Lemondott a Momentum elnökségi tagja

2021. június 30. 19:21

A korábban a Jobbikban és a Fideszben is megfordult politikus döntését a párt elfogadta, utódjáról még nincs hír.

2021. június 30. 19:21
null

Lemondott Körömi Attila, a Momentum elnökségi tagja – közölte a 24.hu. A portál cikke szerint a párt levélben adott tájékoztatást a politikus döntéséről. Körömi Attila, aki korábban a Jobbikban, majd a Fideszben is politizált, a Momentum elnökségében betöltött tisztsége mellett az elmúlt évben teljes állásban pedagógusként dolgozott, és a két pozícióval járó elfoglaltságot nehezezn tudta összeegyeztetni. 

A politikus indoklása szerint az elmúlt egy év tapasztalatai alapján és a kampány élesedésével növekvő terhelés miatt hozta meg döntését. Körömi lemondását az elnökség tudomásul vette, utódjáról egyelőre még nincs hír. A politikus egyébként tavaly lemondott a BKK igazgatósági tagi megbízatásáról, döntését akkor éppen azzal indokolta, hogy a Momentum elnökségi tagjává választotta. 

Körömi Attilával elnökségi taggá választása után készült interjúnkat itt olvashatja el.

Kép: Körömi Attila Facebook

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2021. július 01. 05:04
Valószínű, hogy nem kapott befutó listás helyet. Lesz még pár ilyen. Egy vödör moslékba nem fér bele az összes hulladék.
Vakfolt
2021. június 30. 23:58
Aki gyerekkorában kihagyta, annak jobb ám, akit mégis érdekel, hogy mi a faszom: https://www.youtube.com/watch?v=wiGuiHM50eI
Vakfolt
2021. június 30. 23:57
Speigl bácsi bedurcant. Azt sem tudtam, hogy létezik, hiánya nem tép ki darabokat a lelkemből. Nolimpiás volt? Akkor vissza is tesz.
röviden
2021. június 30. 23:35
Nem akart Műkörömi lenni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!