94 körzetben van jelöltje a Kétfarkú Kutya Pártnak

2022. január 29. 16:51

Kovács Gergely számít arra, hogy ha veszít az ellenzék, akkor a Kétfarkú Kutya Pártot fogják okolni a Fidesz-győzelemért.

2022. január 29. 16:51
null

„Alapvetően örültem Márki-Zay Péter győzelmének, ahogy a legtöbb Kutyapárt-szimpatizáns is. Azért is volt furcsa, hogy utána az első dolga volt minket rugdosni. Életem legrosszabb hónapja következett azután, hogy szó szerint könyörgött az embereknek: ne ránk szavazzanak.” Ezt mondta a Válasz Online-nak év elején Kovács Gergely. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában elárulta: 15 éve nem szakadt rájuk olyan utálatcunami, mint most.

„Az tök jó, hogy ez nagyjából véget ért, ezt pár hétig kaptuk, Márki-Zay Péter kijelentései után,

úgy tűnik, ma már nem annyira figyelnek az emberek Márki-Zay Péterre. Kicsit sok mindent mondott”

– tette hozzá a társelnök. Kaptak olyanoktól is emaileket, akik szimpatizálnak velük, mégis azt írták nekik, hogy a Kétfarkúak miatt fog maradni a Fidesz-kormány. Szerinte a támadások inkább összehozták a csapatukat, Szabolcs 5-ben indítottak volna egy szekrényt, ő az egyedüli, aki visszalépett, mást nem érintettek a támadások.

Kérdés, meglesz-e a 71 jelölt?

Október végén 85 egyéni indulójuk volt, mára már 94 körzetben van jelöltjük, de ennyi a társelnök szerint kell ahhoz, hogy 71 helyen össze tudják gyűjteni az aláírásokat. Körülbelül ötezer passzivistájuk van jelenleg, de Kovács szerint így is nehéz lesz az ötvenezer aláírást összegyűjteniük. A társelnök örül annak, hogy 71 egyéni jelölt szükséges már a listaállításhoz, különben „belustult” volna, így kénytelenek voltak országos szervezetté alakítani az elmúlt egy évben a Kutyapártot.

Az egyesült ellenzék által komolyabb nyomást nem kaptak a Kétfarkú jelöltek, olyanról tud, hogy volt, aki megjegyezte, hogy nem örül a Kétfarkú jelölt indulásának.

Szerinte a parlamenti küszöb elérését számukra az kockáztatta volna, ha Márki-Zay Péter mondatai megvalósultak volna az előválasztás után, példaként hozta az ellenzék leváltását, vagy egy szervezet felépítése. Kovács Gergely úgy véli, Márki-Zay sokat nem tett azért az elmúlt három hónapban, hogy megszólítsa az ellenzéki szavazókat, sőt, inkább kampányolt a Kutyapártnak, amit akár meg is lehet köszönni neki. Számít arra, hogy

ha veszít az ellenzék, akkor a Kétfarkú Kutya Pártot fogják okolni a Fidesz-győzelemért.

Megjegyezte, hogy feltűnően más a nem fideszes média viszonyulása most a Kétfarkú Kutya Párthoz, mint 2018-ben volt.

Márki-Zay előválasztási győzelmével népszerűbb lett a Kutyapárt

Kovács Gergely örül Márki-Zay Péter előválasztási győzelmének, mert úgy tűnik, így lett népszerűbb a Kutyapárt, de a többi jelölttel nehezebb lenne megnyernie a választást az ellenzéknek. Szerinte még most is nagyobb esély van Márki-Zayjal legyőzni Orbán Viktort, mint Dobrev Klárával. Karácsony Gergellyel az a baja, hogy zuglói polgármesterségénél az látszott, hogy nem tudta kordában tartani azokat, akik többet akartak keresni, mint amennyi jár nekik. Kovács Gergely hisz abban, hogy Márki-Zay Péter egy esetleges győzelem után az esetleges korrupció ellen aktívan próbál majd fellépni. Arra a kérdésre, hogy mi az, amit a Kutyapárt tud és más nem, azt válaszolta: a korrupcióellenes küzdelemről nem sokat hallott még az ellenzéktől. Mint mondta, meg lehetne változtatni bizonyos törvényeket, hogy a jövőben nehezebben lehessen lopni, ezek leginkább átláthatósággal kapcsolatos dolgok. Készítettek egy belső felmérést, négyezer főt értek el, ebből kiderül, hogy a megkérdezettek szerint az ország legnagyobb problémája a korrupt politikusok. 

Arra a felvetésre, hogy Hadházy Ákos éllovasa a korrupció ellenes harcnak, és egy esetleges Márki-Zay-kormánynak a korrupcióellenes tárca nélküli minisztere lenne, azt mondta:

tiszteli Hadházy munkásságát, abban nem biztos ennek ellenére, hogy olyan embert kell erre a posztra tenni, aki mégis a közös ellenzék jelöltje.

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja vissza. 

Fotó: Mandiner/Mátrai Dávid

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2022. január 31. 18:55
vigyázni kell ezekkel a kutyákkal! nehogy kétfarokra farkaljanak mindenkit!
Hyazinth
2022. január 31. 11:09
A maradék körzetekből bizonyára elkóboroltak. Majd a sintér összefogdossa őket.
Elmekortan
2022. január 30. 14:08
Már tizenkét éve rajzolgatják szorgalmasan a kutyát az aktivisták. Mintha a Gyurcsány terrorban még n lettek volna aktívak. Nehogy bemenjenek a Parlamentbe, csak kavarnának, mint a Hadházy, Juhász, Szanó Tímea, Vadai Ágnes Bangóné Dobrev. Vannsk bőségesen, ha azt skarjuk, hogy sz olasz modell felé haladjunk, állandó irányváltások jobbra balra, legyen Kutyapárt! De kinek lesz jó. Egyes kutyák ak biztosan, lehet zssrolni bárkit.
Gyikó István
2022. január 30. 10:12
helyesen 10/10,sorry érte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!