatban van. A tervezéskor figyelembe veszik, hogy a kormány várakozásai szerint csak némileg javul a nemzetközi gazdasági környezet, az Európai Unióban továbbra sem várható markáns növekedés, annak húzóereje inkább az Egyesült Államok és Kína lesz.