Szürreális időjárás: ez nem a vénasszonyok nyara, ez már valami más

2023. október 07. 07:28

Sokunkat meglepett, mennyire nyárias idő volt szeptemberben és egyelőre az október is jóval melegebb, mint kéne, de miért van ez?

2023. október 07. 07:28
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

A hagyomány szerint az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk után rendre elromlik az idő, beköszönt a rideg valóság, miszerint jön az ősz, kellenek a vékony pulóverek, éjszaka lehűl a levegő. Ebből idén konkrétan semmit nem tapasztalhattunk, ugyanis a naptári nyár végével az időjárás nagyon nem így látta és egy brutális kánikulával zártuk az augusztust. 

A hőhullám során hosszú napokon kellett klímázni, mivel a nappali legmagasabb hőmérséklet a 40 fok közelében volt és éjszaka sem hűlt le igazán, hogy felfrissítse a levegőt. 

Bár irtózatos kánikula nem volt a naptári ősz beköszöntével, azonban kabátokra még jócskán nem volt szükség, hiszen a megszokottól teljesen eltérően még rendre voltak 30 fokok. 

Nem meglepő módon szeptemberben rekord született, az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint 1901-ben volt utoljára hasonló meleg, bár azt a rekordot is sikerült 3,6 fokkal megdönteni. 

A középhőmérséklet az ősz első hónapjában 19.6 fok volt. 

Az Alföld jelentős részén a 20 fokot is meghaladta és még a legmagasabb hegyeken is 15 fok felett volt a havi átlagérték”

– írta az OMSZ.

Eső sem volt 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint a szeptembert elsősorban az anticiklonok határozták meg, ezzel magyarázható, hogy a szokásosnál szárazabb hónapot hagytunk magunk mögött.

1991 és 2020 között szeptemberben átlagosan 59,1 mm eső esik, az idei évben ez a szám mindössze 36,5 volt. A legszárazabb területek az ország középső felében voltak, volt olyan hely, ahol a 10 mm eső sem esett. 

Az ország csapadékosabb részein is csak kisebb körzetekben fordult elő 60 mm-t meghaladó havi összeg”

– közölték.

Az OMSZ tájékoztatása szerint az ősz eleji meleg időt a havi napfénytartam adatok is alátámasztják, adataik szerint az ország több részén is az átlagosnál akár 40-50 órával többet sütött a Nap. Szombathelyen például összesen 254 órát át nem takarta semmi a Napot, ami 57-tel több, mint az átlag. 

A legszerencsésebbek a paksiak voltak, ugyanis a tolnai településen sütött legtöbbet a Nap, itt az átlagnál 52 órával tovább sütött a Nap. 

Ugyanennyivel haladta meg az átlagot a napsütéses órák száma Veszprémben, Győrben és Nyíregyházán ez az adat 41 óra, míg Békéscsabán és Debrecenben 46-46 órával hosszabban lehetett élvezni a napsugarakat. 

De mi miatt van ez?

Krausz Miklós, a Köpönyeg.hu tudományos munkatársa a Mandiner megkeresésére elárulta, a szeptember egyébként is a szárazabb hónapok közé sorolható, ám igen ritka az ennyire száraz, és meleg időjárás.

A szakértő lapunk azon kérdésére, miszerint a rendkívüli időjárási jelenség betudható-e a globális felmelegedésnek vagy ez teljesen természetes, azt válaszolta, hogy teljesen egyértelműen a globális felmelegedés következménye a jelenleg is még tartó, szokatlan meleg periódus.

A jövőben sajnos egyre több szélsőséggel kell majd találkoznunk”

– közölte.

Az október is hasonlóan enyhe idővel indult, napok óta 20 fok felett van a nappali hőmérséklet és csak este kell a pulóver, vasárnap néhol 27 fok fölé is ment a hőmérő higanyszála. 

Ezzel kapcsolatban Krausz Miklós elmondta, az átlagos maximum-hőmérséklet október elején 18-19 fok, tehát még mindig nagyjából 4 fokkal a sokéves átlag felett vagyunk.

Ebben változás október közepéig nem várható, tehát marad a csendes, az átlagosnál melegebb és szárazabb, igazi vényasszonyok nyara jellegű idő”

– vetítette előre. 

Októberi kánikula, láttunk már ilyet?

Szerdán az MTI adta hírül, hogy 30,3 Celsius-fokot mértek Ausztriában a Langenlebarnban lévő mérőállomásán. Az osztrák meteorológusok jelentése szerint az ország számos pontján is megdőlt a melegrekord. 

A meteorológus és klímakutató szakemberek szerint Ausztria számos más pontján is októberi melegrekordot jegyeztek fel hétfőn, illetve kedden is. 

Az eddigi rekordot 1966-ban mérték nyugati szomszédunknál, akkor a vorarlbergi Fussachban mértek 30,2 fokot. Előtte a magyar határ melletti Kismartonnál (Eisenstadt) jegyezték az addigi rekordot 30,1 fokkal.

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Squalline
2023. október 07. 10:19
Könyörgöm ne a koponyeg.hu oldalt keressék már. Ott semmilyen szakértelem sincs. Persze mivel a mediaworks felvásárolta, gondolom kötelező tolni. Az idokep-nél legalabb van meteorológus, ezen kivül a legjobb tematikus amatőr oldal a metnet.hu, a zivatarok kapcsán pedig a szupercella.hu. Mindegyik helyen magasan kepzett szakemberek is vannak a hattérben. És ott az omsz szamos tehetseges fiatallal és idősebbel is, akiket nyugodtan lehetne futtatni. Amúgy ez az ősz eddig valóban szokatlanul enyhe es száraz, de nem példa nélküli. Holnap erős hidegfront érkezik, keddtől visszaenyhülünk, majd újabb erős hidegfront van a pakliban a jövő hét második felére.
johannluipigus
2023. október 07. 10:11
@Polly néni Nyáron, sűrű diófa alatt Badacsonyban 38,5 celsius fok. Ez azért már nincs messze a 40-től.
Kormánypárti2
2023. október 07. 09:32
Nem mellesleg, nem tudom hogy a klímaszakértők tanulmányozták-e már, hogy mi történne ha mondjuk minden hidrogénnel menne? Mi lenne az időjárással a keletkező irdatlan mennyiségű vízpára miatt? Vagy hogy a lelassított szél, (hiszen ha energiát vonunk el tőle, akkor lelassul, ) milyen klimatikus változásokat idéz elő? Vagy a napelemek által termelt áram felhasználása hogyan fogja felborítani az energia egyensúlyt? Szóval mind szép, mind jó és én nem is vagyok ezeknek az ellensége, csak utálom ha a kórusban hülyeségeket kiabálók miatt minket akarnak szívatni. Túl kicsik vagyunk mi emberek ahhoz, hogy egy olyan hatalmas rendszerbe mint a föld időjárása, bármilyen módon beleszóljunk, de a nagyképűségünk pont jó ahhoz, hogy az egyesek kihasználják, jól megszedjék magukat belőle.
bpeti72
2023. október 07. 09:30
Idióta barom! Nézd már meg a 100 évvel ezelőtti adatokat. Volt ahol 30 fok felett volt a hőmérséklet ilyen kor. Flemelegdés az te barom…
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!