NoÁr az SZFE-ről: Attila, szépen kérlek, kérj bocsánatot a diákoktól, lépj hátra

2021. április 08. 18:07

Molnár Áron az SZFE-ügy kapcsán azt mondta, „tönkreteszik a jövő generációját”.

2021. április 08. 18:07
null

Molnár Áron színész-rapper aktivista a Szabad Európának nyilatkozott többek közt az SZFE ügyéről. Arra a kérdésre, mit mondana Vidnyánszky Attilának, ha lenne vele két perce beszélgetni, Molnár Áron azt felelte:

„Attila, óriási felelősséged volt abban, ami a színházban történt, abból te pártpolitikai ügyet csináltál. Ugyanis, amikor Eszenyi Enikőnek a története elindult, te azt mondtad, hogy azért álltunk bele az Enikőbe, mert nem jött el decemberben a tüntetésre a Madách térre. Abban a pillanatban szúrtad el, amikor ezt a történetet pártpolitikai platformra cipelted. Nem tudtunk beszélni róla érdemben. Ugyanezt csinálod most a Színművészeti Egyetemmel.

 – fogalmazott.

Molnár Áron, aki 2006-tól 2010ig járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, azt is mondta, ha Vidnyánszky Attila „nyitott lett volna a párbeszédre azzal kapcsolatban, hogy kik a kuratórium tagjai, hogyan nézzen ki az átalakítás, akkor talán másképp alakult volna.”

– mondta az aktivista.

Nyitókép: YouTube

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2021. április 10. 18:59
Vidnyánszkynak nem,de Molnár Áronnak azért is bocsánatot kellene kérnie,mert egyáltalán a világra jött. Tipikus kórokozó.
egyvilág
2021. április 09. 21:03
Az SZFE ügy lényeglátó elemzése: https://egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT105_2020-11-19.shtml#szfe
Sulammit
2021. április 09. 14:53
Ezennel legyen a neved: Piszo-Ár!
Tuskó Hopkins
2021. április 09. 12:56
Tegeződve osztogat üres fejéből káposztalevet a nímand.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!