Hátborzongató: emberi maradványokra bukkantak egy budapesti lakásfelújítás során

2023. április 04. 19:45

Két koponya és egy medencecsont is előkerült a padló alól.

2023. április 04. 19:45
null

Egy 110 éves társasház lakását újították fel Budapesten a IX. kerületi Erkel utcában, amikor nem várt dologra bukkantak – derül ki a Ripost tudósításából. A munkások épp a padlót bontották fel, amikor előkerültek a maradványok. Azonnal értesítették a lakás tulajdonosát, aki pedig hívta a rendőrséget. 

A lap az egyik szomszédot is megszólaltatta a történtekkel kapcsolatban: „Én már 28 éve itt lakom. A szomszéd néni több mint 80 éves volt, tőle először a fia, majd az unokája örökölte a lakást. Most a dédunokájáé lesz az a lakás, ezért is újítják fel. Már a néni is úgy lakott itt, hogy a parketta le volt rakva és azóta nem szedték fel tudtommal, csak most” – mondta el a lapnak Hartmann Teréz, aki a szakemberek megérkezésénél is ott volt. 

A szomszéd arról is beszélt, szerinte nem valószínű, hogy gyilkosság történt, vagy ha igen, akkor az még a világháború idején lehetett. 

Nyitókép: illusztráció/YouTube

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hegel
2023. április 05. 16:39
A teljes tulajdonilap majd megoldást ad!
Marianer
2023. április 05. 09:48
Angliában egy római kori fogadó ásatásakor találtak egy csontvázat, ott még a kés is a bordák között volt.
miroslav
2023. április 05. 09:18
Azért valahol elképesztő, milyen szinteket ér el az emberi butaság. A műkedvelő félművelteket, akik összecserélik a korabeli Magyar Királyság elfoglalásának egyébiránt szovjet módra meghamisított dátumát (a NEM április 4-et, mert kb 11-12-e) a főváros elestével, ami febr. 13., de azért a négy elemis szintjükkel történészek IS, most hagyjuk. Szintén hagyjuk a hihetetlen mennyiségű, összehordott zöldséget is nyilasokról, vagy a háború utáni pokolszerű állapotokban, mely a megszállt, egy rabló horda fosztogatásainak s a lakosok több tízezres, akár százezres összefogdosásának, rabtáborba hajtásának időszakában simán és fütyörészve a padló alá rejtett szovjet martalócokról, mert elképesztő blődségek. De hogy senki nem tud százig számolni, ám hozzászólni igen, az azért meglepő. Hogy a pokolba lehetne köze a nemrég, nyolcvan plusszosan elhunyt, idős asszonynak, a dédinek az egészhez? Azt a logikai bukfencet hagyjuk is, hogy ő egy eleve leparkettázott lakásba költözött be, és azt is, hogy nem ebben a lakásban született. Tehát, ha a lakást mondjuk 30 évesen szerezte, illetve ő annyi volt pl, amikor ide férjezetten beköltözött, akkor mondjuk vmikor a 70-es években (gyengébbek kedvéért 1970-es) vehették meg ezt a ferencvárosi ingatlant. A most nyolcvan felettiek ugye leginkább az 1940-es években, a szívósabbak még a 30-as évek végén születtek; ez a generáció tehát óvodáskorú volt Budapest elestekor. Nem hogy szovjet katonát vagy bárkit a padló alá berántani vagy ingatlant vásárolni nem tudtak tehát ekkor, de a még élőknek még emlékeik is csak pislákolnak a gyermekkor óriási távolsága okán. Elképesztő ostobaságok tehát a "nagyi" (nem: dédnagyi!, olvasni is kell, mielőtt vmit leírunk) vajon mit tudhat jellegű felvetések, melyek viszont még a legszínvonalasabbak a hozzászólások közül. A lángész szomszéd, aki beleillik a kommentelgetők szellemi színvonalába, tényleg nagyot alkotott azzal a hőbörödöttséggel, hogy esetleg nem gyilkosság történt; nem kísérletezem e vicc kijátszásával, a humor befogadásához ugyanis kb. minimum egy erősebb 80-as IQ-val rendelkező közönség kell, s e közegben ez valahogy... Egyébként talán Babits egyik versének refrénje, hogy a padló alatt nesz nélkül bomlik a hulla; most utána nem nézek; a vers egy régi bérházról szól. A nyomoknak ez az eltüntetése ugyanis a két háború között, illetve a századelőn volt "divatos" a ház építése ugyebár kb a 10-es évekre tehető, tehát ennyi. Körbeértünk. Kíváncsian várom a krimi folytatását, egyeseknek pedig a nyolc általános befejezését javasolnám diszkrét, esti iskolákban. Soha sem késő! Sokat olvashatunk az élethosszig tartó tanulásról, már aki olvas, nem pedig kommentel. És lehetőleg utána tessék ilyesmikhez hozzászólni, amikor már megy a százig számolás, meg a 20. századi töresz...
flesh ripper
2023. április 05. 08:40
Krisztussy Agáta, műkedvelő krimiszerző, éppen most adta le kéziratát a HullaPrint& Co. kiadónak. A vérfagyasztó krimi ekképpen kezdődik: "Egy 110 éves társasház lakását újították fel Budapesten a IX. kerületi Erkel utcában, amikor nem várt dologra bukkantak. A munkások épp a padlót bontották fel, amikor előkerültek a maradványok. Azonnal értesítették a lakás tulajdonosát, aki pedig hívta a Scotland Yard-ot. James Japp főfelügyelő, már bogozza a szállakat. De elakadt. Ekkor lép közbe Hercule Poirot...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!