Tizennyolc év fegyházat kapott a tatabányai pedofil

2021. május 14. 11:57

A visszaeső férfi két gyermekkel rendszeresen végzett szexuális cselekményeket – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken.

2021. május 14. 11:57

Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint a férfi 2014 nyarán a bokodi házába csalt egy 7 éves kislányt, filmeket, képeket nézetett vele, levetkőztette, és a gyermekkel szexuális cselekményt végzett heti rendszerességgel.

A találkozások után „jutalomként” csokit adott a kislánynak, akivel a szexuális viszonyt 2015 nyarán is folytatta.

A gyermek tiltakozása miatt közösülés nem történt. Az elkövető 2014-ben egy társkereső oldalon megismerkedett egy nővel, akinek 8 éves lányával 2014 júniusa és 2016 ősze között több alkalommal szexuális cselekményt végzett, vele legalább egyszer közösült. 

Korábban már ült: kilenc helyett öt évet

A férfit 2008-ban szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt 9 év fegyházbüntetésre ítélték, ebből 2013-ban szabadult. A Tatabányai Járásbíróság a letartóztatásban lévő elkövetőt a mostani, 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben az ügyészség indítványára 18 év fegyházbüntetésre ítélte. Emellett végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozástól vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna. Az ítélet nem jogerős, mivel az ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oskar
2021. május 15. 15:17
18év múlva nam lesz pedofil? Talán alkalmazni kellene a kasztrálást.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. május 14. 15:51
1 év, 10, esetleg 100, mindegy, ha összezárják pár hosszúidős/életfogytos Rikárdóval.
istvanpeter
2021. május 14. 15:13
A pedofilokat egyszerűen simán el kell égetni, lehetőleg lassú tűzön.
MayorAnna
2021. május 14. 14:53
Ezeket - elég jó viszonyban vagyunk Oroszországgal - ki kell helyezni egy országaink közötti igazságügyi megállapodás keretében a szibériai Fekete Delfin börtönbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!