Közel 400 millió forintot költenek évente tanácsadókra Karácsonyék

2021. december 29. 11:37

Egy év alatt több mint 30 százalékkal nőtt a tanácsadók létszáma a Fővárosi Önkormányzatnál.

2021. december 29. 11:37
null

Több százmillió forintot költött csak idén tanácsadókra a Karácsony Gergely vezette Városháza – tudta meg az Origo. A lap azt írja: miközben több száz embert tettek az utcára a fővárosi közműcégeknél, addig az elérhető adatok alapján egy év alatt több mint 30 százalékkal nőtt a tanácsadók létszáma a Fővárosi Önkormányzatnál.

Egy tanácsadó egyébként éves szinten átlagosan több mint bruttó 7,5 milliót tesz zsebre,

miközben az elvégzett tevékenységről nem kell beszámolót készítenie. Miközben lassan két hónapja a Városháza titokban tervezett eladásától hangos a sajtó, addig az is nagyban borzolja a kedélyeket a baloldal vezette önkormányzatnál, hogy Mártha Imre közművezér elképesztő módon henceg a luxuséletmódjával. 

54 tanácsadó a Városházán

Közel 400 millió forintot költött el tanácsadókra Karácsony Gergely főpolgármester és négy helyettese 2021-ben – derült ki az Origo által igényelt fővárosi közérdekű adatokból. A Számadó Tamás főjegyző által ellenjegyzett dokumentumból az is kiderült, hogy idén összesen

54 önkormányzati (fő)tanácsadót foglalkoztattak, de ebből 8 fő idén kilépett.

A lap kiemeli, hogy ebből a 8 főből 1 fő 2021. december 31-ig tartó jogviszonnyal rendelkezik, tehát 47 tanácsadó töltötte ki teljesen az idei évet, így ők jogosultak voltak 12 havi fizetésre. A dokumentumból az is kiderül, egy tanácsadó havi szinten átlagosan bruttó 636 019 forintot keresett. A levél érdekes része, hogy egyrészt azt írják benne, hogy sem Karácsony Gergely, sem négy helyettese nem alkalmaz tanácsadókat, hanem azokat a Főpolgármesteri Hivatal alkalmazza. 

Forrás: Origo
Forrás: Origo


Hét és félmillió forint az átlag évi tanácsadói fizetés

Az Origo kiszámolta, hogy egy tanácsadó éves szinten átlagosan bruttó 7.632.228 forintot keresett. Ahogy korábban már szerepelt, az idei évben 47 tanácsadó volt jogosult 12 havi fizetésre.

A 47 tanácsadó pedig a rendelkezésre álló adatok alapján bruttó 358.714.716 forintot keresett idén.

A maradék hét tanácsadóról nem derül ki, hogy hány havi fizetést kaptak, de nem állhat messze a valóságtól, ha az ő esetükben is többmilliós kifizetést veszünk alapul. Így pedig idén közel 400 milliót költhetett a Főpolgármesteri Hivatal tanácsadókra. Fontos, hogy

ezért az összegért nem kell beszámolót készíteniük a tanácsadóknak.

Az adatigénylésre adott válaszból nem derült ki, hogy név szerint kiket alkalmaztak a Városházán.  A lap szerint a mostani tanácsadói lista annak fényében is érdekes, hogy egy 2020-as lista szerint a főpolgármester 41 tanácsadót alkalmazott.

Egy év alatt tehát több mint 30 százalékkal nőtt a tanácsadók létszáma.

Több száz embert rúgtak ki

Az idei közel 400 milliós kifizetés annak fényében számít meglepőnek, hogy az elmúlt hetekben attól volt hangos a sajtó, hogy a fővárosi közműcégektől több száz embert küldtek el. A tanácsadókra költött több százmillió forint és a folyamatos kirúgások mellett az is nagyban borzolja a kedélyeket a Városházán, hogy a napokban derült ki, hogy

egy kétmilliárdos villában él, 100 milliós autóval jár a fővárosi közműcégek vezetője, a Gyurcsány-fiókának nevezett Mártha Imre.

Később pedig az is lelepleződött, hogy Mártha, illetve a családja nevén futó cég közvetlenül a hírhedt maffiózótól, Prisztás Józseftől és családjától vette a legalább kétmilliárdot érő ingatlanát. A fővárosi cégvezérnek emellett egy több tízmilliós luxuszongorája, milliós órái, és egy legalább 100 millió forintot érő lova is van. 

Nyitókép: Mandiner Archív

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patópál
2021. december 30. 13:09
Igaza volt a libsiknek, az állam tényleg rossz gazda - főleg, mikor ők vannak hatalmon.
M.K.R.
2021. december 30. 11:24
Taxatív névsort kellett volna igényelni hozzá. Lássuk már, kik is ezek a bölcs emberek ...
roughneck
2021. december 30. 09:45
A tanacsadok legalabb csinaltak vmi hasznosat. Ha ok nincsenek, nincsenek mehlegelok, biciklisavok, ingatlanfejlesztesi tervek es egyeb szocialis vivmanyok sem!
Krupp Skya
2021. december 30. 05:15
Karácson Gergely biztos befutó a menyországban. Máté 5:3 Boldogok a lelki szegények mert övék a menyeknek országa Karoli Bible 1908
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!