Csak nem sikerül nekünk ez a köztársaságosdi...

2024. február 14. 21:53

Éppen azok munkálkodtak minden erejükkel az elnök tekintélyének rombolásán, akik egyébként folyton „köztársaságoznak”.

2024. február 14. 21:53
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt
Vasarnap.hu

„Mintha válságban lenne a köztársaság. Eddig két feddhetetlen, nagyszerű embert, hazugságoktól sem visszariadva kergettek a lemondásba; éppen azok munkálkodtak minden erejükkel az elnök tekintélyének rombolásán, akik egyébként folyton »köztársaságoznak«.

Pedig annak idején még Antall József is védte a szerencsétlen, pártérdekek fogságában vergődő Gönczöt, csakhogy a frissen kivívott demokratikus intézmény ne sérüljön.

A baloldal viszont minden követ megmozgatott, ha neki nem tetsző ember állt az állam élén.

Az olimpiai bajnok Schmitt Pálra ráégett a plágium vád, holott valójában ő feltüntette, ki mindenkitől használt fel csakugyan indokolhatatlanul hosszú szövegeket; igazából egy gyenge munkát írt, amit az opponensnek kellett volna javítania, de az egyetemi rendszeren mégis átcsúszott.

Novák Katalin sem pedofilnak adott kegyelmet, s ha igaz az érintett Kónya Endre magyarázata, akkor ő valójában egy eljárási (vagy bírói) hiba áldozata. Azt pedig tudjuk akár a 2006-os túlkapásokból, a móri mészárlás miatt ártatlanul leültetett két férfi vagy Balla Irma ugyancsak tévesen elítélt fiának esetéből, hogy történtek Magyarországon súlyos bírói műhibák. (Novák Katalin egyébként jogilag teljesen szabályosan járt el, ellentétben Gönczcel, aki nem tagadhatta volna meg a kormány által elébe terjesztett tévé- és rádióelnökök kinevezésének aláírását).”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. február 15. 22:50
Buzi/Pedofil Koalíció.
Menhetten
2024. február 15. 16:02
Kónya büntetése nagy részét már letöltötte, már nincs is börtönben, úgynevezett reintegrációs őrizetben tartják. Ez három hónapra már igazán nem elviselhetetlen – ugyan mi értelme van az illetőt ez alól köztársasági elnöki kegyelemmel mentesíten? Milyen könnyebbséget jelent, ha ez alól a jórészt már csak formális korlátozás alól mentesítik? Miért fölháborító, hogy kegyelmet kap? A kegyelmi aktus lényege nem a nyomkövetőnek a bokájáról pár hónappal korábban történő leszerelése volt, hanem a büntetett előélet hátrányos jogkövetkezményei és a mellékbüntetéskent kiszabott, foglalkozástól való eltiltás alóli mentesítés. Ez lehetett a fontos Kónya Endrének, ez lehetett a fontos a neki kegyelmet kijárónak és erről döntött az, aki a kegyelmet megadta. És mivel ez annyit jelent, hogy Kónya akár a kegyelmi döntés másnapján vállalhat olyan állást, ahol ismét gyerekek kerülnek a felügyelete alá, ez magyarázza azt az elemi erejű fölháborodást, ami a döntés nyilvánosságra kerülését fogadta.
Zokni
2024. február 15. 11:46
“Mintha válságban lenne a köztársaság. Eddig két feddhetetlen, nagyszerű embert, hazugságoktól sem visszariadva kergettek a lemondásba;…” Biztos nem tudja, mi a köztársaság. A köztársaság az, amikor a közösség tagjai közmegegyezéssel kormányoznak. Abban is megállapodnak, hogy mi módon. (Képviselőik útján, folyamatos ellenőrzéssel intézményeik révén - pl. a Parlament és a köztársasági elnök intézményein keresztül, melyek a nemzet egységét fejezik ki.) A k. e. személye kiválasztásakor a közmegegyezés semmilyen szándékát nem mutatta a Fidesz. Persze, hiszen az utóbbi kettő párt-kinevezett volt. Ennek számtalan bizonyítékát adták, amikor a kormánypárt javaslatainak tettek eleget. Vagyis már ezzel tönkretették a köztársaságot. És válság azért van, mert nincs már köztársaság. Ennyi. Ezt persze Maga tudja. Akkor mit hazudozik itt összevissza?
Szuperszig
2024. február 15. 11:08
Karógerinek láthatóan erekciója lett mzp kezének fogdosásától. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!