Hol rontottuk el?

„Ha Magyarország borkészítésére gondolok, akkor valamikor el kellett volna döntenünk, hogy milyen borokat akarunk készíteni: tömeget vagy termőhelyit. A 90-es évek elején ez tényleg korainak tűnt, de ma már ez tisztán látszik, hogy határoznunk kellett volna. Ha jól tudom, jelenleg mintegy hatvanezer hektáron folyik szőlőtermesztés, ami nagyon kevés ahhoz, hogy tömegborokat állítsunk elő. Így a termőhelyi irányába lenne tanácsos elmenni.

Mi a véleményed a magyar borászatok fajtaválasztásáról?

A szőlőfajták megválasztása szintén kardinális pont. A világ legkiválóbb borvidékein - és itt Bordeaux-t, Burgundiát, Champagne-t és Tokajt értem – lényegében két-három szőlőfajtát termesztenek. Pedig lenne hely Bordeaux-ban is, hogy az adott százezer hektáron, amely lassan kétszer akkora, mint hazánk összes szőlőterülete együtt véve, még néhány fajtával eljátszadozzanak. Ha hasonlóan komoly megítélésben szeretnénk részesülni, akkor követnünk kellene ezt az irányt. Nincs olyan termőhely, amely 20-30-40 szőlőfajtával is képes kiválót nyújtani. Ugyanazon a borvidéken, bármennyire is szeretnénk hinni, valójában nem érzi jól magát a cabernet sauvignon és a pinot noir is. Mellesleg, 20-30 fajta termesztése borzasztó mennyiségű munkát ró a birtokra. Ennyi szőlőfajta makulátlan megismerése, termesztése, betakarítása, vinifikálása - akár időben is - szinte megoldhatatlan feladat.

Te nagyobb szerepet szánnál a hagyományos fajtáinknak?

Több nagyon komoly, világhírű szakíróval beszélgettem a magyar borokról. Mindenki azt sugallta, hogy csak a – mondjuk így – hazai fajtáinkkal lehetünk sikeresek a világ piacain. Itt előszeretettel emlegették a kadarkát és a kékfrankost, illetve a furmintot, a hárslevelűt. Senki sem kíváncsi a 84273-ik merlot-ra, ami abban az évben a világon megszületett. A vinexpós tapasztalatok is ezt igazolják. Az érdeklődők majdnem 100 százaléka magyar fajtát szeretne kóstolni. Itt visszanyúlok ahhoz a történethez, amelyet a beszélgetés elején elmeséltem. Nagyon tanulságos, hiszen aki lát, az tudja, hogy ebben minden benne van.

Legfőképpen az, hogy nincs image, nincs összerakva vagy nem ismerik a külföldiek a borvidék történelmét, nincs meg az a besorolási rendszer, ami támpontot nyújtana, igazolná és kifejezné azt, hogy miért is kerül ez a bor ennyibe. Úgy érzem, jelen állapotban a külföld borainkra, mint árkategóriára tekint. Ha olcsón adod, megveszem, ha nem, akkor megyek tovább. Csak nagyon nagyon keveseknek adatott meg a siker, sok esetben az sem felhőtlenül. Az angol története aláhúzza, hogy tömegtermelésre nem szakosodhatunk, mivel máshol ezt jobban és főleg jelentősen olcsóbban csinálják. Tehát csak egyetlen járható út marad: a helyi fajtákból készített termőhelyi bor. Mondanom sem kell, hogy Tokaj ebben is a többi borvidékünk előtt áll, de Somló is jó úton halad, komoly jövője lehet.”