Lehallgatásbiztos butatelefonra esküszik Kövér László

2022. december 12. 06:57

Ősi Nokia készüléket használ a házelnök.

2022. december 12. 06:57
null

A Blikk arról ír, hogy Kövér László házelnök még Orbán Viktorénál is régebbi készüléket használ.

A parlament őszi ülésszakának utolsó napján vették észre a házelnök keze ügyében látható a mobilkészüléket, amiről a fotót Németh Szilárd Fidesz-alelnök tette közzé.

A Blikk értesülései szerint – amit az országgyűlésből megerősítettek a lapnak –

egy Nokia 6310-es, ami egy 2001-ben kiadott, vagyis több mint húszéves darab.

A lap által megkérdezett telekommunikációs szakértő szerint annak ellenére, hogy internetezni nem lehet rajta és kamerája sincs, egy minden szempontból praktikus készülék. Kéthetes készenléti időt tud, írják, és

rendes használattal is legalább egy hetet kibírt az akksija.

Emellett hatalmas sms-tárral, 500 névjegyes férőhellyel rendelkezik, sőt, már diktafon és hangvezérlés is került bele, derült ki.

„A Nokia 6310-es volt az első igazi menedzserkészülék. Valóban az elnyűhetetlen kategória darabja. Ha leesik is, működik tovább. Egy hasonló, korábbi Nokiám volt az első mobilom, a 6210-es, amiért igazán sok pénzt adtam, úgy 80 ezer forintot több mint húsz éve. A mai napig megvan, a kijelzője ugyan darabokra törve, de ha bekapcsolom, működik, most is lehet telefonálni vele. Emellett a 6310-es könnyen kezelhető, az akkumulátorát egy mozdulattal cserélni lehet a hátlap lecsúsztatásával. A mobilok internetezését lehetővé tevő WAP-rendszer már megjelent rajta funkcióként, így a leveleket annak idején még el lehetett olvasni ezen a telefonon, de ma már nincs böngésző, amit használni lehetne rajta. Aki viszont csak telefonálásra használja, annak a 6310-es egy tökéletes darab” – mondta el a Blikknek Fehér Krisztián telekommunikációs szakértő. 

Orbán Viktor miniszterelnök valamivel modernebb, 2009-ben piacra dobott készülékkel rendelkezik.

A kormányfő a 2010-es évek elején válthatott a Nokia 6700 Classicra egy szintén internetkapcsolat nélküli 6300-asról, írják.

Kép forrása: Facebook

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsuzsa-963
2024. május 06. 20:30
Apád szochazájával az egyetemre
Pierre
2022. december 12. 14:49
kover a velunk elo kommunizmus.
Lajoss
2022. december 12. 14:49
A köteles lacitól ez is valami..
DrPepper
2022. december 12. 12:48
Példamutatóan zöld megoldás. Nem kell hetente cserélni a telefont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!