Közelednek a változások: így utazhatunk március 1-től

2024. január 31. 21:00

Minden, amit az új tarifarendszerről tudni kell.

2024. január 31. 21:00

Jelentősen változik a közösségi közlekedés tarifarendszere március 1-től. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Tarifareform: ország- és vármegyebérletek után jönnek új kedvezmények

Lázár János, építési és közlekedési miniszter jelentett be január elején, hogy a ország- és vármegyebérleteken kívül minden eddigi – összesen tizenöt-féle – bérlettípus megszűnik. A mostani 65 helyett pedig mintegy húsz kedvezménytípus lesz a jövőben.

Az újraalkotott tarifarendszernek köszönhetően a vidékről ingázók az országbérletükkel immár a fővároson belül, a BKK járatain is utazhatnak, míg az agglomerációból ingázók esetében hetvenötezer felnőttnek csaknem 10 ezer forinttal, 85 ezer 14 év feletti diáknak pedig mintegy 3500 forinttal kell majd kevesebbet fizetnie.

Az agglomerációban élő, 14 éven aluli diákok Budapestig, illetve azon belül is teljesen ingyen utazhatnak majd tavasztól. 

Tarifareform a BKK-nál is: csökkentették az árakat, jól járnak az utasok

A BKK hétfőn jelentette be, hogy csökkentik a Budapest-bérlet árát. 

  • Március 1-től így a Budapest bérlet 9500 helyett 8950 forintba kerül majd havonta.
  • A teljesárú vármegyebérlet 9450 forintba, a tanuló vármegyebérlet pedig 945 forintba kerül.
  • A teljesárú országbérletért 18900 forintot, a tanuló országbérletért pedig 1890 forintot kell fizetni.

Az eddig Budapest-bérletet váltó felnőttek ezentúl egyetlen vármegyebérlettel a fővárosban és annak határain kívül is utazhatnak.

Az InterCityket is érinti a tarifareform

Az országbérleteknél megszűnnek a még érvényes adminisztratív korlátozások: március 1-jétől az országbérlettel lehetőség lesz az első és prémium osztályra történő kiegészítő jegy megváltására is. A vármegyebérletek viszont az InterCity-vonatokon továbbra sem lesznek használhatók.

A kedvezményes vármegye- és országbérleteket változatlan feltételekkel lehet majd igénybe venni – elsősorban a hazai diákigazolványok birtokában, de a jogosultak köre kiegészül az ellátottak utazási utalványával rendelkezőkkel is.

A napi többszöri utazást tervezők számára bevezetik a „Vármegye 24” és „Magyarország 24” napijegyeket.

Előbbi a megegyező vármegyére szóló vármegyebérlet feltételei, utóbbi az országbérlettel megegyező feltételek szerint használható fel 24 órán belül.

A „Vármegye24” 999 forintba, a „Magyarország24” 4999 forintba kerül majd. 

A kedvező árú napijegyekből további kedvezmény már nem vehető igénybe, mindkét díjtermékből csak teljes árú változat lesz elérhető.

Mit várnak az új tarifarendszertől?

Az új tarifarendszer bevezetésétől 

díjmentesen vehetik igénybe a helyközi közlekedést azok a fogyatékkal élők és tartós betegek, akik eddig 90 százalékos kedvezménnyel utaztak. 

Nem kell majd menetjegyet váltaniuk többek között a vak, hallássérült, a magasabb összegű családi pótlékban, illetve a fogyatékossági támogatásban részesülő, a gyógypedagógiai intézményekben és sajátos nevelési igényű gyermekeket foglalkoztató intézményekben tanulóknak. .

Szintén ingyen utazhatnak a magyar igazolvánnyal, illetve a magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezők is.

Azok a nagycsaládosoknak sem kell majd az utazásért fizetni, akik eddig igénybe vették a nagycsaládosok utazási kedvezményét.

Díjmentesen utazhatnak a tartózkodási engedéllyel rendelkező menekültkénti, menedékeskénti vagy oltalmazottkénti elismerésüket kérő és ennek elismert személyek.

A közalkalmazottakat a jövőben korlátlan számú utazáshoz igénybe vehető – mindössze regisztrációhoz kötött – 50 százalékos kedvezmény illeti meg. Az ellátottak utazási utalványával rendelkezők korlátlan számú 50 százalékos kedvezményes utazásra, továbbá kedvezményes ország- és vármegyebérletek vásárlására válnak jogosulttá. 

Nyitóképen a Rákosrendezői pályaudvar. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt) 

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sztrovacsek
2024. február 01. 09:53
Úgy baromság az egész, ahogy van. A tömegközlekedés díjszabása mindig is km alapú volt. Mindenki olyan arányban fizetett, amilyen arányban használta. És ez így volt jó. szerintem
Házam Hazája
2024. február 01. 00:17
Akkor most a Vidéki is utazgathat a Főváros területén?
llnnhegyi
2024. január 31. 22:13
Lázár János jött látott megoldott. A 20 éves gubancot átvágta. Vitézy Dávididot is lenullázta. Karácsony Gergely megroggyant. Köszönjük Lázár Úr!
5m007h 0p3ra70r
2024. január 31. 21:01
Ezt többnyire eddig is tudtuk. Valami részletesebb?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!