A politikailag teljesen szétzilálódott Göd már nagyon várja, hogy új polgármestert választhasson

2023. március 22. 06:20

A baloldali képviselők a hatalomra jutásuk után egymás „levadászásával” voltak elfoglalva. A kissé öntörvényű momentumos városvezető, Balogh Csaba egy ideig bírta a gyűrődést, majd lemondott.

2023. március 22. 06:20
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Két hónap múlva, május 14-én tartják meg az időközi választást Gödön, de már nagyon várják az ott élők, hogy történjen valami, mert évek óta botrányosan működik az önkormányzat vezetése. A településnek új polgármestere, az 5. számú egyéni választókerületnek pedig új képviselője lesz, hiszen nemcsak Balogh Csaba, a város irányítója, hanem Hlavács Judit is lemondott a mandátumáról néhány héttel ezelőtt.

A személyi viszonyokat nem volt képes kezelni

A bajok nem az elmúlt hónapokban kezdődtek, hanem gyakorlatilag a 2019. októberi önkormányzati voksolás – az annak eredményeképp felálló képviselő-testület megalakulása – óta. Az azt megelőző ciklusban fideszes többség irányította a Pest megyei várost, három és fél évvel ezelőtt azonban győzött a baloldal. Momentumos lett a polgármester, a nyolc egyéni körzetből hatot nyertek, s szereztek egy mandátumot listán is, a kormánypártoknak pedig két egyéni és két listás hely jutott. Így elvileg kényelmes többségben (8:4) kormányozhatták volna Gödöt.

De gyorsan kiderült, hogy

értékközösség, elvi azonosság helyett csak a hatalmi érdekek kötötték össze a heterogén társaságot.

Egy év után a nyolctagú koalíció három frakcióra oszlott – négy képviselővel a legerősebb a Momentum volt, ugyanakkora, mint a Fidesz –, a baloldali városatyák pedig hamar szembekerültek egymással, a többségük egyébként azóta már ki is lépett a pártjából. Ehhez járult a tapasztalatlan, kissé öntörvényű, krakéler személyiségű Balogh Csaba, aki a feleségével – a szintén képviselő Vajda Viktóriával –, önálló bázist akart kiépíteni. S bár komoly víziói, elképzelései voltak, a bonyolult, szövevényes személyi viszonyokat képtelen volt átlátni és kezelni. Balogh egyébként nemcsak a koalíciójával és a kormánypártiakkal állt állandó harcban, hanem többek között a közműcégekkel, a kormánnyal, a fideszes parlamenti képviselővel, illetve a megyei közgyűlés elnökével is.

A városban a legnagyobb konfliktus a Samsung ügyben robbant ki. A korábbi testület ugyanis megállapodott a gyár vezetőivel, hogy amennyiben a koreai cég adóalapja eléri az évi 250 millió eurót, akkor a város lecsökkenti az iparűzési adó mértékét 2 százalékról 1,4-re. Amikor a Samsung ennek a követelménynek megfelelt, Balogh nem volt hajlandó teljesíteni a kötelezettségét, ebben az időben, a koronavírus-járvány idején kihirdetett veszélyhelyzetben ugyanis egy személyben hozhatott ilyen jellegű döntéseket. Ez a lépés is közrejátszott egyébként abban, hogy a kormány 2020 áprilisában kijelölt az önkormányzat területén egy különleges gazdasági övezetet, és úgy döntött, az ide tartozó közutak, közterek, közparkok a megyei önkormányzathoz kerülnek. Így az iparűzési adó Pest megyéhez folyik be, ebből nagyjából 60 százalékot kap vissza Göd, amelyet pályázatok alapján használhatnak fel, korábban viszont az egész bevétel a városnak járt.

Így az önkormányzatban a közös irányítás, tervezett munka helyett spontán módon működött a városvezetés, az adott előterjesztéstől függött, hogy a baloldali képviselők megszavazzák-e vagy sem. A momentumosok pedig annyira összebalhéztak a már csupán papíron szövetséges DK-val – azzal vádolva meg őket, hogy összefogtak a Fidesszel –, hogy 2020 nyarán Fekete-Győr Andrásnak kanosszát kellett járnia Gyurcsány Ferencnél (bár az is lehet, hogy ez fordítva volt) a Balatonnál.

Későn fogadták el a költségvetést

Ezt követően egy időre ugyan rendeződni látszott a helyzet, de hamarosan újra kiéleződtek a konfliktusok, s gyakorlatilag megszűnt Balogh mögött a többség. A polgármester csak akkor tudta elfogadtatni a testülettel a javaslatait, ha azok teljesen egyértelműen a város javát szolgálták. Erre Balogh úgy reagált, hogy cserélgette az alpolgármestereket – a leváltottaknak megvonta a feladatkörét, fizetésük egy részét, így azóta is pereskednek –, gyakran nem hajtotta végre a testület döntéseit, tovább szította a feszültségeket.

Az állapotokat tovább súlyosbította az is, hogy a 65-ből 45 felkészült dolgozó – részben önként, részben nyomásra – távozott a hivatalból, így a szakmai munka is egyre nehezebbé vált, a tavalyi költségvetést például február, március helyett csak júliusban tudták elfogadni, sokáig pedig azt sem lehetett pontosan tudni, milyen pénzügyi helyzetben van a város. Baloghnak kezdett nagyon elege lenni mindenből, először azt gondolta, ha független politikus lesz, akkor javul majd a helyzet, hiszen nem köti pártfegyelem, ezért 2022 májusában kilépett a Momentumból. De ez sem segített, belátta, hogy kilátástalan a helyzete, ezért

idén február elején a polgármesteri tisztségéről is lemondott.

Ezt megelőzően nem sokkal adta vissza mandátumát a szintén momentumos Hlavács Judit – aki a baloldal egyik főideológusának számított azzal, hogy az országos politikát is behozta az önkormányzatba –, sokak szerint ezzel a lépésével „ágyazott meg” a polgármester távozásának. Így 6:4-re módosult a baloldal–Fidesz arány, de mivel a fontos kérdésekben minősített többségre, azaz 7 szavazatra van szükség – hiszen a testület eredeti, tizenkét fős létszámát kell figyelembe venni –, a kormánypártok voksaira is szükség van az előterjesztések elfogadásához.

Március 25-én indul a kampány

Jelenleg a volt DK-s Szilágyi László Lajos alpolgármester irányítja a várost, s nagy valószínűséggel ő indulni szeretne függetlenként az időközi választáson. A kérdés csupán az, hogy mely pártok állnak mögé, s még inkább az, hogy mit tesz az alaposan meggyengült Momentum, amely a képviselőinek felét elveszített, hiszen ez a pozíció elvileg őket illeti.

A városban az a vélekedés alakult ki, hogy úgy megromlott a viszony a két párt tagjai között, hogy kevés esély van a megállapodásra, így az is lehet, hogy több baloldali politikus száll ringbe. Emiatt is győzhet a fideszes jelölt, akit egyelőre nem jelentettek be, de a kormánypártok nagy valószínűséggel a város egyik büszkeségét, a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozót, Kammerer Zoltánt támogatják majd.

S persze az sem mindegy, hogy az egyéni képviselői mandátumot ki nyeri el.

A baloldal jelöltje itt sem ismert – bár az indulás joga elvileg a Momentumot illetné –, s elképzelhető, több civil is részt vesz a választáson.

A kormánypárt pedig Szabó Csabát – aki korábban már hosszú évekig önkormányzati képviselő volt – állíthatja csatasorba.

A kampány március 25-én indul, akkortól lehet gyűjteni az aláírásokat, így pár nap múlva kiderül, ki szeretne polgármester és városatya lenni ebben a sok vihart megélt városban.

Nyitókép: Fekete-Győr András, a Momentum akkori elnöke és Gyurcsány Ferenc DK-elnök/Képernyőfotó, a Magyar Hang videója

 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. március 22. 12:29
Szabó Csaba! Kormánypártok jelöltje! Hajrá!
Halder
2023. március 22. 09:43
Hagyjuk ezt a szétzilálódott ellenzéket. Jászberényben is ez ment előtte, aztán nagyon csúnya lett a vége januárban a fideszre nézve. Mindegy milyen állapotban van a két oldal éppen, az adott helyen élők érzelmei döntenek. Ők akkor is arra fognak szavazni amit magukénak éreznek, ha az nem éppen jó állapotban van az adott helyen. Továbbá egy adott helyen nem CSAK az országos szempontok érvényesülnek. Lehetnek olyan helyi sajátságok, melyek elviszik egyik v agy másik irányban, szemben az országos hangulattal pl. Csak óvatosan.
istvanpeter
2023. március 22. 08:09
Hát bizony, a demokrácia nem játék és nem is eperízű koton!
kunfia
2023. március 22. 07:49
Ime a legértelmesebb orbánisták egyike, a krémetek, Bede Zsóti: https://www.vadhajtasok.hu/2023/03/15/kemenyen-visszanyalt-a-fagyi-a-telexesnek-aki-provokalta-orbant-a-templomnal-video Megalázta éppen a telexest:DDDDDD Ezek vagytok, kommunisták, ezek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!