Jordán Tamás szerint a kormánynak nincsenek észérvei

2021. február 14. 08:22

A színész Veiszer Alindával beszélgetett. Szerinte a kormány válasza minden kérdésre ugyanaz: „Csak.”

2021. február 14. 08:22
null

Jordán Tamás, aki a Nemzeti, a Merlin és a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója is volt, Veiszer Alindával beszélgetett arról, hogy az elmúlt harminc évben, hogyan türemkedett be a politika a színházi életbe, és hogy milyen viszonya volt a Szombathelyről induló politikusokkal – írta meg a Telex. Kiderült többek között, hogy Hende Csabának, Szombathely fideszes országgyűlési képviselőjének köszönhető, hogy megépült a szombathelyi színház. Jordánnak Hendével egy interjú miatt romlott meg a viszonya, írják.

A Telex megírta: az egykori Nemzeti Színház igazgatót az zavarja leginkább a kormány tevékenységével kapcsolatban, hogy minden kérdésre csak azt a választ adják: csak. „Amikor gyerek voltam, nekem nem engedték meg, hogy azt mondjam, csak, mindig kikövetelték a rendes választ. Most pedig csak ilyen válaszokat adnak szakadatlanul, nincs semmi észérvük, vagy, amit mondanak, azt úgy fordítom le magyarra, hogy csak. Miért kellett titkosítani ötven évre Paksot vagy a belgrádi vasútvonalat? Miért nem magyarázták el az SZFE-helyzetét?” – kérdezi Jordán Tamás.

A videó itt érhető el.

Fotó: Jordán Tamás Martinus szerepében Szombath András Szivárvány havasán – Köpönyeg és palást című drámájának próbáján a szombathelyi Weöres Sándor Színházban 2016. március 2-án. A darabot Babarczy László rendezésében március 5-én mutatják be. MTI Fotó: Varga György

 

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bradanek
2021. február 15. 06:19
Bezzeg Svédisztánban nincs titkosítás és persze áram sincs.
rovan
2021. február 15. 01:54
Egy kormány nem titkolózhat a választói előtt. Vagy azt jól meg kell tudnia indokolni, hogy miért szükséges.
rovan
2021. február 15. 01:45
És ha kérdezik, el kell mondania.
rovan
2021. február 15. 01:42
Meg kell tudnia és meg is kell magyaráznia, hogy mit miért tesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!