Karácsony már a visszalépéséről egyeztet a szocialista vezérkarral

2021. október 07. 18:27

Összeomlott Karácsony és az őt támogató MSZP kampánya. Információink szerint a főpolgármester már el sem mer indulni a második fordulóban.

2021. október 07. 18:27
null

A Mandiner tudomására jutott, hogy Karácsony Gergely a szocialista vezetéssel tárgyal a visszalépésről. Ugyanígy értesült a hvg, valamint az ATV is. Utóbbi szerint miután Karácsonyék azután kezdték mérlegelni a visszalépést, hogy a Momentum csütörtök délután úgy döntött, beállnak Márki-Zay Péter mögé. Több, egymástól függetlenül baloldali forrásunk szerint a főpolgármester pénteken tesz bejelentést döntéséről.

Ha Karácsony és a szocialisták visszavonulnak, akkor gyakorlatilag csak a Gyurcsány-párt maradt talpon az ellenzéki pártok közül. A Jobbik jelöltje, Jakab Péter, valamint a momentumos Fekete-Győr már az első fordulóban kiesett. A főpolgármester hátralépése pedig az MSZP, a Párbeszéd és az LMP végelgyengülését hozhatja el.

Gyurcsány maradhat a végén

Információink szerint ennek tudatában van a szocialista vezérkar is, akik próbálják győzködni a zátonyra futott Karácsonyt. Úgy tudjuk, az MSZP-elnökség azt is mérlegeli, hogy beállnak Márki-Zay mögé, ami szocialista forrásunk szerint a maradék tagságban is komoly visszatetszést okozhatna, így a csalódott szimpatizánsok is inkább Dobrevre szavazhatnak majd.

Az MSZP-nek nem biztos, hogy érdekében áll Márki-Zay esetleges győzelme. A hódmezővásárhelyi polgármestert ugyanis többen túlságosan „kiszámíthatatlan, önjáró” politikusnak tartják. Márki-Zay ráadásul pártpolitikusok nélküli szakértői kormányt akar, továbbá megtartaná a szocialisták által az elmúlt években sokat kritizált családi adórendszert is.

Karácsony szerda délután még arról beszélt: a kedvezőtlen felmérések ellenére sem lép vissza az előválasztás második fordulójától. Márki-Zay, ugyanezen felmérésekre hivatkozva úgy nyilatkozott, teljesen ki van zárva már, hogy visszalépjen.

 az előválasztás második fordulójától. Márki-Zay, ugyanezen felmérésekre hivatkozva úgy nyilatkozott,  már, hogy visszalépjen.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 578 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kofidisz Fapadopulosz visszatért
2021. október 09. 17:10
Az sem gyanús, hogy a momentum rögtön beállt mzp mögé akik közt szintén hemzsegnek a küldött emberek? Még a "legendájuk" is azonos: "Menő munkám volt nyugaton, de láttam hogy orbán diktatúrát épít és mindent hátrahagyva hazajöttem, hogy legyőzzem." Puzsér is azonnal beállt mögé akit 2016-ban szerveztek be az usában. Az zavar meg téged hogy elhitted a kormánypropagandát miszerint mindent fletó irányít, holott ő csak helyben nagykutya, az Apró klán nem azonos a nemzetközi hálózattal.
Wendriner
2021. október 08. 12:13
Karigeri úgy tudna visszavágni Gyurcsánynak , hogy visszalép a főpolgármesterségtől is és ott is lehetne új választást kiírni.
petike21
2021. október 08. 11:11
Erről a magyar válogatott jutott eszembe. Olyan mint amikor világbajnoki címről ábrándozunk és a selejtező első meccsén Andorra ellen elhasalunk. Na ilyen ez a Karácsony is.
LouieS
2021. október 08. 10:24
Abból látszik, hogy kurvára nem számított Márki-Zayra a Fidesz, hogy össze-vissza kapkod a propagandagépezet. Most azt mondják, hogy Karácsony a lemondásával átjátszotta a hatalmat Gyurcsánynak. Nem úgy volt, hogy eddig is báb volt? Akkor miféle hatalomátjátszás? Ha tényleg MZP nyer Dobrev ellen a második fordulóban, akkor Viktor kezdhet félni. Mert a Gyurcsánynéval szemben még működött volna a riogatás, de MZP-t a jobboldaliak is kedvelik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!