Afrikában járt a DK-s képviselő, a megpuccsolt nigeri elnök is fogadta

2023. augusztus 15. 19:20

A nigeri hadsereg július 26-án puccsolta meg Mohamed Bazoum elnököt, aki azóta is őrizetben van.

2023. augusztus 15. 19:20
null

Még a nigeri elnöki palotában is járt tavaly ősszel Ara-Kovács Attila DK-s EP-képviselő, aki egy uniós delegáció tagjaként érkezett az afrikai államba. A politikus még négyszemközt is beszélt biztonsági kérdésekről Mohamed Bazoum elnökkel. 

A nigeri vezető mellett a teljes nyugati világ, valamint Orbán Viktor is kiállt, a jelentések szerint az ország irányítását átvevő hadsereg mögött az oroszok állnak, sokan attól tartanak, hogy a Wagner-csoport is befészkeli magát az elmaradott nyugat-afrikai országba. 

Ennek a káosznak azonban semmi előjele nem volt még tavaly novemberben”

– mondta Ara-Kovács a Blikknek.

Az DK-s politikus szerint nagyon szívélyes volt a delegációval a nigeri elnök, közvetlen és kedélyes volt. „Azt szerette volna elérni nálam, ahogy egyébként a többieknél is, hogy érvényesítsük a befolyásunkat, nehogy elhagyják a térséget és különösen Nigert a nyugati segéderők” – mesélte. 

Az EP-képviselő úgy folytatta, sem ők, de még a Nigerben állomásozó európai, amerikai tanácsadók, egykori tábornokok és hírszerzők sem sejtették, hogy mi készül a háttérben, pedig ők rendkívüli tapasztalattal rendelkeznek.

Nyitókép: Issouf SANOGO / AFP

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
N.N.
2023. augusztus 21. 17:48
Embertelen izolált fogságban lehet ez az elnök, ha egy ilyen senkiházi is bemehet hozzá.
pipa89
2023. augusztus 16. 08:38
"...a Nigerben állomásozó európai, amerikai tanácsadók, egykori tábornokok és hírszerzők sem sejtették, hogy mi készül a háttérben." Na, éppen ez az, ami felér egy tündérmesével!!! Már pedig a CIA nem tündérekből áll.
baronet
2023. augusztus 16. 07:03
Türk Tanács nevetséges a libsiknek. Bukott nigériai elnök komilfó. Csak ne a hires "kettős mérce" már megint? :)
5m007h 0p3ra70r
2023. augusztus 15. 21:53
Ahová a DK keze beteszi a lábát, ott kő kövön nem marad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!