Bod Péter Ákos: Európa épp a kanyarban előzi Magyarországot

2023. augusztus 17. 19:03

A közgazdász szerint „egy ponton a gazdaság valóban eléri a mélypontot, ahonnan csak felfelé tud elmozdulni”.

2023. augusztus 17. 19:03

Bod Péter Ákos szerint statisztikailag lehetetlen, hogy az év végére a kormány 2023-ra vonatkozó célkitűzése, az 1,5 százalékos GDP-növekedés teljesüljön. A jegybank egykori elnöke a Klubrádióban arról is beszélt, hogy mindeközben Európában a várakozásoknál jobb GDP-eredményeket jelentettek.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a magyar gazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal maradt el a tavalyi második negyedévhez képest, a visszaesést némiképp mérsékelte a mezőgazdaság jó teljesítménye.

Ezzel kapcsolatban szerda este Bod úgy fogalmazott, hogy 

„nem lehet hátradölni ezen a magyar hokedlin, mert a számok nem jók” 

A közgazdász a beszélgetés során hozzátette, „az új eredmények tágabb időszakot vizsgálva sem érhették igazán meglepetésként az embereket”. Szerinte ugyanis az előző év több szempontból is érdekes volt. A választás előtt, alatt és után „dőlt a pénz, a Fidesz rengeteg forrást öntött a lakosságra és a vállalati szektorba is”, ez pedig felpumpálta a gazdasági teljesítmény-mutatót. Így Bod szerint nem annyira meglepő, hogy bizonyos szintű visszaesés mutatkozott idén. Hangsúlyozta, a 2 százalékos visszaesés csak az idei második negyedévre vonatkozik, „így abban sem lehetünk biztosak, hogy elértük a gödör alját”.

Egy ponton a gazdaság valóban már csak felfelé tud elmozdulni

Ezután reagált Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kijelentésére, aki a harmadik és negyedik negyedévre vonatkozóan visszapattanást ígért. Az egykori jegybankelnök megjegyezte, hogy ezt mondta Nagy a második negyedévre is. Szerinte ezt mindig lehet mondani, hiszen 

egy ponton a gazdaság valóban eléri a mélypontot, ahonnan már csak felfelé tud elmozdulni.

 

A közgazdász azt a kormányzati szólamot is megemlítette, hogy a „kanyarban előzünk”. Ugyanakkor Bod szerint  „nagyon úgy tűnik, hogy most épp Európa előz a kanyarban minket”.

Az infláció miatt a fogyasztás visszaesett, a gazdaság lassult, és továbbra sincs kilátásban a hozzáférés az uniós forrásokhoz. Ezt sokkal aggasztóbbnak tartja a közgazdász, mint a recessziós szakaszt. „Ebből még nagyobb baj lehet” – hívta fel a figyelmet Bod Péter Ákos.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner / Bod Péter Ákos

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolt
2023. augusztus 20. 21:18
Lehet hogy közgazdász,lehet mégsem? Nem értem európa miképp előzhetné mo.t ,ha egy csónakban evezünk? Túl ostoba nagyképü feltételezem pedofol is lehet ,ha ilyen ostobadagokat jelent ki. Vagy épp nem tudja hol van mo. Tény xarabbul állunk,mint vártuk,de ha ovisok agyuak az energiával xarakodnak logikus a negatív irány. Ilyenek irányítása mellett -5% lenne amit meg akarnának magyarázni,nem az ő hibájuk ,hanem o.v -é.Lásd tarlós&karigeri...egyik - utóbbi + egyenlege amit karigeri- ra tett. De nincs kizárva egyébb városok is így járnak Szerintem
Bulldog Orange
2023. augusztus 18. 19:52
Sőt, Bod úr, és elvtársai mindent elkövetnek azért, hogy a nekünk jogosan járó pénzek ne jöjjenek. Rosszak a számok? Annak fényében, hogy uniós pénzek nélkül támogatják a gazdaság fejlődését, és nem omlott össze minden, nem rosszak azok a számok. Kezdjünk el gondolkodni, ha jönnének a pénzek, milyen fejlődés lehetne, és pont ezt nem akarják Brüsszel urai! Kinek az érdeke, kinek hoz hasznot? Nem a magyar kormánynak, népnek ...
DeGar
2023. augusztus 18. 15:30
Bárhol, bármikor megszólal, a kormány teljesítményéről, van 3 állandó mondata. 1.Minden szörnyen rossz. 2.Még annál is sokkal rosszabb, mint amit gondolt. Miután kifejti részletesn, hogy milyen iszonyat minden, jön a 3.Nahát Ez utóbbi többször megjelenik, mintegy elismerésként önmagának, hogy ezt jól megmondtam. Egy hányinger ember. Mostanában elmondja, hogy a Fidesz már kezdetekkor is milyen silány volt, bizonyára azt hiszi, hogy elfelejtettük a korábbi dörgölődzését a párthoz.
Voloka
2023. augusztus 18. 13:42
Ez olyan duma, mintha azt mondaná, a futó baloldala a kanyarban előzi a jobboldalát! S mell bedobással, a baltüdő győz a jobb tüdő ellen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!