Bangóné szerint Kövér László az, aki folyamatosan megsérti a Ház méltóságát

2020. október 28. 10:45

Az ellenzéki frakciók nem zárkóznak el az elől, hogy összedobják Jakab Péter büntetését – derült ki az ATV Start című műsorából.

2020. október 28. 10:45
null

Bangóné Borbély Ildikó és Rig Lajos volt az ATV Start című műsorának vendége. A műsorban a többi között szó esett a civil szervezetekről, Jakab Péter gigabírságáról és a házikaranténokról is. A jobbikos Rig Lajos a 4,4 milliós büntetésről –, amit Kövér László szabott ki Jakab Péterre a krumplis akciója miatt – úgy vélekedett, hogy a Fidesz „erőből, dühből és bosszúból” oszt ki ilyen büntetéseket. Szerinte az ellenzék akkor is bírságra számíthat az Országgyűlésben, ha nem az elvárható módon fogalmaz, hanem „köznyelvre lefordítva úgy, hogy megértsék az emberek is a mondandó lényegét”. 

Bangóné szerint Kövér László az, aki a Ház méltóságát folyamatosan minden héten megsérti. „Ha valaki trágár szavakat használ a képviselőkre a magyar Országgyűlésben, akkor az ő” – fogalmazott. A műsorból kiderült az is, hogy az ellenzéki frakciók nem zárkóznak el az elől, hogy „összedobják” Jakab Péter büntetését. 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2020. november 02. 10:01
Már az sérti a Parlament méltóságát, hogy te benn ülhetsz. Pláne, hogy időnként üvöltözhetsz. Na, de ezt a másfél évet csak kibírjuk veled, aztán 2022-től jöhet a nélküled. Hihi
Krupp Skya
2020. október 29. 05:31
Azért azt meg kell mondani, azzal hogy Gyurcsány és bolgár tehén neje kilépett az MSZP-ből nagy mértékben emelkedett az MSZP értelmi színvonala, ha bár még így sem éri el a normalitás szintjét.
Menhetten
2020. október 28. 20:49
Rettegjetek magyar lányok, asszonyok! A házmester összevonta szemöldökét, és kiadta a NER új jelszavát: Szüljetek magyar nők! Egyet nem tett hozzá, a közel 3 milliós havi fizetésű háznagy, mibűl lehet a nép "egyszerű" családjainak a gyerekeket felnevelni? A családi pótlék összege 12 éve változatlan, a családi adókedvezménnyel csak a tehetősek járnak jól! "Márpedig az egy megfellebbezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik. Akik nem akarnak gyereket vállalni, azok az önfelszámolás útjára lépnek. Nehéz azokkal vitatkozni, akik ezt nem értik, és talán nem is érdemes, de nekünk meg kell kísérelni a lehetetlennek látszót: megállítani és visszafordítani a magyar nemzetet a demográfiai lejtőn"
Menhetten
2020. október 28. 19:13
Méllyen nemzeti és keresztény párhuzam... nagyon mélyen... végülis megsérteni néhány ezer gyermeket, családot, a becsületükbe és az életükbe gázolni nem akkora bűn, mint megbántani az elmebeteg szakrális istenkirályt... és a szarosbajszú házmesterét...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!