Ő lehet az Anonymus által küldött videó egyik szereplője

2021. november 08. 10:33

Az Index szerint Gansperger Gyula, korábbi Wallis-vezér hallható azon a hétvégén nyilvánosságra került rejtélyes felvételen, amelyen egy fővárosi telek megszerzéséről beszélget két ismeretlen férfi.

2021. november 08. 10:33
null

Meglepő fordulatot vett a Városháza tervezett eladásának ügye – írja hétfői cikkében az Index.

Emlékezetes, az Anonymusként emlegetett álarcos alak vasárnap egy korábban rögzített rejtélyes beszélgetés felvételét juttatta el több szerkesztőségnek. A felvétel ismeretlen résztvevőinek egyike elmondta, hogyan szerezte meg a Fővárosi Önkormányzat egyik ingatlanát, az interneten fellelhető dokumentumok alapján a hivatalos eljárást követve, ugyanakkor Berki Zsolt közbenjárásával.

több szerkesztőségnek. A felvétel ismeretlen résztvevőinek egyike elmondta, hogyan szerezte meg a Fővárosi Önkormányzat egyik ingatlanát, az interneten fellelhető dokumentumok alapján a hivatalos eljárást követve, ugyanakkor Berki Zsolt közbenjárásával.

Karácsony Gergely megválasztását követően történt a megállapodás

„Ez most volt már. […]

Találkoztam Berki Zsolttal […] és mondtam, hogy én néztem pár ingatlant” – hallható a nyilvánosságra hozott felvételen.

„Megvolt a biznisz”

Én kinéztem ezt a telket. Leültünk a tabáni teniszklub büféjében, megállapodtunk. Utána elmentünk a fővárosi vagyonkezelőhöz, összehozott az ügyintézővel. És akkor megvolt a biznisz” – folytatta a férfi.

Mint részletezte: „annyit kért, hogy kössek vele egy megbízási szerződést. Kért kétmillió forint előleget, azt kifizettem neki. Utána, amikor ő megnyerte a pályázatot, ami ki volt írva július közepére, amiben megállapodtunk, én megcsináltam a pályázatot az én cégem nevében, beadtam. […] És két hét múlva mondták, hogy meg van nyerve. Jóváhagyta a Fővárosi Önkormányzat, bementünk az ügyvéddel, megírta a szerződést. […] Én kifizettem a Zsoltit” – hallható végül.

A szóban forgó ingatlanról

Videója végén Anonymus elárulta, mi a helyrajzi száma annak az ingatlannak, amelyről a két férfi beszélt.

Mint az Index fogalmaz: a telek jelenlegi besorolása beépítetlen terület, de ez éppen felülvizsgálat alatt áll. A portál közölte azt is: a főváros honlapján közzétett adatok szerint a telket bruttó 101 millió 600 ezer forintért vásárolta meg a Grébics Zrt. A fővárosi vagyonkezelő megbízásából 2020 februárjában értékbecslést készítettek, akkor 79 millió 900 ezer forint + áfa került be az ingatlan forgalmi értéke mezőbe.

Ő lehet az Anonymus által küldött videó egyik szereplője

A Grébics Zrt. vezérigazgatója az ismert üzletember, Gansperger Gyula. Ezen körülmény, illetve a közzétett felvételen hallható férfi hanghordozása alapján feltételezni lehet, hogy a beszélgetés egyik résztvevője Gansperger Gyula”

írja hétfői cikkében az Index.

Mint a portál fogalmaz: „az üzletemberről köztudott, hogy 1998-ban, az első Orbán-kormány idején az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója volt. A 2001-es megalakulásától 2002-ig pedig a Budapest Airport elnökeként tevékenykedett. A 2002-es kormányváltást követően a Wallis Ingatlannál helyezkedett el vezető pozícióban. 2004-től pedig már a központi Wallis gazdasági vezérigazgató-helyettese lett, és 2006-ban Bajnai Gordont váltotta a Wallis vezérigazgatói székében. Gansperger Gyula mindemellett számos gazdasági társaságban vállalt vezető tisztséget”.

A nyilvánosságra került hangfelvételt teljes egészében az alábbi videóban hallgathatja meg:

MTI Fotó: Soós Lajos

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2021. november 09. 08:34
A Gyuszinak dedikálom: https://www.youtube.com/watch?v=VHMWTNNkEcM&ab_channel=ShaveLashe
Zsolt75
2021. november 08. 16:27
Ugyan már. Képpel-hanggal is letagadnák. Csak hasonlít.
files32
2021. november 08. 14:26
Ez a fickó egy pohár vizet nem tud kérni.
Nori70
2021. november 08. 13:49
A telekeladás 2019 márciusában indul, az év júliusában határozott a fideszes többségű közgyűlés az eladásról „egy olyan ingatlanértékesítést, amely Tarlós István ideje alatt indult, ahol a vevő a NER-hez ezer szállal kötődik, amelyet a Fidesz által javasolt bizottsági tagok is támogattak, és amivel szemben a budafoki fideszes városvezetésnek sem volt kifogása, ellenben minden szempontból átlátható és korrekt volt, nehéz baloldali korrupciós ügyként tálalni. Főleg, hogy ehhez a lakájmédia egy olyan hangfelvételt használ, amin a szövegből kikövetkeztethetően Tombor András egykori munkatársa beszél. Gratulálunk.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!