Esterházy Péter néz mostantól a HÉV utasaira Rómaifürdőn

2022. április 15. 08:06

Az átadón hangsúlyozták, fontos, hogy a III. kerület ápolja az író örökségét.

2022. április 15. 08:06
null

Esterházy Péter arcképével díszített falat adtak át Óbudán, a Rómaifürdő HÉV-megállóban csütörtökön az író születésnapján, amely egyben a magyar próza napja is.

Ez az Esterházy-idézet került az író portréja mellé a HÉV-megálló épületének egy teljes falszakaszán. A mondat az Egy kékharisnya följegyzéseiből előszavában olvasható.

Az alkotást a Vertigo Murals alkotócsoport készítette, a kerület pedig a MÁV-HÉV-vel együttműködésben valósította meg – olvasható Óbuda honlapján.

Fontos, hogy a kerület méltóképp gondozza Esterházy örökségét

A cikkből kiderült, hogy az eseményt Darvasi László író nyitotta meg „ aki beszédében csak „Esterházy-megállóként” hivatkozott a helyszínre.

Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere pedig azt hangsúlyozta, hogy ennél autentikusabb helyszínt keresve sem lehetne találni, hiszen az író otthonához közeli HÉV-állomáson maga Esterházy Péter is rendszeresen megfordult.

Kemény Vagyim, a projekt egyik ötletgazdája, az Óbudai Anziksz főszerkesztője kiemelte, mennyire fontos, hogy a III. kerület az Esterházy-örökséget méltóképpen gondozza, és az itt élők kötődése az íróhoz minél többféleképpen, minél erőteljesebben meg tudjon jelenni.

Végül arra is kitértek, hogy Esterházy Pétert ábrázoló kép Burger Barna fotója alapján készült.

Nyitóképen az Esterházy-megálló. Fotó: Facebook

 

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
APESZ72
2022. április 17. 22:27
Példaértékű a munkássága. Csak a Hasnyálmirigynaplót olvastam, de az nagyon tetszett. Igazi külvárosi proliszleng, nekem bejön. Nyelvezete egyszerű - f..sz, p..a, b...szás, k...rás - könnyen értelmezhető, elvont gondolatoktól mentes. A nőkről adott kép kemény. Ákost már kiátkozták volna érte. Ő szobrot kapott...
szodabár
2022. április 16. 13:39
Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat! A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart. Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik. Olcsó magyarnak híg a leve! A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos (magyarul: húzzon el innen minden magyar). A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg. Mocskos rohadék. Legalább megdöglöttél, bazmeg.
sagirdilsiz
2022. április 16. 08:24
Elhiszem, hogy gyakran megfordult ott, a 70-es évek idusán, amikor fiatal volt, ahol a képe van ott egy szolid söröző (utasellátó féle), a képen szebből balra meg egy kerthelyiség volt, alkalmanként még zene is szólt. . Marci emlékszik: Csillaghegyi MTE, 1974-1975 Testvérével fantasztikus ékpárt alkottak. Mi voltunk Csillaghegy Dwight Yorke, Andy Cole kettőse. Péter igazi penge volt, élmény volt vele összejátszani. Szinte észrevétlenül nőttem fölé, az egyik pillanatban még felnéztem rá, aztán meg már ő volt büszke arra, hogy a bátyám.
kozmosz
2022. április 16. 02:01
Én meg majd leköpöm, ha arra járok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!