Itt a bizonyék: Novák Katalint, nem Orbán Viktort hívta meg Kijevbe Zelenszkij

2022. november 30. 12:32

Megszereztük az államfői meghívót, az utazás részleteiről pedig Altusz Kristóf, a köztársasági elnök diplomáciai igazgatója nyilatkozott a Mandinernek.

2022. november 30. 12:32
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

A köztársasági elnök, s nem a miniszterelnök kapott meghívást Kijevbe, egy szóbeli jegyzékkel megküldött diplomáciai levél formájában – oszlatta el az ellenzéki sajtóban megjelent híreszteléseket a Mandinernek nyilatkozva Altusz Kristóf, Novák Katalin diplomáciai igazgatója.

A köztársasági elnöknek címzett meghívó Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől 

A hivatalos meghívóban Zelenszkij kitért arra, hogy az Ukrajna által a partnereivel közösen elindított Fekete-tengeri gabonakezdeményezés keretében sikerült enyhíteni a globális élelmiszerválságot, melyet „Oroszország államunk elleni agressziója váltott ki”. Az elnök leszögezte: Ukrajna a továbbiaknak is minden tőle telhetőt megtesz azoknak az országoknak a támogatása érdekében, amelyek erre a leginkább rászorulnak. A fenti levélben

Zelenszkij felkérte Magyarországot, vegyen részt a kezdeményezés gyakorlati megvalósításában, egyúttal Novák Katalin államfőt arra, hogy „személyesen vegyen részt a humanitárius segélyprogram ünnepélyes elindításának ceremóniáján november 26-án”.

Amint arról a Mandiner részletesen beszámolt, az államfő szombat reggel érkezett Kijevbe, ahol részt vett az említett, „Gabona Ukrajnából” elnevezésű kezdeményezéshez kapcsolódó eseményen. A holodomor 90. évfordulóján elindított humanitárius program keretet teremt arra, hogy ukrán élelmiszereket szállítsanak az éhezés által leginkább sújtott afrikai és ázsiai országokba.

– fogalmazott ennek kapcsán Altusz Kristóf, aki elárulta azt is, a találkozó eredeti helyszíne Odessza lett volna, melynek kikötőjéből a gabonával telt hajók indulnak. Miután az ellátási „folyosót” török segítséggel sikerült megoldani, a kijevi vezetés végül a főváros mellett döntött.

Altusz szerint politikai és biztonsági szempontból is alaposan mérlegelték a Volodomir Zelenszkij államfő által jegyzett meghívás elfogadását. „Háború dúl, Kijevet is bombázták, napokig nem volt áram- és vízellátás – azért ez igen komoly szempont. Ami a politikai megfontolást illeti, mindenképp indokoltnak láttuk, hogy egy adott ponton a magyar államfő vegye fel a közvetlen kapcsolatot a szomszédos állam elnökével a kárpátaljai magyarok ügyében is. Mindig mondtuk: nekünk százötvenezer okunk van a békére. Az út erre is alkalmat adott” – érvelt az igazgató.

Egy asztalnál Zelenszkijjel 

Altusz rámutatott: sajnos az elmúlt időszakban nem jó irányba mozdult a kisebbségek helyzete Ukrajnában, s bár aligha várható azonnali megoldás, legalább megnyílt egy kommunikációs csatorna, amin keresztül a legfelsőbb szinten tudja Magyarország jelezni a sérelmeket. A magyar fél folyamatosan monitorozza a magyar közösség helyzetét.

Az út másik ága ennek megfelelően Kárpátalja érintése volt, ahol többek között a helyi felsőoktatás és az egyházak képviselőivel, nagycsaládosokkal, de a kormányzóval is lehetőség nyílt az egyeztetésre. „Képet kaptunk a helyi viszonyokról, az esetleges aggályokat pedig azonnal jelezni tudtuk a kormányzó úr felé” – foglalta össze az igazgató.

Rámutatott: az utazás apropóját adó kijevi esemény mindazonáltal egy multilaterális fórum volt, több mint húsz állam részvételével, melyek közül személyesen csak a litván, a lengyel, a belga miniszterelnök és a magyar államfő volt jelen, a többiek online csatlakoztak. A plenáris ülés után következett egy munkaebéd,

„A beszélgetés jól alakult” - jegyezte meg óvatosan Altusz Kristóf. 

Az ukrán vezetésről szólva kitért arra is, az országban továbbra is háborúban van, s Zelenszkij remek szónokként mindent megtesz a nemzete érdekeinek érvényesítéséért.

Altusz egyúttal felhívta a figyelmet arra is, az ukrán vezető ráadásul elkezdett a békéről beszélni. Ez mindenképp közös pont, hiszen csak a béke hozza meg a stabilitást és az újraépítés lehetőségét. Egy működőképes állam a cél, erről is szó esett a megbeszéléseket, Magyarország pedig továbbra is békepárti, részletezte.

A TEK garantálta a biztonságot

Altusz Kristóf a nyár folyamán egyedül is Kijevbe utazott egy fórumra, most az államfőt kísérte el. „Mivel légtérzár van érvényben, körülményesebb az utazás Kijevbe, mint egyébként. Egy éjszakai, tizenegy órás vonatozással jutott el a delegáció Lengyelországból az ukrán fővárosba. Konstans fenyegetettséget érez ott az ember, ugyanakkor

– részletezte. 

Kijevből Kárpátaljára autóval folytatódott az út, s Altusz szerint keletről nyugatra haladva az ellenőrzött pontok egyre fogytak. 

A háború február 24-i kitörése óta ez volt a legmagasabb szintű diplomáciai érintkezés hazánk és Ukrajna között. Bár kétoldalú tárgyalás nem zajlott az államfők között, közös sajtótájékoztatót tartottak. Novák Katalin Kijevben hangsúlyozta, Ukrajnával szomszédos ország elnökeként a béke és a stabilitás alapvető fontosságú számára. 

„Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. Mi magyarok a kezdetektől fogva kiálltunk a felesleges vérontás, fájdalom és szenvedés ellen” – szögezte le az államfő. Mint mondta, jelenleg is zajlik Magyarország történetének legnagyobb humanitárius programja, amely Ukrajna, az ukrán emberek és családok megsegítése érdekében indult. Bejelentette: Magyarország 10 ezer tonna gabona Afrikába való szállítását finanszírozza, 3,5 millió dollár értékben a most meghirdetett program keretében.

Nyitókép: MTI/Sándor-palota

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. november 30. 17:09
Jópofizás megvolt, meg egy romantikus utazás a vonaton, talán egy kijevit is evett. A többiről kár beszélni. Ha tehetnék, már rég legyilkotak volna mindnekit Kárpátalján, csak ott pont nehéz lenne a ruszkikra kenni.
Kivűlálló
2022. november 30. 16:52
"Itt a bizonyék: Novák Katalint, nem Orbán Viktort hívta meg Kijevbe Zelenszkij" Így van! Novák Katalint hívták meg Kijevbe és nem Orbán Viktort! Azt a Novák Katalint, akit Orbán Viktor tett meg Államfőnek és aki Magyarország és a magyar állam képviseletében utazott Kijevbe! Pont! Nem kell a szart fényezni!
pandalala
2022. november 30. 16:25
A képet elnézve, tán' azért hívta Katalint, hogy nehogy ő legyen a legalacsonyabb a sorban .... ;-)
fado
2022. november 30. 15:42
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen egy Twitteren közétett videóban arról beszélt, hogy az orosz invázió kezdete óta 20 ezer ukrán civil és 100 ezer katona vesztette életét – a videó később azonban eltűnt az oldalról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!