Mikor váltsunk eurót a nyaralásra? Itt a szakértő válasza

2023. április 19. 06:00

A forint komoly erősödésének lehetünk szemtanú az utóbbi napokban-hetekben. A hazai fizetőeszköz néhány hónappal ezelőtti mélyrepülése után úgy tűnik, stabilizálódik a valutánk 370-380 forint/euró körüli szinten. Ennek fényében a Mandiner arról kérdezte az egyik ismert magyar pénzügyi tanácsadó céget, mit tanácsol a külföldi nyaralást tervezőknek, mikor érdemes pénzt váltaniuk.

2023. április 19. 06:00
null
Helmeczi Zoltán

Még január végén közölt lapunk elemzést arról, mire van szükség ahhoz, hogy tartósan 400 forint alatt maradhasson az euró árfolyama. A Mandinernek akkor nyilatkozó gazdasági szakértők 370-375 forint/euró árfolyamot prognosztizáltak az éve közepe tájára, s úgy tűnik, előrejelzésük pontosnak bizonyul, sőt április közepén már ahhoz is közel járunk, hogy az euró árfolyama benézzen a 370 forint alá. Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy akik még télen, jóval 400 forintos ár fölött vásároltak az uniós közös pénzből, most szívhatják a fogukat, hiszen eurónként 30-40 forintot is bukhattak a tranzakción. Azokra viszont, akik elsősorban nem befektetési céllal, hanem külföldi nyaralás miatt terveztek-terveznek pénzváltást, a napokban rámosolygott a szerencse, hiszen ha most vesznek valutát, jóval több készpénzt vihetnek majd magukkal a vakációzásra. A szakértő ugyanakkor más fontos szempontokra is felhívja a figyelmet.

Valutaárfolyamok még tavaly szeptember végén, amikor a forint új mélypontra került a svájci frankkal és a dollárral szemben. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Valutaárfolyamok még tavaly szeptember végén, amikor a forint új mélypontra került a svájci frankkal és a dollárral szemben. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Így érdemes pénzt váltani

Azoknak a nyaralást tervezőknek, akik nem figyelik napi szinten a forint mozgását az euróhoz képest a legjobb vételi lehetőségre vadászva, érdemes a nyaralásra szánt összeget egy-egy kisebb részletben, bizonyos időközönként beváltani, apránként, folyamatosan vásárolni. „Ezzel elkerülhetjük, hogy a rosszabb pillanatban, drágán váltsunk. Apránként, rendszeres időközönként vásárolva eurót – esetleg elcsípve egy-egy jó vételi lehetőséget – egy kedvezőbb átlagos árfolyamot kapunk, mintha egy rossz pillanatban vásároltunk volna” – tanácsolta a valutaváltásra készülőknek a Grantis.
A pénzügyi tanácsadó cég hozzátette, érdemes idehaza váltani, hiszen még a kiutazás előtt pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen költségek mellett válthatunk, így időnk is van átgondolni, hol éri meg jobban megvenni a nyaralásra szánt eurót. További érvként említik az itthoni pénzváltás mellett, hogy amennyiben külföldön készpénzt vennénk fel, az jelentős többletköltséggel járhat.

Külföldön: bankkártya vagy készpénz?

Arra a kérdésünkre, hogy ma már elegendő-e pusztán bank-, illetve hitelkártyával nekivágni egy külföldi utazásnak, a tanácsadó cég azt válaszolta: a közkedvelt magyar úti céloknál ma már probléma nélkül lehet szinte mindenhol kártyával fizetni, ami kényelmes és biztonságos. Ugyanakkor érdemes kombinálni, és némi készpénzt is magunkkal vinnünk arra az esetre, ha éppen egy technikai hiba miatt nem lehetséges a kártyás fizetés, vagy ha esetleg elveszítenénk a bankkártyánkat.
Jelezték továbbá, hogy

ma már több „neobank” megoldása is elérhető és népszerű Magyarországon, s ezek előnye, hogy alacsony vagy teljesen ingyenes számlavezetési díj mellett kínálnak nagyon kedvező árfolyamot.

Ám mindig érdemes a lehetőségeket összehasonlítani az éppen elérhető alternatívákkal, így megnézni a pénzváltók és a hagyományos bankok árfolyamait is a megalapozott döntéshez.

Külföldi kártyahasználat elszámolása

Végül a Grantis azt is kiemelte, hogy ha külföldön forint alapú betéti vagy hitelkártyát használunk vásárlásra, a tranzakció során a forintot a bank vagy az általa meghatározott árfolyamon váltja át, vagy a kártyatársaság által meghatározott árfolyamon a forintot euróra. „Fontos, hogy nem annyi forintot fog levonni tőlünk a bankunk, amennyit a tranzakció után egyből látunk. A bank ilyenkor ugyanis csak lefoglalja a számlán az összeget, de egy későbbi napon könyveli el a vásárlást. A könyvelés napján érvényes euróárfolyam lesz az, ami alapján végül kialakul a végső ár” – magyarázták. A pénzügyi tanácsadó valutaváltási javaslatai az alábbi videóban is megtekinthetők:

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Batman007
2023. április 19. 10:54
Virág Barnabás már intézkedett, hogy megállítsa a forint erősödését. Sikerrel.
Da Vinci
2023. április 19. 08:31
Eurót??? Nyaralásra???? 10 millió KOLDUS országában mindenki épp éhenhal!!!
Sinistra
2023. április 19. 08:04
Az a gusztustalan, hogy a kereskedelem jó nagyot emelt az árakon akkor, amikor elszállt a forint. Aztán visszaerősödött, az árak meg ott maradtak. Hatalmas haszonnal. Így lett a legbrutálisabb az infláció itthon.
Zsolt75
2023. április 19. 08:00
Tavaly nyáron 410- nél váltottam évekre előre. Nekem egy darabig ne jósolgassatok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!