Népámítással kampányol az észak-pesti DK-kontingens

2022. április 01. 16:00

Varju Lászlóék megint feltették a régi lemezt: olyan kórházat ígérnek Újpestre, amelyet az önkormányzat által készíttetett megvalósíthatósági tanulmány is leszavaz. Nem beszélve az Országos Kórházi Főigazgatóságról.

2022. április 01. 16:00
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Csakúgy mint 2019-ben, az április harmadikai országgyűlési választás előtt is belebegtette a baloldal – élén az egykori pártállami, KISZ- és Demisz-vagyont megcsapoló Varju Lászlóval, valamint a 2009-ben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és magánlaksértés miatt jogerősen elítélt Barkóczi Balázzsal –,

hogy ismét lesz aktív kórháza a IV., a XIII. és XV. kerületnek, amennyiben megkapják a támogatást a választóktól.

„Támogatni és segíteni fogjuk a 230 aktív ágyas, új észak-pesti kórház megépítését, illetve azt, hogy a helyiek végre visszakapják a helyi egészségügy irányítását”fogalmazott egy február 24-i sajtótájékoztatón Barkóczi.

Ugyanezen az eseményen arról beszélt Varju: „Újpesten, Angyalföldön és Rákospalotán is normális, jól működő egészségügyi szolgáltatásra van szükség, ezt várják el tőlünk az emberek.” A DK alelnöke, aki ismét Budapest 11-es számú egyéni választókerületében indul képviselőjelöltként, emlékeztetett, hogy a baloldali vezetésű újpesti önkormányzat Kórházat Újpestnek címmel egy megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett. Hogy a dokumentum ne vesszen kárba, átadta azt párttársának, Komáromi Zoltán egészségügyi szakpolitikusnak, aki ígéretet tett arra: a tanulmány „nem marad papíron, hanem működő kórház lesz belőle.”

Öngólok helyett itt vannak a tények

Déri Tibor momentumos polgármester említett tanulmánya több mint tizennégymillió forintba került az önkormányzatnak. A megrendelői szándékhoz erősen igazodó megvalósíthatósági tanulmányban nem az szerepel, amit Varju Lászlóék sugallni szeretnének a kerületieknek. Vagyis, hogy az önkormányzati kórházépítés egy könnyen megvalósítható, rentábilis elképzelés, amelyre érdemes több mint 15 milliárdot áldozni (szakértők szerint ez az összeg erősen alábecsült – a szerk.), hogy aztán az intézmény évről évre újabb egymilliárd működési támogatást is felszippantson a kerületi büdzsékből.

Varju és Déri
Varju és Déri

Épp ellenkezőleg: a kétszázharminc aktív ágy számára úgynevezett „zöldmezős”, vagyis új, erre a célra építendő kórház tűnik leginkább megvalósíthatónak, mivel az Árpád Kórház építészeti állapota oly mértékben elavult, helykiosztási adottságai olyan mértékű átalakításokat igényelnének, hogy a kiadások vélhetően felülmúlnák egy teljesen új épület megépítésének kiadásait. Ami pedig a költségeket illeti: „meg kell említeni, hogy a források bevonására a fenntartó részéről előbb-utóbb szükség lesz. Nyilván az a legkézenfekvőbb, ha a fenntartó Önkormányzat saját költségvetéséből különít el működést támogató keretet a kórház számára,

Nem mellékes feltételezés az sem – szintén a városvezetés által megrendelt megvalósíthatósági tanulmányból –, hogy a jövőbeni egészségügyi intézmény szerződni fog a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) a kétszázharminc ágyas szolgáltatás finanszírozására. De ha ezt a szerződést nem sikerül megkötni, akkor „nemcsak a beruházást, hanem a teljes működtetési kiadást is valakinek fel kell vállalnia”.

Kormányszínezetektől függetlenül a fentiekre értelemszerűen nem lehetséges állami garanciát adni. Abban lenne csupán ráció, ha Észak-Pesten, így Újpesten is egy szuperkórház épülne, ami beilleszthető a fővárosi fekvőbeteg-ellátás fejlesztési tervébe. Épp úgy, mint Dél-Budán. Méretgazdasági, költséghatékonysági szempontokat figyelembe véve.

Sajnos elcsattant a második pofon is

Nem sokkal a februári sajtótájékoztatót követően Déri Tibor már arról számolt be közösségi oldalán, hogy Varju Lászlóval közösen egyeztettek az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) szakembereivel az önkormányzat kórházkoncepciójáról. A momentumos és a DK-s politikus is azt a látszatot keltette, hogy az egészségügyi intézmény ügye előrehaladott állapotban van, nemsokára kezdődhetnek az első kapavágások.

Valójában nem ez a helyzet. Sőt, a Mandiner.hu-nak bemutatott prezentációban az OKFŐ majdhogynem használhatatlannak titulálta Déri, Varju, Barkóczi Balázs és Komáromi Zoltán ötletelgetését.

Hiszen a koncepcióban az ellátandó terület felnőtt lakosságának létszáma, tehát a „lokális kapacitás” 25 százalékkal többre van tervezve. A tervezett szakmai portfolió teljes mértékben eltér a hazai ellátásszervezés szakpolitikai elveitől. De míg az egyes fekvőbeteg-osztályokra tervezett ágyszámok többszörösen felülreprezentáltak, addig az általános belgyógyászat esetében nem fedik le a kerület lakosainak ellátási igényét. Az egyszeri beruházási költség erősen alábecsült, különös tekintettel a jelenlegi építőipari árindexre és a beruházás megkezdésének legkorábbi potenciális időpontjára. Ezen túl egyáltalán nem veszi figyelembe az épületek elhelyezésére szükséges telekköltségeket, ahogyan a társuló infrastrukturális (közművek, közutak, parkolás – a szerk.) költségeket sem. Az „üzleti terv” pedig bevételi szempontból erősen túltervezett – valójában milliárdos működési hiány a valódi prognózis.

Képek: Facebook

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palotai lány
2022. április 02. 10:47
En csak azt tudom, hogy a XV. Kerületben 3-4 éve kezdtek el egy új rendelőintézetet építeni a felnőtt háziorvosi szakellátás fejlesztésére. 2 éve felhúzták a falakat és azóta úgy áll..... döbbenetes látvány és csalódás
Pelbi
2022. április 01. 23:00
Soha, semmi közük nem volt Ujpesthez. Már a kezdetük is rossz. Ujpestet rövid U-val klell írni, mert német nyelvüek alapították,s ők nem ismerték az ékezetet. Természetesen erről fogalmuk sincs. Ha Te ezt nem tudod, az természetes. De ők minket képviselnek. Mivel semmi közük Ujpesthez, nem is csináltak semmit az elmúlt években. Semmit az ég adta egy világon. Miért jó, hogy Varjú az ogy. képvoselő? Mit tett Ujpestért? És Déri? OO. Dupla nullák. Egy ajtó fölé.
Házam Hazája
2022. április 01. 19:33
Kárón Varjut. Azt mutassanak.
Elmekortan
2022. április 01. 18:29
Igenis kell nekünk ide a négykerbe elmekórház!!! Négyezer embernek ad munkát. A volt rendőrök katonák lesznek sz ápolók. Itt él a legtöbb dékás. Kórházat nekik. Sajnos Wintermantel csak piavot épített. A vak is látja, ide kórház lell. Dériaha két kezével meg s GRÉCZY keuével építenek!@@
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!