Országszerte oltanak az idősotthonokban

2021. január 16. 14:41

Több mint 6500 embernek adták már be a vakcinát az idősotthonokban, a hétvégén újabb 3400 oltás várható.

2021. január 16. 14:41

Országszerte oltanak a 100 főnél nagyobb idősotthonokban a koronavírus ellen a hétvégén, 34 helyszínen 3400 embernek adják be a Moderna vakcináját – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.  Az ürömi Platán Idősek Otthonából bejelentkező riporter közölte, hogy rendben elindult és jó ütemben halad az oltás az intézményben. A vakcinát szinte mindenki kérte, így 30 dolgozónak és 110 gondozottnak adják be a készítményt.

A folyamat adategyeztetéssel kezdődik, majd egy hozzájárulási nyilatkozatot kell leadni. Az orvosi vizsgálat kötelező, ha ennek során mindent rendben találnak, akkor beadják a vakcinát. Utána fél óra megfigyelés következik, oltási reakció azonban eddig még senkinél sem alakult ki. Az egészségügyi csapatok 28 nappal később térnek majd vissza, hogy beadják a készítmény második adagját, amely kialakítja a teljes védettséget – közölte a riporter.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára azt mondta az M1-nek, hogy a mostani 34 idősotthon érintettjeinek beoltásával már elérik „a 100-as intézményi nagyságot”. Több mint 6500 embernek adták már be a vakcinát az idősotthonokban, ezen a hétvégén 3400 oltás várható – tette hozzá.

Az M1 Veszprémből bejelentkező riportere azt mondta, hogy rendben zajlik az oltás az Életöröm Idősek Otthonában. Takács Szabolcs megyei kormánymegbízott azt mondta a csatornának, hogy az oltás a kórház feladata, a szervezést azonban a kormányhivatal végzi. A kabinet azért dolgozik, hogy minél gyorsabban minél több ember megkaphassa a vakcinát – hangsúlyozta Takács Szabolcs.

Az M1-nek a nyíregyházi EMMAUS Evangélikus Szeretetotthonból bejelentkező riportere közölte, hogy az intézményben már be is fejeződött az oltás. Reakció senkinél nem alakult ki. Bozorády Kriszta intézményvezető azt mondta, hogy a lakók örültek az oltásnak. Legfőbb motivációjuk az volt, hogy tizenegy hónapja zárt közösségben élnek, és már várják a találkozást a családjukkal.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. január 17. 15:14
"Váratlanul lemondott annak a kínai gyógyszercégnek az elnöke, amelyiktől Orbánék rengeteg vakcinát vennének Az orvos ugyanis arról posztolt 4,8 millió követőjének a Twitter-szerű kínai Weibón, hogy a Sinopharm oltásának 73 mellékhatása van, így ez a világ legveszélyesebb oltóanyaga." https://444.hu/2021/01/15/varatlanul-lemondott-annak-a-kinai-gyogyszercegnek-az-elnoke-amelyiktol-orbanek-rengeteg-vakcinat-vennenek
popzene
2021. január 17. 09:21
Köszönjük, EU!
westend
2021. január 16. 15:20
közben a dobrevszekta uszít az oltás ellen. A qtya ugat, a karaván halad.
zara
2021. január 16. 15:06
'hozzájárulási nyilatkozatot kell leadni' ez csak azért van mert biztonságos a pfizer 'vakcina'
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!