Ne kíméljük az ügynököket!

„David Pressman, az Egyesült Államok budapesti helytartója mélységesen aggódik. Már megint. Mondhatni, egyfolytában. Csupa redő a homloka. Most éppen a szuverenitásvédelmi törvényünk hozta ki a béketűréséből. Máskor a bíróságaink függetlenségéért sikolt, az Amnesty-szerűségek szebb jövőjét félti, esetleg a Solymár környéki foltos szalamandrákért derpeg (pardon, ez utóbbi a Karácsony Gergely volt). Fölteszem, Pressman helytartó talán úgy írná körül e vég nélküli, magas C-ben előadott áriázást, hogy értünk aggódik, nem ellenünk. Egyem a szívét, hát hogyne. Mint a korabeli viccben: «Érted jöttünk, elvtárs, nem ellened!» Tudjuk mi azt. Még valamelyest működik a történelmi emlékezetünk. Ezek mindig csak a javunkat akarják. De leginkább: a javainkat.

Az elmúlt fél évezredünk tanulsága, hogy idegen birodalmak jönnek-mennek, a megtaposásunk módozatai időnként durvulhatnak, finomodhatnak – ám hogy mindenkor és mindenképpen ki akarnak belőlünk taposni valamit, az ziher. Elsősorban persze pénzt és a szabadságunkat. Érdekes, valahogy mindig, minden idegen uralom idején oda lyukadunk ki, hogy végül már a mellékhelyiség használatához is írásbeli engedélyt kell kérnünk gazdáinktól. Most megint ott tartunk – miután az engedélykéréseket többször elmulasztottuk –, hogy az orrunkra koppintottak. (...)

David Pressman komoly aggályait fejezte ki a magyar Országgyűlés elé került szuverenitásvédelmi törvényjavaslat miatt. Mintha bármi köze lenne hozzá, hogy egy szuverén ország hogyan próbálja óvni a szuverenitását. ”

Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP