Botrány a pécsi közgyűlésen: megalázták a roma elnököt

2023. február 14. 18:40

A képviselők hahotázva nevették ki Varga Istvánt.

2023. február 14. 18:40
null

A keddi pécsi közgyűlés az idei és a múlt évi költségvetésről szólt, hiszen február 15-ig kell megalkotni a 2023-as büdzsét, valamint még az előző évről szóló költségvetés számait is ki kellett igazítani – számolt be a Magyar Nemzet.

A közgyűlésen Varga István, a pécsi roma önkormányzat elnöke indítványozta, hogy több forráshoz jussanak. A Bama.hu információi szerint a várost vezető baloldali Pécs Jövője Frakciószövetség hétfői frakcióülésen utasította el a kérését, így már nem is terjesztették a pécsi közgyűlés elé.

Helyettük végül az ÖPE–KDNP képviselője, Berényi Zoltán fogadta be az indítványt, és kérte a módosítójavaslat tárgyalását. Varga István a közgyűlésen szót kért, és felvázolta, hogy miként próbálta bejárni azt a hivatali utat, amit éppen a városházáról tanácsoltak számára, hogy

a kérésüket az önkormányzati közgyűlés elé vihesse

. Az elmondásából az derült ki, hogy lassan, de biztosan zárkóztak el a kérésüktől a baloldaliak. Varga ezért ki is jelentette, hogy egészen eddig a DK-s tanácsnokkal, Auth Istvánnal jó barátok voltak.

 

Nyitókép: Képernyőfotó 

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap Bender
2023. február 15. 05:30
Cigányoknak pénzt adni? Disznótorra, mulatozásra ugye? Talán kötelező munkát, lakóhelyük emberivé tételét, gyerekeik iskolába járatását, normális beszéd elsajátítását, a bűnöző életmóddal való felhagyást, a "segélyezés" megszorítását, feltételekhez kötését. Ezt igen, ezt lehet támogatni. No de pénzt? Azért bizony meg kell dolgozni.
Bell & Sebastian
2023. február 14. 22:49
Kicsit sokan lettek a mediterrán városban a mediterránok, akiknek bizony vannak hátulról ütőik.
Igazszó
2023. február 14. 21:54
A cigány neve magyarul cigány. A magyar pedig nem cigány, ahogy a cigány se magyar. Gondoltam csaxólok a cuckoldkonzi zsidó mandis buziknak, mert jól olvashatóan nem tudják.
Istók3
2023. február 14. 19:57
"Varga ezért ki is jelentette, hogy egészen eddig a DK-s tanácsnokkal, Auth Istvánnal jó barátok voltak." Madarat tolláról, embert barátjáról ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!