A propaganda majd azt fogja szétböfögni, hogy én a terroristákat támogatom

2023. október 25. 16:25

Felhasználja a Fidesz az Izraelben történt tragédiát arra is, hogy folytassa a hadakozást „Brüsszellel”.

2023. október 25. 16:25
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Facebook

„Ma természetesen nemmel fogok szavazni a propagandaminiszter által tollba mondott »parlamenti« politikai nyilatkozatra, és ezt javasolnám a többi ellenzéki képviselőnek is (sajnos vannak, akik már besétáltak a szokásos, unalmas csapdába és kedden megszavazták a javaslat napirendre vételét).  Egyúttal levelet írtam Izrael budapesti nagykövetének, amelyben tájékoztattam a döntésem okairól, illetve biztosítottam, hogy együtt érzek az áldozatokkal és nem vonom kétségbe az önvédelemhez való jogukat. A levelet a kommentek közt elolvashatják.

Ezt is ajánljuk a témában

Persze a propaganda majd azt fogja szétböfögni, hogy én a terroristákat támogatom, 

de egyrészt amúgy is ezt hazudják az ellenzékről már vagy tíz éve, másrészt egyszerűen nem tehetek mást, az alábbiak szerint.

Van a politikai aljasságnak az a szintje, ami már engem is megdöbbent. Kedden a kormánypárti frakcióvezetők benyújtottak egy politikai nyilatkozatot (jellemző, hogy szerdán már el is fogadják), »a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról«. Addig rendben is van, míg az ember csak a címet, esetleg az első két bekezdést olvassa. Utána azonban kiderül, hogy a szép cél mögött természetesen ott a propaganda mocskos cinizmusa és hazudozása. 

A politikai nyilatkozat olyanokkal ijesztgeti a magyarokat, hogy az Európába »ellenőrzés nélkül, nagy számban beengedett« migránsok közt ott vannak 

»a Hamasz és más terrorszervezetek megbízottjai«; ez pedig »a felelőtlen és elhibázott migrációs politika egyenes következménye«

Az ijesztgetés mellett persze jön a hivatkozás a határkerítésre, amely állítólag »távol tartja a migrációval együtt járó terrorista veszélyt«. Ezzel kapcsolatban csak azt kérdezném, hogyan jutnak Ausztriába és Szlovákiába az illegális migránsok, ha a kerítés ilyen nagyszerűen működik?? Vagy azt, hogy miért engedték el a magyar börtönökből az embercsempészeket?? Biztos ez is hozzá tartozik a magyar állampolgárok biztonságának garantálásához…

És persze felhasználja a Fidesz az Izraelben történt tragédiát arra is, hogy folytassa a hadakozást »Brüsszellel«: az Országgyűlés eszerint »elvárja« hogy »az Európai Unió minden eszközzel támogassa« a magyar kormány embertelen és ésszerűtlen politikáját. 

A NEM-mel leginkább az a cél, hogy felhívjam arra a figyelmet, amit csak a vak nem lát, vagy akit a propaganda elvakít. Arra, hogy mi folyik itt:

ahogyan korábban Erdogan, most a Fidesz küldi aktívan a menekülteket Európába. Csak Erdogan legalább ezt nyíltan bevallotta…

A szlovákiai választások befolyásolása céljából semmit nem tettek a hirtelen, »véletlenül« tömegesen arra induló migránsok ellen. Sőt, az útvonal szervezett megváltozása arra utal, hogy a tömegesen elengedett embercsempészektől kértek egy kis szívességet…

A Fidesz által oly sokszor és oly nagy kéjjel eljátszott primitív csapda az, hogy egy határozati javaslatba egy valid, nem vitatható állítás mellé belekeverik a propaganda hazugságait is, majd az ellenzéken számon kérnék, ha nem szavazza meg azt. Lehet aztán itt az ellenzéknek taktikázgatni, módosító javaslatokat tenni, tartózkodni vagy sunnyogva nem nyomni gombot. Pedig valójában csak egy dolgot van értelme tenni: nem részt venni ebben a piszkos játékban. Nem részt venni a »parlamenti vita« színjátékában és hatalmas és határozott NEM-et nyomni minden propagandára.”

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2023. október 29. 13:25
“A saját magánvéleményem H.Á-ról…gyanítom egy feljelentéssel folytatódna a részéről.” - írja Abiondi, és előtte arra utal, hogy a képviselő nem a választóinak tetsző módon szavazott. De egy apróságról megfeledkezett. Nevezetesen, hogy az ország kisebb hányada voksolt a Rogán-féle párt és propaganda mellett. (Ami a fő gond, ezzel az állásfoglalással.) Azt meg tényleg elfeledte, hogy H-ra az zuglói többség szavazott. Vagyis lehet, hogy most is támogatja az ottani többség. Tehát, miután nevezett személy semmi olyat nem tett, amivel okot adhatna Magának a lesújtó véleményére, én viszont nyugodtan kimondom az enyémet Önről: Maga egy ostoba kukibuksi.
Zokni
2023. október 29. 08:54
"Nem részt venni a »parlamenti vita« színjátékában és hatalmas és határozott NEM-et nyomni minden propagandára.” - idézi Copp, majd mindennek elmondja és Kölcsey, Deák, Kossuth, Andrássy nevét emlegeti. De mit nem fogott fel ebből? Mikor voltak az elődök olyan helyzetben, amikor egy jó ügy mellé oda kellett tenni a hatalom politikai - értse: a SAJÁT hatalmi érdekét szolgáló - üzenetét is!? Egyébként biztos voltak, mert aljasság mindig volt, és lesz… DE hogy lehet ilyen ostoba, hogy még ennyit sem fog fel? (A szokásos kérdés: itt mindenki hülye?)
sober
2023. október 28. 22:25
euripidész már B.C. 400 valahányban kezdte feszegetni, h baj van a demokráciával. jaja tudjuk, h nincs jobb! hát így vagyunk ezzel a megszállottal is! el kell fogadni működését! mi tarjuk el ezt az embert, mi adjuk a fizetését...! de biztos, h sérült ez a szerencsétlen vmikor, vhol.
Volo
2023. október 28. 20:18
Téged leszarunk, elmebeteg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!