Nem akármilyen vesztegetési botrány ügyében került a vádlottak padjára Vig Mór, az Amnesty-vezér testvére

2023. december 12. 06:46

A Magyar Nemzet információi szerint nemi erőszak-ügy áldozatát akarta lefizetni az Amnesty-vezér testvére.

2023. december 12. 06:46

Ahogy azt megírtuk, a közelmúltban vesztegetési botrány ügyében került a vádlottak padjára került Vig Mór, akit több száz milliós számlagyár irányítása miatt vett őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Most pedig kiderült, hogy egy nemi erőszak-ügy áldozatát akarta néhány évvel ezelőtt lefizetni és hamis vallomásra rávenni Vig Mór, hogy ezzel mentse a bűncselekménnyel gyanúsított ügyfelét – tudta meg a Magyar Nemzet.

A vesztegetési ügyben jogerős ítélet született: az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére pedig egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Terhelt múlt

Nem elég, hogy a Vig Mórhoz köthető üzleti körök összekapcsolódtak a baloldal 2022-es választási koalícióját segítő egyik vállalkozással, a Webpredict Kft.-vel is – amelynek tulajdonosa és ügyvezetője a Gyurcsány Ferenchez és Bajnai Gordonhoz köthető a Dessewffy Tibor volt – most kiderült, hogy az Amnesty International Magyarország igazgatójának testrére emellett aktív tagja és szervezője volt a nemzetközi Soros-hálózatnak is. 

A Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis korábban

dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is. 

A vesztegetés ügyéhez visszatérve, a rendelkezésre álló bírósági dokumentumokból kiderül, hogy az események egészen 2016-ig nyúlnak vissza. Ebben az időszakban kezdődött eljárás egy férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon (jelenleg Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság), akit szexuális erőszak bűncselekménnyel és más bűncselekményekkel vádoltak. A vádlott jogi védelmét Vig Mór látta el.

A vád szerint, miután a szexuális erőszak áldozatát tanúként meghallgatták, Vig Mór a rendőrség épülete előtt pénzajánlatot tett az áldozatnak és az ügyben tanúként szereplő barátjának. 

A felajánlás lényege az volt, hogy 400 ezer forintot fizetne nekik, ha a hölgy visszavonja korábbi terhelő tanúvallomását, és a következő meghallgatáson azt állítja, hogy önként beleegyezett a szexuális együttlétbe.

Ezt követően az Amnesty-vezér testvére többször telefonon felkereste az érintetteket, majd egyeztettek arról, hogy egy gyorsétteremben találkoznak. A találkozón Vig ismételten felajánlotta a 400 ezer forintot a nőnek és barátjának, feltéve, hogy előbbi azt állítja a rendőröknek, hogy nem történt szexuális erőszak. Mindazonáltal egyik tanú sem fogadta el ezt az ajánlatot, és továbbra is fenntartották korábbi vallomásaikat – derül ki a vádiratból.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook/NAV

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2023. december 16. 08:35 Szerkesztve
Pető Iván: Ha a testvére tudott róla azért bűnös, ha nem tudott akkor meg azért! Így megy ez az ÁVH-nál.
Lajoss
2023. december 14. 18:39
Gyerekek,a Völner Pali mikor lesz már elítélve? Tudtok valamit? 😉
bunko-jobbos
2023. december 12. 09:51
Igazi becsületes ügyvéd.
Osztap_Bender
2023. december 12. 09:51
Nem tud szabadulni a magyar nemzet a dicső ávós múlttól! A nyilas Rajk Endre az áruló titóista volt kommunista helyettes főtitkár testvére ugye? Elvtársak ott a meleg irodákban, ébresztő! Rákosi, Gerő, Kádár már megbuktak, az egyén már nem tehető felelőssé a rokon tettéért. Még akkor sem, ha az az egyén nem barátunk, nem seggnyalónk, nem "lölő féle". Még akkor sem, ha ezt a dolgot esetleg valamelyik mai "fejes" erősítgetné. Melyikőtök állása, fizetése, egzisztenciája függ ettől a mocskos ávós, volt belügyes, lejárató módszertől? Mennyit kaptok érte és vajon kitől? Nincs annyi becsület bennetek, hogy odavágjátok tollatokat az asztalra mondván, no ezt nem csinálom? Nekem, mint nemzeti radikálisnak nem kedvencem az AI és az elnöke sem, viszont ezektől az aljas módszerektől hányhatnám van. És legszívesebben rátok hánynék, ha tehetném.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!