Drónnal is járőröznek már a magyar rendőrök

2023. augusztus 14. 21:40

Alacsony az üzemeltetési költsége, pilóta nélkül működtethető és rövid idő alatt nagy területeket képes ellenőrizni.

2023. augusztus 14. 21:40
null

Ferenczy Dániel, a Gyöngyösi Városrendészet igazgatója szerint egyre elterjedtebbé válik a drónok alkalmazása Magyarországon a rendészet területén is. Szavai szerint ezeket az eszközöket a településbiztonság terén jelenleg csak a rendőrség alkalmazza. Hozzátette: 

éppen emiatt nagy lehetőség számukra, hogy a gyöngyösi önkormányzat engedélyezte a beszerzésüket.

Ennek értelmében Gyöngyös lett az első város, ahol drónokat vetnek be, hiszen eddig önkormányzati rendészetek hivatalosan nem használtak ilyen eszközöket idehaza. Számos egyeztetésen, oktatáson vettek részt annak érdekében, hogy az adatvédelmi jogszabályi környezetnek megfelelve vethessék be a drónokat –írja a HEOL.

A drónos ellenőrzés nem váltja ki a hagyományos, személyes egyenruhás ellenőrzést, de azt kiegészítve képes sokkal hatékonyabbá tenni. A drón előnye, hogy alacsony az üzemeltetési költsége, pilóta nélkül működtethető és rövid idő alatt nagy területeket képes ellenőrizni”

– fogalmazott a rendészeti igazgató, aki szerint a DJI Matrice RTK 350-es drónt kezdetben a külterületeken használják majd az illegális hulladék kihelyezésének elhárítása miatt, később viszont a belterületi szakaszokon is megjelenhetnek Gyöngyösön.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
benedek77
2023. augusztus 24. 10:46
Ez azért valljuk be problémás. Ugye nertársakat nem is lehet, de az átlagembert igen? Milyen alapon videózzák majd mások magán területét, és készítenek adott esetben felvételeket? Például kedves elvtársnő Marika, szeretne a kertjében napozni, és arra kell figyelnie, hogy valami perverz fakabát repked e felette? Vagy ha Kovács elvtárs szeretné gyarapítani a nemzetet kedvesével, mikor is egy zsandár megáll nézelődni… Ne adj isten a kiskorú lányod medencésbuliját filmezgetik… Meg majd ha jön az újabb covidhullám, onnan figyelnek meg. Szóval a kurva anyjukat!
gegrolla
2023. augusztus 23. 16:27
Érdekelne, hogy a zsernyákovattyok is előre írásban beadott igényléstől számított 30 napon belüli elbírálás után kapnak-e-é légtérhasználati engedélyt? Ahogy az átlagember kapná?
Osztap_Bender
2023. augusztus 17. 20:40
Vajon a drón tudja-e, hogy Magyarországon a vitéz rendőrség legfőbb előjárója, az idióta parlamenti elnök és még igen sok okostóni belpesti értelmiség szerint nem is létezik "cigánybűnözés"? Vajon mit tesz a drón, ha azt látja kamerájával, hogy a cigányok raknak le csoportosan hulladékokat a külterületen? Visszafordul, becsukja a blendét, engedélyt kér meghunyászkodni, belepirul a rotorja a szemenszedett hazugságba? No majd a belügyminiszter 2 hét alatt ezt is megoldja. Kiselejtezik a valóságot mutató, gaz, rasszista, elkanászodott drónokat.
Kozmosz
2023. augusztus 15. 00:53
Lássák el fegyverrel is, mint a franciák. Kevesebb rendőr sérülne meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!