Újabb elbocsátási hullám az FKF-nél

2021. február 17. 10:12

Gyakorlatilag leállt az ügyfélszolgálat, nem tudni mikor helyezik ki az új kukákat.

2021. február 17. 10:12
null

Több tucat dolgózót rúghattak ki a Fővárosi Közterület-fenntartótól – írj a Magyar Nemzet. A fővárosi cég nem árulta el, hogy pontosan hány munkatársukat küldték el. Ez aközben történik, hogy valószínűleg több ezer ügyfélmegkeresés feldolgozatlanul állhat, így a szerződő felek csak több hónapos késéssel kapják meg a kukákat. Az FKF ebben az ügyben sem árult el bővebb információkat.

A Magyar Nemzet értesülései szerint alig három hónap alatt történtek meg az elbocsátások, amelyek száma március végére akár duplázodhat is.

Az elbocsátásokkal kapcsolatos tervekről a Karácsony Gergely által vezetett főváros nemcsak, hogy tudott, hanem egy belső levél szerint utasították is a cégvezetést, hogy ügyeljenek az elbocsátásoknál arra, hogy az elküldöttek száma éppen ne érje el a csoportos létszámleépítés határát.

A Szalmásy Miklós vezérigazgató és Király András szakszervezeti bizottsági elnök által jegyzett dokumentumban megpróbálták megnyugtatni a kollégákat, hogy lehetőség szerint mindenkinek fel fognak ajánlani egy másik munkakört a Budapesti Városüzemeltetési Holding alá tartozó cégek valamelyikénél. Egy kirúgott dolgozó esetében ez biztosan nem történt meg, illetve további források szerint egyes elbocsátott munkatársaknak direkt olyan feladatot ajánlanak fel, amelyet egészen biztosan nem fognak elvállalni.

Lebénult ügyfélszolgálat, feldolgozatlan megkeresések ezrei

Az FKF a Magyar Nemzet megkeresésére nem volt hajlandó elárulni, hogy az elmúlt három hónapban hány munkatársat küldtek el, illetve azt sem, hogy év eleje óta mennyi ez a szám. Emellett az egyik tartályellátó csoporttól azzal az indokolással küldték el az egyik dolgozót, hogy „nincs elég munka.” Mint kiderült azonban, a valódi indok az, hogy gyakorlatilag leállt az FKF ügyfélszolgálata, ami miatt több ezer kiszállítandó tartály áll hónapok óta raktáron. A Magyar Nemzet forrásai szerint több ezer e-mailes ügyfélmegkeresés áll feldolgozatlanul.

Az ügyfélszolgálat nettó összeomlásának az oka az, hogy még az elbocsátások előtt több ügyfélszolgálatos kolléga magától hagytta ott az FKF-t, pótlásukra pedig egyrészt nem vettek fel elég dolgozót, másrészt a betanításuk is nehézkesen ment. Az lap értesülései szerint olyan alacsony a feldolgozott igénylések száma, hogy a vállalat még azt a kb. nyolc teherauót is kihasználatlanul hagyja, amelyek 10-12 címre tudnak kimenni és legkésőbb reggel 9-re vagy fél 10-re a járművek már ismét depóban állnak.

Gyakorlatilag csak a telefonos bejelentések jutnak el egy-két napon belül az adminig. Ráadásul csak abban az esetben várhat segítséget az ügyfél, amely ne mjár szerződésmódosítással (például: eltörik egy kuka). Minden egyéb, szerződésmódosítással járó esetben hónapoka kell várniuk az ügyfeleknek

A Magyar Nemzet értesülései szerint a cég arra kérte a klienseket, hogy a kukák kihelyezéséig zsákokban tegyék ki a szemetet. 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gintonic68
2021. február 17. 20:40
Remélem a városháza személyi állománya érintetlen marad! Ott annyi hasznos, szorgalmas demokrata lógatja a ..... t!!! :::))))
nyugalom
2021. február 17. 16:35
Legalább a kepet ne rakjak ki ennek a "bekakilos fejű" sunyinak!
levig79
2021. február 17. 14:00
Hajrá Butapest. Ne mondja senki, hogy ez nem volt várható....
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. február 17. 12:28
El kell zavani mielőtt szétveri és kilopja Budapestet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!