Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
A honi pöcegödör ellenzéki sajtó még töpreng egy kicsit, terrortámadás történt-e Magdeburgban vagy sem.
A LMP szerint a Fidesznek el kellene gondolkoznia azon, hogy egy demokratikus párt megtűrheti-e soraiban az újságírót.
Az LMP véleménye szerint Bayer Zsoltnak a szombati Magyar Hírlapban megjelent „Ki ne legyen?” című cikke kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását. Schiffer András sajtótájékoztatóján azt mondta, pártjuk álláspontja szerint akár a gyalázkodó tartalmú vagy a rasszista beszéd is belefér a szólásszabadságba. A határ ott van, amikor valaki tevőlegesen uszít egy meghatározott társadalmi csoport elleni cselekedetekre – közölte. A Magyar Hírlapban megjelent, a szilveszteri szigethalmi késelésről szóló véleménycikk viszont semmivel sem kevésbé súlyos, mint „azok a kijelentések, amik a Jobbik részéről elhangzottak a magyar Országgyűlésben” – hangsúlyozta a frakcióvezető.
Kijelentette, az LMP tisztában van azzal, hogy jó néhány magyar településen „közbiztonsági válsághelyzet van”, ráadásul ezt a rendőrség „hosszú évek óta távcsővel figyeli”. Az ország számos helyén békés, tisztességes emberek rettegnek olyan bűnözőktől, sok esetben bűnöző családoktól, akik nyíltan és büszkén áthágják az alapvető együttélési normákat – fogalmazott. Az LMP véleménye szerint ugyanakkor a közvéleményt formáló személyeknek tartózkodniuk kell attól, hogy a társadalmi problémákat etnikai színben tüntessék fel. A rasszizmus ott kezdődik, amikor egy társadalmi konfliktusban az ellenfelek vagy az elkövetők származása érv lehet – mondta.
Schiffer András rámutatott: az ilyen típusú megbélyegzés – a cikkíró szándékától függetlenül is – azokat a tisztességes embereket sújtja, akik a származásuk miatt nem tudnak boldogulni. A frakcióvezető kijelentette: bízik abban, hogy a Fidesz vezérkara záros határidőn belül elgondolkozik azon, hogy megtűrhetik-e a köztudottan párttag Bayer Zsoltot a soraikban. Kérdésre hozzátette, az LMP ízlésvilágába nem illik bele, hogy egy újságírót feljelentsen, de remélik, hogy a cikk felkelti az illetékes hatóságok figyelmét.